2015. július 18., szombat

18.fejezet

Tizennyolc



Dr. Gast unottan hevert az ágyán a cellájának nevezett helységben, és az elmúlt két nap során harmadjára nézte meg ugyanazt a holodrámát. A Magas Szelek című darab őrült huzaljárókról szólt, akik a közönség szórakoztatása érdekében rostköteleken lendültek át Coruscant egyik épületétől a másikig. Természetesen, a történet tragikusan ért véget; a birodalmi filmkészítők egyértelműen sugalmazták az üzenetet, milyen véget érnek a hasonló vakmerő mutatványok.
Az ajtón túlról beszédfoszlányok szűrődtek be; valaki az őrrel tárgyalt.
Szüneteltette a holót. A főszereplő – akit Tetran Cowall játszott – arca megmerevedett, pontosan a halál pillanatában.
- Szabad – kiáltott ki Gast.
Nawara Ven lépett a cellába.
- Holnap indul a Narrával a Coruscantra. Senki sem szeretné, ha Solo tábornok flottájának érkezésekor még itt tartózkodna. – Egy zsinórokkal összeragasztott csomagot dobott a nő lábai elé. – Maharg Tulis, lakberendező az Alderaanról. Át fog menni mind az Új Köztársaság, mind a Birodalom ellenőrzésein.
Gast nem mutatta érdeklődését a csomag iránt.
- Micsoda ronda név – fanyalgott.
- Illik a viselőjéhez.
- És mi van a pénzemmel?
- Nagyon remélem, nincsen rá szüksége, vagy ha mégis, az Új Köztársaság károsultjainak adományozza. Így lenne tisztességes. Az első lépés afelé, hogy megszabaduljon attól, akivé vált.
- Megtartanám a pénzt.
- Ahogy óhajtja, de én nem vagyok többé hajlandó megvédeni önt saját magától. – A twi’lek elmosolyodott. – Holokomon megkeresik majd a pénzzel kapcsolatban. Milyen váltóban szeretné, köztársaságiban vagy birodalmiban?
- Természetesen birodalmiban. Miért, mire számított?
- Így is fog történni. Amint a flotta megérkezik, maga indul a Coruscantra.
- Szükségem van egy testőrre. Félmillió kredittel a zsebemben szaladgálok, nem lenne jó, ha kirabolnának. Az rossz fényt vetne a maga dédelgetett Új Köztársaságára is.
A twi’lek bólintott.
- Teljesen igaza van. Én leszek a testőre, de csak Coruscantig. Amint odaértünk, maga azt csinál, amit akar, felbérel mást, vagy repül is egy másik világra, mit bánom én.
- Hát… úgy gondolom, végeztünk.
Ven kilépett a cellából és bezárta maga mögött az ajtót.
Gast felbontotta a csomagot, majd szemügyre vette a benne rejlő iratokat. A meghamisított személyazonosítója szerint lakberendező volt, aki szülőföldje, az Alderaan elpusztítása után nyolc évig beutazta a galaxist. Egy engedély megengedte neki, hogy félmillió új köztársasági kreditet vagy annak megfelelő összegű váltópénzt hordjon magával. Tagja volt különböző dekorációs ligáknak.
Elégedetten visszaült az ágyára. Egy vagy két nap, és megszabadul Zsinjtől, a Lázadóktól, és ettől az egész borzalomtól.


Wedge végigtekintett a Mon Remonda pilótáin. A Zsiványkommandó és a Lidérc osztag szinte teljes egészében jelen volt; csak egy embert veszített, egyet pedig csak ideiglenesen. A Lándzsa és Üstökös osztagok túlélői, akiknek még az Iron Fist robbanása előtt sikerült kivonni magukat az ütközetből, is megjelentek.
Ez volt az utolsó alkalom, hogy a négy osztagot egybevonták. Kimerült, de mégis ünnepélyes és diadalittas pillanatok voltak ezek.
Dacára a veszteségeknek, az Iron Fist megsemmisült.
- Kezdeném a pilótákkal – szólalt meg. – Szomorúan jelentem, a Lándzsa és Üstökös osztagok csaknem teljesen odavesztek. Akiknek a roncsait nem tudtuk beazonosítani, ütközetben eltűntnek nyilvánítottuk. A sérült Zsivány, Asyr Sei’lar már baktakezelés alatt áll, idő kérdése, hogy felépül, az orvosok szerint a balesetnek semmi szövődménye nincsen jövőbeli egészségére nézve.
- A legtöbb Zsivány és Lidérc egy ismeretlen űrjármű adatforgalmát észlelte a Selacronról való távozásunkkor. Ez egy hosszú üzenet Lara Notsiltól, amit röviddel a halála előtt rögzített. Tartalmazza az összes leírást Zsinj hadműveleteiről és agymosási technikájáról is, így a Hírszerzés könnyedén elháríthatja a veszélyt Coruscanton. Többé nem kell rettegnünk, hogy Tal’dira és Nuro Tualin halálához hasonló tragédiák bekövetkeznek. – Megakadt a szeme Hornon és Tyrián. Láthatóan mindkettőjüket megviselte, hogy saját bajtársaikat voltak kénytelenek megölni, de Wedge mégis bizonytalanságot vett észre rajtuk. Corran mindig tudta, ki a felelős egy-egy bajtársa elvesztéséért, míg Tyria csak most látszott ugyanezt megérteni.
- Rengeteg dicséretet kaptunk cselekedeteinkért – folytatta Wedge -, de ezekről majd később. Először is, el kell mondanom, miben értett egyet egyhangúlag a Flottaigazgatóság és a Pilóták Igazgatótanácsa – hogy az itt jelen lévők az utóbbi időben túl sok mindenen mentek keresztül. Az osztagcserék egy, de legkésőbb két nap múlva kihirdetésre kerülnek. A Zsiványkommandó egy ideig bolygó körüli szolgálatra lesz beosztva. A Lándzsa és üstökös pedig visszatér a Coruscantra, ahol újra tudnak szerveződni.
Az Arc keze lendült a magasba.
- A Lidércekkel mi lesz? A Mon Remondán maradnak?
- Nem. A Lidércek számára vannak jó és rossz híreim is, és pár kérdés, amit mindenkinek önmagával kell megvitatniuk. Arc, a parancsnoksága új szintre lépett. Ön mostantól Loran parancsnok.
Baráti hátba veregetések érkeztek az Arcnak a hozzá legközelebb ülő Lidércektől. Dia meg is csiklandozta őt, amitől az Arc arrébb húzódott, de rövidesen mégis összekulcsolták egymás kezét.
- És mi a jó hír? – kérdezte az Arc Wedge felé fordulva.
- A rossz hír az, hogy a Lidérc osztag mától megszűnik X-szárnyú alakulatként létezni.
Az Arc kihámozta magát Dia szorításából, és úgy a székébe roskadt, mintha most kapott volna fejrúgást Kelltől.
- Micsoda? De uram
Wedge csalódott mormogásokat hallott maga körül, és nem csak a Lidércektől.
- Azért nem olyan rossz a helyzet, mint ahogyan elsőre hangzik. Kiváló munkát végeztek, olyan változatos küldetéseket végrehajtva, amiket csak kevesen tudnának teljesíteni egy X-szárnyúval. Még Cracken tábornok, a Hírszerzés fejének az elismerését is sikerült kivívniuk. Kommandósok, felcserek, pilóták – bármilyen szerepkörben is fordultak meg, átlagon felül teljesítettek. Ráadásul, kisebb felhajtással, mint a többi osztag. – Bocsánatkérően nézett rájuk. – Egyértelmű, hogy a Pilóták Igazgatótanácsa, nem csak hogy szeretné megköszönni az elvégzett munkát, de biztos helyük van bármelyik másik ágazatban a Flottán belül. Ha pedig azt szeretnék, hogy a Lidérc osztag újra összeálljon, örömmel és köszönettel zöld utat adnak az ötletnek. Cracken tábornok személyes háláját küldi, és semmi akadályát sem látja annak, hogy a Lidércek tagjai továbbra is egy csapat maradjanak.
- Én visszatérek a Lidérc osztagba – jelentette ki Janson. – Így állapodtunk meg.
- Wes, a Lidérceknek nincs szüksége rád – vigyorgott Wedge.
- Úgy van – helyeselt Elassar -, nincs szerencséje, uram.
- Nem szeretem, mikor mindent komolyan vesz - csatlakozott Dia.
- Nem szeretjük, amikor csámcsog evéskor – jegyezte meg Gebe.
- De a feneke hiányozni fog – zárta a sort Shalla.
Janson önelégülten vigyorgott, vette a lapot, és fogadta a Zsiványok és Lidércek baráti kézfogásait és hátba veregetéseit.
- Azok a Lidércek, akik nem fogadják el Cracken tábornok ajánlatát, Wesnél jóval személyesebb körülmények között megindokolhatják döntésüket – mondta Wedge. – Függetlenül attól, hogy ki merre képzeli el a jövőjét, este mindenkit várok a társalgóban egy utolsó italozásra. Megünnepeljük, amit letettünk az asztalra, és iszunk a jövőbeli terveinkre.
- Most pedig, térjünk át a dicséretekre. Dorset Konnair, lépjen elő…


Az Arc a társalgó bárpultjára könyökölt, érezte, amint a brandy utat talál magának gyomrába, és belülről melegíti őt.
Italra sem lett volna szüksége ahhoz, hogy megmelegedjen. A társalgó tömve volt pilótákkal és barátokkal – de nem is csak velük, szerelők, a kisegítő személyzet tagja és asztromechanikus droidok is sürgölődtek a teremben. A sok test melege egy mon kalamári számára elviselhetetlen hőmérsékletűre hevítette a helységet.
Vége van. Holnap megváltozik az élete, mindent és mindenkit, ami hosszú idő óta körbevette őt, elhagy.
- Hogy halad a szavazás? – tudakolta Wedge.
- Eddig úgy áll, hogy együtt maradunk – válaszolta az Arc. – Még nem mindenkivel sikerült beszélnem, de nagy valószínűséggel a Lidércek Hírszerző Lidércek lesznek.
Wedge bólintott.
- Talán mindenkinek így a legjobb. A Köztársaságnak szüksége van az olyan alakulatokra, mint a Lidércek. Ezt már odafent is belátták végre.
- Ami azt jelenti, hogy Ackbar admirális békén hagyja? Elfogadja tőle a tábornoki kitüntetést?
Wedge elmosolyodott.
- Érkezett tőle egy gratuláló levél. „Tudtam, hogy maga nyeri a fogadást”, írta. „Miképpen voksolhatok egy olyan vadászosztag ellen, ami megszolgálta a magáét?”
- Na, ez az.
Donos verekedte át magát a tömegen, és megállt előttük. Kezet nyújtott az Arcnak.
- Már gratuláltál.
- Igen, de most elköszönni szeretnék.
- Maradsz a Flottánál?
- Természetesen. A repülés az egyetlen vágyam. - Közömbösen vállat vont.
- X-szárnyúak?
- Remélem. Már beadtam a kérelmemet pár szabad osztaghoz.
- Egy pillanat – szólt közbe Wedge. – Elfelejtettem megemlíteni. A kérelme már ma elfogadásra került. Tagja az egyik osztagnak.
- Melyiknek?
- A Zsiványkommandónak.
Donos meglepetten hőkölt hátra.
- Viccel.
- Nem. Ha viccelnék, azt mondanám: „a következő jelentkező Kettch, egy ewok”. Érzi a különbséget, ugye?
Donos ajkai némán szavakat formáltak, végül csak annyit tudott kinyögni:
- Köszönöm, uram.
- Légy üdvözölve. Beszélgess az új bajtársakkal. Talán nem leszel annyira elszigetelődve tőlük, mint az előzőektől.
Donos nehézkesen elmosolyodott.
- Igen, azt hiszem, már kezdhetem is gyakorolni a társasági életet.


A Coruscantra való érkezés eseménytelenül zajlott, de Dr. Gast, látván az egykori birodalmi székhelyet, izgalommal meredt a magasra emelkedő, eső áztatta épületekre.
Nawara Ven – aki mellette ült, de elég messze ahhoz, hogy ne zavarja meg a nő privát szféráját -, nem osztozott ebben a lelkesedésben. Csak némán a helyén maradt, teljesen hidegen hagyta a látvány. Gastet kárörömmel töltötte el, hogy egy nem emberi lény végre az ő kénye-kedve szerint ugrál.
Egy órával később már maguk mögött hagyták a szokásos határellenőrzést. A barlangszerű, szövevényes járatokban megerősített transzparacél barikádok választották el Coruscant városhatárát a határon kívüli résztől, nehogy valaki észrevétlenül és a vámot nem befizetve átsurranjon.
- Innen, merre tovább? – kérdezte Ven.
- Korábban kellett volna felkelnie ahhoz, hogy elmondjam – vágott vissza Gast. – Abban viszont biztos lehet, hogy jó messzire a Lázadó világoktól. Messzire a bűzlő, modortalan twi’lekektől. Valahol, messze, ahol az orvostudomány a megfelelő megbecsülésben részesül.
Ven higgadtan bólintott.
- Akkor tudom, hová megy.
- Nem, egyáltalán nem tudja.
- Fogadjunk félmillió kreditben, hogy megnevezem azt a bolygót.
Gast mogorván bámult rá. Két utazótáskáját az ellenőrzőpont pultjára.
Az ellenőrzőpontban dolgozó korosodó férfi végighúzott egy detektort a két táskán, majd felnyitotta az elsőt, és átvizsgálta vele a régi személyazonosságából származó tárgyakat.
A második táskában az új életének kellékei voltak, a férfi hirtelen félúton abbahagyta a vizsgálódást. Kíváncsian pillantott Gastre.
- Ez mi? – kérdezte.
- Pénz. – A nő átnyújtott neki egy kártyát. – Itt van az engedélyem, hogy szállíthatok nagy összegű pénzt.
- Nem az összegről beszélek – mondta a dolgozó. – Ezek birodalmi kreditek.
- Természetesen.
- Ezt a pénznemet a Coruscantra hozni csempészetnek minősül – magyarázta, megkocogtatva a kreditlapokat.
- A Coruscant törvényei szerint, nagy értékű birodalmi kredit csempészése egyenlő a zendüléssel – tájékoztatta őt Nawara Ven. – És ez sokkal nagyobb bűn, mint szimplán csempészni. Legalább életfogytiglani börtönbüntetés sújtja az elkövetőt.
Az ellenőrzőpontban ülő férfi intett a kezével. A biztonsági őrök megindultak Gast felé.
- Mindvégig erre játszott – suttogta a nő.
Nawara Ven szenvtelenül válaszolt.
- Nem. Csak engedtem, hogy azt tegye, amit szeretne. Megmentettem az életét. Egész jól el is tartottam.
Gast kiköpött. Ragacsos nyálfolt tapadt meg a twi’lek arcán.
Nawara Ven zsebkendőt húzott elő, és mintha a nyál mérgező lenne, azon nyomban le is törölte magáról.
Erős karok ragadták meg és hurcolták el Dr. Gastet.


Han Solo és Wedge Antilles lábaikat a műszerfalra téve üldögéltek a Millenium Falsehood pilótafülkéjében. A hajó és a dokk összes fényét lekapcsolták, beleértve a határolómezőt is, ami korlátlan kilátást biztosított a velük szemközt ragyogó csillagokra.
- Mit fogsz csinálni vele? – kérdezte Wedge.
- Öööö… kivel?
- Hát a Falsehooddal.
- Hát, tulajdonképpen, már semmit sem tudnék kezdeni vele – válaszolt Solo. – Ő az Új Köztársasághoz tartozik. De ha rám hallgatnak – márpedig miért ne tennék? – berakják egy múzeumba, mint a Falcon másolata. Az öreglányt amúgy sem adományoznám oda senkinek.
- Miféle öreglányt?
- Jól tudod te azt.
A komegység életre kelt, mindkettejüket meglepve.
- Solo tábornok, itt a parancsnoki híd beszél.
Solo megnyitotta a kommunikációs csatornát.
- Itt Solo.
- Itt a kommunikációs tiszt beszél. Helyzet van.
- Halljuk.
- Még régebben megkért minket, hogy minden nekünk címzett adást hangszűrővel vizsgáljuk át, hátha Lara Notsil jelentkezik.
- Így van.
- Senkinek sem jutott eszébe leállítani ezt a szűrést Notsil halálát követően. A legutóbbi ugrásunkat követően egy rögzített adást fogtunk. Engedje meg, hogy átküldjem, uram.
- Egy pillanat. – Solo felkapcsolta a lámpákat, és aktiválta a Falsehood vevőegységét. – Jöhet a felvétel.
A terminál életre kelt. Egy adatképernyő villant fel, az adat forrását megjelölendő. Még mielőtt a Mon Remondához érkezett, Koréliáról küldték a felvételt egy nappal ezelőtt; egyértelmű volt, hogy a címzett Myn Donos, az Új Köztársaság Flottájának pilótája volt. Az adatok eltűntek, helyét egy hologram váltotta fel.
A megjelenő hölgy vállára omló vörös haja elbűvölő szépséget kölcsönzött neki, ajkaira egzotikus mosoly ült ki.
- Helló, Myn – köszöntötte a címzettet. – Rég találkoztunk.
Solo és Wedge egymásra néztek.
 - Ez Notsil – mondta Solo.
Wedge az adatforgalomra pillantott.
- Nem, Kirney Slane-nek hívják.
- De téged ez annyira nem lep meg, igaz? – kérdezte Solo sejtelmesen.
- Visszatértem Koréliára – folytatódott a felvétel – az után, hogy annyi éven keresztül szaladgáltam a galaxisban.
- Évekig? – szólt közbe Solo. – Nem inkább csak pár napig?
- Eléggé koréliai az akcentusa – vélekedett Wedge.
- Én azért nem hiszem el.
- És tudom, amilyen kapcsolatunk volt nekünk, kettőnknek, többé már szóba se akarsz állni velem. De meg akarom tudni, volt-e legalább egy minimális esély kettőnk számára. Azt hiszem, én kész vagyok újrakezdeni. – Remény csillant a nő szemeiben, és megértés. – Itt várlak, az üzenetben megadott helyen, pár hétig. El akarom kezdeni egy siklóvállalat kiépítését. Van egy Sentinel-osztályú siklóm, amit még használtan vettem. Van egy másodpilótám, akivel igazán találkoznod kéne, neki van egy asztrodroidja, akit már ismersz. Lépj velem kapcsolatba, akár elutasítod, akár nem az ötletet. Bárhogyan döntesz is, én elfogadom.
A felvétel véget ért.
- Maradjatok vonalban – utasította a csatorna másik végén lévő hidat Solo, majd kikapcsolta a mikrofont. – Azt mondtad, mikor elrepültél az X-szárnyúja felett, nem láttad jelét annak, hogy megmenekült.
- Hát, nem utalt rá semmi, még az alapvető komjelzés sem – bólintott Wedge.
- Vagy megsérült harc közben, vagy ő intézte úgy, hogy ne is sugározza azt a komjelet.
- Valószínűleg. Amikor megnéztem a roncsot, az fejjel lefelé hevert a parton, de nem láttam, hogy ülne benne valaki.
- Ami azt jelenti, hogy Lesarkított Körív hercegnő, a képmutatás bajnoka megint alkotott. Szinte hihetetlen.
- Talán, de őszintén, én hiszek abban, hogy ennek boldog vége lesz – mondta Wedge. – Legalábbis nagyon remélem. Ezenkívül, egyik oldalamon ott áll a Lidérc osztag, másikon meg Han Solo, hogy tudnám magamat megóvni a képmutatástól?
- Ott a pont – mutatott rá Solo. – Notsil még visszajöhet. Az, hogy mit tett birodalmi kettős ügynökként, az semmi ahhoz képest, amit tett értünk.
Wedge fejcsóválva válaszolt.
- Egyetértek veled, de a törvény nem ilyen elnéző. Hamis személyazonosságot felvéve hűséget esküdött az Új Köztársaságnak, ezalatt mindvégig titkos információkat szivárogtatott rólunk a Birodalomnak. Mi ez, ha nem árulás? A legenyhébb penitencia, amit kaphat ezért, a halálbüntetés. Annak ellenére, hogy mit tett értünk. Annak ellenére, hogy már nem teljesen ugyanaz, aki Trigit admirális alatt volt.
- Igazad van. – Solo újra aktiválta a mikrofont. - Kommunikáció, az egyezés Lara Notsil hangszínével csak puszta véletlen. Notsil halott. Világos?
- De uram, az egyezés kilencvenkilenc egész kilencszázkilencvenhét…
- Tudod mit? Felküldöm Csubakkát, ő majd elmagyarázza helyettem, amit mondtam.
- Nem szükséges, uram. Megértettük.
- Továbbítsátok a felvételt Donos hadnagynak, majd töröljétek az adattárból. Semmi sem maradhat az archívumban. Érthető?
- Teljes mértékben, uram.
- Solo kilép. – Felállt. – Van még egy óránk a Coruscantra érkezésig. Gyere, meghívlak egy italra.
- Megengedem, hogy meghívj.
Miközben lefelé sétáltak a Falsehood rámpáján, Solo átkarolta Wedge-t a vállánál.
- Mint koréliai a koréliainak, tudod-e, miért a legjobb tábornoknak lenni?
- Fogalmam sincs.
- Rengeteg helyzet van, amiben azt csinálhatsz, amit akarsz. – Solo átnyúlt Wedge válla fölött, és összeborzolta a haját.
Wedge kiszakította magát a karjaiból.
- Hé, hagyd abba.
- Nem vagyok köteles abbahagyni. Megpróbálkozhatnál ezzel a tábornokosdival. Tetszene.
- Nem hinném.
- Akkor kénytelen leszek küldeni egy üzenetet Ackbar admirálisnak, melyben elmondom, hogy erre a rangra születtél.

- Tábornok, ha ezt meg mered tenni…

2015. július 16., csütörtök

17.fejezet

Tizenhét


 A Wedge szenzorképernyője által közölt adatok szerint az 181-es osztag az egykoron a selaggisi kolónia otthonát jelentő hold atmoszférájához közelített. Négy baráti egység követte őket – Kell, Elassar, Shalla és Janson – saját TIE-elfogójával. Az X-szárnyú csapatok a másodpercek múlásával arányosan kerültek messzebb tőlük.
- Lidérc Ötös Vezérnek. A nyugati kontinens felé tartanak, ahol valaha a kolónia is élt. Nem túl biztató a helyzet odalent; erős viharok és széllökések.
- Vettem, Ötös. Ne veszítsétek el őket, szükség van a szenzoradataitokra. – Wedge alig tudta megállni, hogy ne szitkozódjon. Mindennél többre becsülte az X-szárnyúak kiegyensúlyozottságát sebesség és fegyverzet terén, de most igazán jól jött volna még egy kicsi erő a hajtóművekbe.
- A romok fölé értek. Nem észlelek semmi életjelet… várjunk csak… bombáznak. Akkor mégis csak kell lennie ott valaminek, Vezér. Engedélyt kérek a megtámadásukra.
Wedge behunyta szemeit. Selacronból nem érkezett semmiféle segélykérés. A Mon Remonda a város teljes pusztulását jegyezte fel öt hónappal ezelőtt, mikor Zsinj ott járt. Most pedig, Zsinj a legjobbjait küldi, hogy elbánjanak az ott lent fekvő romokban található valamivel.
Csapda. Annak kellett lennie. De ha mégse…
Az Új Köztársaság nem azért jött ide, hogy magát védje, hanem az ártatlanokat. Mert voltak ott lent túlélők. Ilyen egyszerű.
Kinyitotta a szemét és megnyitotta a komcsatornát.
- Engedély megadva – mondta.


Kell rárepült a hozzá legközelebb lévő TIE páros egyik tagjára. Nehezen sikerült rájuk akadnia; az atmoszférában kíméletlen vihar tombolt, a szél csaknem vízszintesen fújta az ablakára az esőt. A szíve ki akart ugrani a mellkasából – vagy inkább a torkából -, és azon sem csodálkozott volna, ha a következő pillanatban viszontlátja az ebédjét a sisakjában.
A régi félelem. Az Implacable elleni küzdelemre emlékeztette őt. Az utóbbi hónapokban sem hagyta el. Talán sosem szabadul meg ettől a rettegéstől.
Pokolian érezte magát tőle. Jobbnak látta az ellenségen kitölteni ezt a pokoli érzést.
A kiszemelt páros hátul lévő tagja gyorsan a célkeresztjébe került, de aztán kitört jobbra. A társa lassított, mintha neki akarna ütközni Kell bal oldalának, felvezetve ezzel a saját támadását…
A következő pillanatban már csak izzó törmelékfelhő maradt belőle, és eltűnt a képernyőjéről.
- Szép lövés volt, Kilences.
Szűkebbre vette a fordulót, hogy becélozhassa a másikat, de az olyan éles kanyart vett, hogy képtelen volt követni. Egy pillanattal később ugyanez a gép megjelent mögötte, negyedvonásnyi távolságra. A műszerfal felsípolt – az ellenfél célkeresztjébe került.
Lejjebb süllyedt, közel a felszínhez. Jobbra tőle acélszürke tenger, másik oldalon barna talajú felszín, rajta dómszerű építmények romjai. Lézerlövedékek villantak fel mögötte, és Kell annyira lesüllyedt, hogy csaknem lezuhant a szemközti partvonalra.
Miközben a magasság nőtt, erős széllökést érzékelt, ami jobbra terelte őt. Küszködött a botkormánnyal, így egyre nehezebben ment kikerülni a mögötte érkező célzárjából. A sípolás még mindig figyelmeztette arra, hogy szabad préda. Még egyszer, utoljára jobbra kanyarodott, és a villanás, amit ekkor látott, már nem egy vihar szülte villám volt, hanem egy lézer villanása.
Ő is megnyomta a tűzkioldót. A lövedékek a tengerbe csapódtak, felforrósítva a vizet. Ennek hatására gejzír tört fel a magasba, amin átrepülve egy pillanatra megszabadulhatott ellenfelétől. A kinti világ elszürkült a gőz miatt.
Az üldözője, kikerülve a gejzírből, csak pár pillanat késéssel reagált, ennyi kellett neki, hogy meglelje Kellt.
Erre a pár pillanatra volt szüksége. Most ő fordult meg, küzdve az elemekkel, amik a pilótafülke szélébe próbálták repíteni őt, de valahogyan csak az üldözője mögé került, így az most már üldözötté vált. A TIE vibrált a célkeresztjében, mikor tüzet nyitott.
A robbanás látványosan következett be, talán ez volt a legnagyobb detonáció, amit Kell valaha látott – közel száz méter átmérőjű tűzlabda keletkezett. Távol tartotta magát a szétoszló tűz- és törmelékfelhőtől.
- Kettő kilőve – jelentette. – Huszonkettő van még hátra.
- Húsz – pontosított Janson. – De taktikát váltanak.
Kell megfordult, vissza a lerombolt város irányába, Elassar becsatlakozott mellé.
Az 181-esek még mindig támadták Selacront. Láthatólag nem volt konkrét célpontjuk, csak a romok porrá és hamuvá változtatása.
Janson és Elassar északról közelített meg egy, a város határában repülő párost. Azok a romok központja felé fordultak, míg másik kettő elindult Janson és Elassar irányába. A két Lidérc már éppen beszállt volna a küzdelembe, de az ellenséges TIE-ok megint megfordultak és visszatértek a felszín támadásához.
Az 181-esek halálos játékot játszottak; amint felkeltették a figyelmet, újra eltűntek. Kell és Elassar már kiértek a tengerhez, amikor megint feléjük fordult két elfogó.
- Közelharc, ha megtámadnának – mondta Kell -, ha meg visszafordulnának, ne kövesd őket.
- Értettem – nyugtázta Elassar.
Az ellenséges gépek még jóval a lőtávolon kívül visszafordultak. Egy másik páros, északról, mintha csak erre vár, könnyedén eltalálhatná Kellt és Elassart, ha azok folytatnák az útjukat egyenesen tovább.
- Fel – kiáltotta Kell, és hátrahúzta a botkormányt, amitől a gép émelyítő tempóban emelkedni kezdett. – Nem értem. Védekezésre játszanak.
- Hát persze, mert várnak valakire – szólt Janson. - Mégpedig a Lidérc osztagra és a Zsiványkommandóra.


Zsinj egyre nagyobb hitetlenkedéssel bámulta a kárjelentések kijelzőjén növekvő vörös területeket.
- Melvar – szólította a tábornokot csüggedten.
Helyette azonban Vellar kapitány hangját hallotta a parancsnoki járdáról.
- A kapitány még nem tért vissza. Egy landolót észleltünk kilőni a dokkból, nem lehet, hogy azzal ment? Egy X-szárnyút üldöz.
Zsinj szenvtelenül vállat vont.
- Ne foglalkozzon vele. Az ördögbe… a Venomnak annyi. – Futótűz söpört végig a Victory-osztályú csillagrombolón.
- Nagyon úgy tűnik – bólintott keserűen Vellar. Nem sikerült elrejtenie érzéseit. – A Mon Remonda hamarosan beér minket.
- Mi a véleménye erről?
A kapitány sokáig a szenzorképernyők vizsgálásába temetkezett.
- A flottánk nem fogja legyőzni az erősítésüket. Már most szétzilálták őket. Solo főflottája csaknem érintetlen, egy percen belül megkezdik a támadást. Ellenben, az erőink nagy károkat szenvedtek, és nem tudjuk sem a szabotázs eredetét, sem a megoldást rá. Solo flottáját ki fogja segíteni az erősítésük. – Bocsánatkérően Zsinj felé fordult. – Az én következtetésem az, uram, hogy ebből a küzdelemből nem jöhetünk ki győztesen.
- Teljes sebességgel előre – parancsolta a hadúr. - Kerüljünk ki a törmelékmezőből, és álljunk a Second Death pozíciójába. Minden bevethető vadászgép – kivéve az Egy-Nyolcvanegyeseket és azok erősítését – tartóztassa fel Solo flottáját.
- De hiszen akkor megnőnek a veszteségeink.
- És maga tényleg azt hitte, ezt én nem tudom? – ordította Zsinj. – Amint kiértünk az aszteroidák közül, mondja meg nekik, hogy úgy menekülnek el innen, ahogyan akarnak.
A hadúr szinte a mellkasában érezte a harctéren szerzett hírnév elvesztésének szúrós érzését.


A Zsiványkommandó és a Lidérc osztag átrepült a vastag felhőrétegen, hogy egy esővel áztatott, sötét világot pillantsanak meg. A kolóniából maradt romok fölött már párokra szakadva mentek át – ezúttal olyan célpontokra vadászva, amik tűzerőt tekintve gyengébbek, de jóval gyorsabban mozogtak náluk. Az elfogók körülöttük szintén ugyanezt a taktikát alkalmazták, a legideálisabb szöget keresve arra, hogy viszonozhassák az X-szárnyúak támadását.
Wedge a szemét meresztgette, hátha meglátja a saját gépében ülő Fel bárót. Nem kellett sokat várnia rá, egy páros máris megközelítette őt és Tychót.
- Báró, te vagy az? – tudakolta Wedge.
- Antilles – hallatszott a komból az ismerős hang. – Végre újra találkozunk.
- Az Iron Fist vesztésre áll. Megkíméled magad egy kis problémától, ha még most visszavonulót fújsz.
Az elfogók egyenesen feléjük tartottak. A távolságmérő két kilométeren belülre ért, és tüzeltek. Wedge eltáncolt az X-szárnyúval oldalra, és ő is meghúzta a tűzkioldót.
A két TIE elrepült mellettük, de nem eredtek egyből utánuk. Ahelyett, hogy kelet felé fordultak volna, déli irányban a partot célozták meg.
Wedge és Tycho üldözőbe vették őket. Ez a manőver nehezebb volt, mint hitték, amikor egy légörvény éppen akkor alakult ki körülöttük.
- Ne játsszuk ezt, Fel. Valaha te is közénk tartoztál. Nem kívánom a halálodat.
- Miért nem, Wedge? Nem várok tőled kegyelmet.
Wedge a fogát csikorgatta. Még nem árultad el, hol van a húgod. Csak mondd meg, és talán el is veszítem a türelmemet.


Kell és Elassar útjai elváltak, amikor a devaroni csatlakozott az általános szárnyemberéhez, az Archoz, míg Kell Gebe X-szárnyúja felé vette az irányt.
- Üdv újra itthon – köszöntötte őt Gebe.
- Részemről az öröm. Kapjuk el őket.
Kiszemeltek maguknak egy ellenséges párost. Az Egy-Nyolcvanegyesek feladni látszottak a védekező állásukat; már nem voltak restek megtámadni az X-szárnyúakat. Az általuk megcélzott páros ugyanúgy észrevette őket, és felgyorsítottak.
Kell szorosan bebújt Gebe mögé, hogy az X-szárnyú beékelődjön közé és a két elfogó közé. Mikor a lőtávolság két kilométerre csökkent, kiszökkent, és leadott egypár lövést a hátsó elfogóra, majd visszatért az X-szárnyú mögé, aki az elöl haladót célozta meg. Az ellenkező irányból lézertűz festette zöldre Gebe első pajzsait, ahogy a lövedékeknek nem sikerült áthatolniuk.
Kell lövései is célt találtak a gömbölyű testen. A zöld lézerek átlyuggatták az üzemanyagtartályt. Hogy pontosan mi lett a sorsa, azt az esőfüggöny miatt nem lehetett pontosan látni, de annyi bizonyos volt, hogy hosszú ívű pályán zuhanni kezdett lefelé. A párja egy lehetetlen fordulót véve indult vissza a kolónia központja felé.


- Menekül – jelentette ki Onoma.
A Mon Remonda megfigyelőablakán túl TIE vadászok támadóhullámai száguldottak a biztos halálba. Három már vészesen közel járt ahhoz, hogy öngyilkos ütközést hajtson végre, csak a turbólézerek kezelőinek tapasztalata mentette meg őket ettől. Habár Solo TIE vadászai is erősítették a flottát, a birodalmiak még így is számbeli fölényben voltak.
Most Zsinj választotta meg a harcteret, és ez egyértelműen neki kedvezett. Az Y-szárnyúak nem voltak elég mozgékonyak ahhoz, hogy egy aszteroidamezőben támadási sebességet tartsanak – folyamatosan érkeztek a veszteségekről szóló jelentések, miután többek belefutottak egy aszteroidába. Ennél a sebességnél a Mon Remonda lövészei képesek voltak elhárítani a vadászgépek végtelen sorokban ömlő tengerét, de nem voltak képesek tiszta utat takarítani a törmelékek között – amik között megtalálható volt egy R2-es egység méretétől kezdve egy X-szárnyú nagyságáig. A cirkálónak gyorsan fel kellett zárkóznia a csillagrombolóra.
Habár a Mon Karren és Mon Delindo a Mon Remonda körül tartózkodott, Solo tudta, hogy ők még náluk is jobban szenvednek, mert technológiájuk nem ért fel a legnagyobb cirkálóéhoz.
- Utolértük – mondta a szenzortiszt.
- Energiát feltölteni, a célpont az Iron Fist. – Solo megkönnyebbülten sóhajtott. Végre lőtávolon belülre értek.
A csillagromboló teteje felizzott a Mon Remonda alatt. Az Iron Fist is tüzet nyitott, pillanatokon belül lézerlövedékek színkavalkádja töltötte be az űr feketeségét.
A kalamári cirkáló megrázkódott a lövések erejétől.


Előttük Fel és a párja lelassított. Wedge és Tycho gyorsan beérték őket. A világító vörös pontok az esőben pillanatok alatt átváltottak szemmel is látható elfogókká. Alattuk csak végtelennek tűnő óceán húzódott, kilométerekre voltak a parttól.
Az egyikük bebújt a másik mögé, majd süllyedt egy kicsit, de nem lassított, folytatta a másikhoz közel való repülést. Ez a manőver mindig bevált, ha valaki ki akarta szakítani magát az ellenfél célkeresztjéből. Wedge és Tycho felmondott a célozgatással.
Hirtelen az egyik elfogó lassított, egyenesen Wedge útjába állt. Wedge reflexből félrerántotta a botkormányt.
Tycho megpróbálta utánozni ezt a mozdulatot, de ezzel keresztezte a TIE útját.
Ilyen sebességnél nem kérdés, hogy lesz-e ütközés, mert nem lesz, ezt az elfogó pilótája jól tudta. De akkor a gép tűzlabdává változott, törmelékei szanaszét repültek – és Tycho belesiklott a tűzgömbbe.
Tycho ugyan kiemelkedett onnan, de az X-szárnyú füstfelhőt húzott maga után, szárnyai csálén álltak. Gyorsan távolodott Wedge-től.
- Egyes Kettesnek, jelentkezz.
Nem jött válasz. Tycho a part felé fordult.
- Tycho, jelentkezz. Jól vagy?
A komegység szakadozott, csak pár szó jött belőle kivehetően.
- Meghibásodás… tartani… a repulzoremelők elromlottak…
Ahogyan Wedge látta, a szárnyak mintha egyre jobban le akarnának válni a gép többi részéről, félő volt, hogy egy erősebb fuvallat leszedi őket. Vele szemben, az elfogó felé kanyarodott.
- Tycho, nehogy megpróbáld egyben tartani azt a roncsot. Menj a szárazföld fölé és katapultálj. Veszed az adást?
- Kényszerleszállás… értettem…
A másik elfogó is feléjük dübörgött.
Tycho felé.
Wedge felgyorsított, elrepült szárnyembere mellett, és közelharci távolságba került az elfogóval szemben.
- Fel báró az, vagy most szerencsénk van?
- Nincs szerencséd, Wedge. Ez volt életed utolsó repülése.
A TIE felemelkedett, és tüzelt. Wedge viszonozta a tüzet, de hasztalan.
Fel lézerei azonban nem tévesztettek célt, eltalálták Tycho gépének orrát. Fel elhaladt mellette, de visszafordult, hogy újra lőhessen.
Wedge látta, amint a vadászgép orra megszűnik létezni, a következő pillanatban Tycho katapultált, másfél kilométernyire a szárazföldtől.
- Csoport, itt Vezér. Egy embermentőt kérek ide. Jelöljétek be a pontot, és valaki jöjjön.
A mozgékony elfogó mögé ért, és lőtt.
Wedge fogait összeszorítva tört ki dél felé, hagyta, hogy az érzékelők funkcionáljanak a harmadik szemeként.
Azonban Fel tartotta magát, nem hagyta elszakadni Wedge-t. Az egykori Zsivány azonban képtelen volt eltalálni őt; lézerlövedékek húztak el jobbra-balra tőle, mert Wedge tudta, miképpen lehet őt kicselezni.
Újabb erős széllökés taszította arrébb őt. Nem ellenkezett; hagyta, hadd sodorja a part felé, ezzel elbizonytalanítva Felt. Azonban, ez az előny nem sokáig tartott, a báró is követte őt, de sokkal jobban közeledett, mint azelőtt bármikor.
A hideg futkosott Wedge gerincén. Hát ez az. A TIE elfogók sokkal könnyebbek, áramvonalasabbak…
Tovább folytatta a fordulatot, teljesen az ülésébe préselődött…
Aztán, egy pillanat erejéig, de a célkeresztben felvillant az elfogó, és Wedge tüzelt. A vörös lézernyalábok telibe találták az elfogó hajtóművét.
Fel gépe zuhanni kezdett, félig kikerülve az irányítás alól, egyenesen a szárazföld felé. Wedge egy újabb trükköt sejtve követte. De Fel tovább zuhant, a talajnak csapódva, kontrollálatlanul borult át többször is, a baleset az egyik legcsúnyább volt, amelyet Wedge az utóbbi években látott.
Megkerülte a lezuhant elfogót, majd megkezdte a landolást.


Corran Horn rátapadt az általa kiszemelt elfogóra, próbálta minél előbb célkeresztbe fogni a gépet, de az jóval fordulékonyabb volt azoknál az ellenfeleknél, akikhez ő hozzászokott. Csak nem akarta végre belátni, hogy mindjárt rákerül a célzár…
Pislantott. Valami nem volt rendjén ezzel a célponttal. Valami, ami jeges ujjakkal markolt a gyomrába.
Ezt nem a pilótatudása súgta neki, hanem az Erőérzékenysége.
- Csoport, itt Zsivány Kilences. Vigyázzatok. A jelenlegi célpontom nem élőlény. Ismétlem, azt a gépet nem élőlény vezeti. Úgy hiszem, droidhajó lehet. – Végül csak sikerült befogni a célkeresztjébe, és azon nyomban tüzet is nyitott.
A lézerlövedékek eltalálták az üzemanyagtartályokat. Azon nyomban fel is robbant, sokkal erősebben, mint amennyire egy átlagos vadászgéptől elvárható lett volna. A detonáció éppen elég érős volt ahhoz, hogy a megsemmisült gép ötven méterre mögötte lévő szárnyemberét is magával rántsa a halálba. A TIE a tűzgömbből lángolva, kontrollálatlanul csapódott a már amúgy is megrongált dómba a városközpontban. Ez a robbanás kifejezetten stílusosan mutatott a többi megsemmisüléshez viszonyítva.
- Csoport, itt Lidérc Nyolcas – szólt Röfi mechanikus hangja. – Komplett idióta vagyok. Ezért követte minden pár a Razor’s Kissnél ugyanazt a viselkedésmintát. Ezek droidpilóták, és tömve vannak robbanószerrel. Egy pillanat, elvégzek pár számítást.
 Corran visszatért a harcba, Ooryl, a párja szorosan mögötte maradt.
Pár pillanattal később Röfi újból megszólalt.
- A megfigyeléseim alapján azt a következtetést vontam le, hogy a párosok egyik tagja droid, másik ember. Repülés során a droid szárnyemberként viselkedik, amint az egyik ellenfele csökkenti a távolságot, manőverezőképessége megnövekedik. A teljesítményük alapján egy központi komputerből kapják a parancsokat, amik az általuk közvetített szenzoradatokra alapulva jut el hozzájuk. Ki a Zsiványkommandó komputerspecialistája?
- Én, Zsivány Hetes.
- A Zsiványok és Lidércek engedelmével, van egy ötletem.
- Halljuk, Lidérc Nyolcas – válaszolt szinte azonnal Corran.
- Úgy van, halljuk – csatlakozott hozzá az Arc is.
- Zsivány Hetes és Lidérc Hatos a komegységét arra használja, hogy zavarja a térség adatforgalmát. Ezalatt, mi könnyedén a saját malmunkra hajthatjuk a vizet… vagy legalábbis, a zavarás mindenképpen megzavarja őket.
- Lidérc Egyes megadja az engedélyt.
- Ahogyan Zsivány Kilences is.


A Mon Remonda átvágott az Iron Fist által a törmelékmezőből kivájt alagúton. Még mindig elég közel volt ahhoz, hogy távolról lődözze a csillagromboló tatját, holott a TIE vadászok támadása minimálisan ugyan, de elterelte a figyelmét a faránál és a parancsnoki hídnál.
- Gyerünk – unszolta a cirkáló előrehaladását Solo. - Gyerünk.
- Detonáció előttünk – kiáltotta a szenzortiszt.
- Az Iron Fist?
- Nem. Tőle jobbra, annak a kisbolygónak a távolabbi végén.
Solo vizuális nagyítóját leste, hogy az említett területre pillantson. A tisztnek igaza volt; egy távoli sziklatömböt több kisebb robbanás világította meg.
Akárminek is szánták rendeltetését, a robbanások éppúgy szolgáltak meghajtásként, mint pusztán fényként. A két kilométer átmérőjű szikla lassan haladt az Iron Fist nyomában.
- Kormányos! – kiáltott Solo.
A mon kalamári kormányos rémeresztette az egyik szemét.
- Elállja előttünk az utat. Meg kell semmisítenünk, vagy valahogyan kikerülnünk.
- Mi van a fegyverekkel?
- Túl nagy falat a lövegeinknek ahhoz, hogy hatástalanítsuk, mire odaérünk – rázta meg a fejét a fegyvertiszt.
Solo elmorzsolt egy olyan szitkot, amit egy koréliai mellékutcában tanult.
- Kormányos, térjen ki előle. A törmelékmezőbe. Értesítse a flotta többi tagját, hogy a helyzet megváltozott. Zsinj felszerelt legalább egy, de lehet, hogy több aszteroidát robbanóanyaggal, csak azért, hogy az utunkba állítsa. Teljes készültség.
A Mon Remonda lassú manőverbe kezdett, hogy jobb felé kitérjen az eléjük keveredett aszteroida útjából. Mikor a cirkáló a megtisztítatlan törmelékmezőbe ért, vészjósló koppanások hallatszottak, és Solo szinte elviselhetetlen rázkódást érzett a talpa alatt.
A diagnosztikai képernyőn egyre több vörös folt villant fel.
A számok, amik a Mon Remonda és az Iron Fist közötti távolságot jelezték, nem pörögtek tovább, sőt csökkenni kezdtek.
A Mon Remonda közeledett.


Lara szenzorképernyője szerint a Zsiványkommandó és a Lidréc osztag leereszkedett a Selacron légkörébe, az általa üldözött tíz különös TIE ugyanígy tett. A megfelelő szögben hatolt be az atmoszférába, nehogy élve elégjen, majd támadóállásba kapcsolta a szárnyakat.
Amikor áthatolt a felhőrétegen, látta, hogy vele szemben, alul a különös vadászgépek párokra oszlanak, legtöbbjük a harctér felé tart, míg négyen dél felé fordulnak.
Az érzékelők szerint Zsivány Egyes és Kettes, továbbá egy ellenséges gép tartózkodott arrafelé. Nem sokkal később frissült az adat, és már csak Zsivány Egyes és az ellenség maradt meg.
Lara megfordult, és elindult délnek, közel a víz felszíne felett.


Janson megeresztett egy lövéssorozatot, a találat által keletkezett tűzlabda több száz méter átmérőjűvé duzzadt azon a helyen, ahol a Zsiványok és a Lidércek tartózkodtak. Az adászavarós módszer sikerrel járt – ezek a pilóták és gépek csakis együttes mozgásra edződtek, a másik nélkül az egész taktika darabjaira hullott.
Az első fél percben kettesével irtották őket. Aztán, az egy perces szünetet követően az utolsó is elhullott Janson által.
A zavarás véget ért.
- Csoport, itt Lidérc Nyolcas. Adásforgalmat észlelek déli-délkeleti irányból.
Janson arra fordult, és észrevette. Újabb vadászgépek közeledtek.
Másodjára is szemügyre vette őket.
- Mi a fenék azok ott?


Wedge átvetette lábait a pilótafülke pereme fölött, és keményen landolt a talajon. Előhúzta kézifegyverét, és teljes erőből futni kezdett Fel báró irányába.
Fel, a sérülése ellenére tisztes tempóban távolodott lezuhant vadászgépétől. Nem egy átlagos TIE pilóta öltözékét viselte; ugyan a fekete színű ruha megegyezett az átlagossal, a vörös, jellegtelen alakú sisak, kesztyűk és csizmák, valamint a sárga légzőcső a Raptorok öltözetét idézte.
Wedge könnyedén beérte őt, és rálépett az egyik csizmájára. Fel megfordult, de a lába nem követte őt – térd alatt csúnyán eltört.
- Utolsó kívánság? – szegezte rá a fegyvert Wedge.
- Nincsen. – Fel hangja nyugodtan csengett, felnyúlt, hogy lehámozza magáról a sisakját.
Wedge meglepődésére a férfi, aki a sisak alatt rejtőzött ugyan Fel testalkatát kölcsönözte, de szőke haja és átlagos kinézete semmiképpen sem lehetett a báróé.
- Ki maga?
- Tetran Cowall – mosolygott fájdalmában a férfi.
- A név ismerősen cseng – ráncolta a homlokát Wedge. – Egy színész, igaz? Az Arc Loran ki nem állhatja magát.
- Csak azért, mert mindenben felülmúlom őt – mondta a férfi. Nem hasonlított Fel hangjára. Vékonyabb volt, és dallamos.
- Hangmanipulátort használt, hogy jobban hasonlítson Felhez.
- Így igaz.
- Hol van a báró?
Cowall vállat vont.
- Azt nem nekem kéne tudni. Maga látta őt utoljára. De hol és kivel? – Önelégülten elmosolyodott. – Fogalmam sincs.
- Tehát, ez az egész csak egy trükk. – Wedge hirtelen elemésztő kimerültséget érzett. Hónapok kutatómunkája, és a tudat, hogy most végre megtudja, hol van a húga… aztán pedig kiderül, hogy rossz emberére talált. – De miért?
Cowall komótosan a tarkója mögé csúsztatta kezeit, és pihenő pozíciót vett fel, bár semmiképpen sem látszott úgy, hogy valamennyit is tudott volna pihenni, mert homlokán izzadtság gyöngyözött, lába természetellenesen kicsavarodott.
- Hát, valószínűleg maga miatt. Városi legendák szerint a báró és maga között igen személyes konfliktusok állnak fent. Ezért, elég elszántan keresi őt. A hadúr úgy gondolta, a felbukkanása egy újabb megoldandó probléma elé állítja magát. Megszervezett egy új Egy-Nyolcvanegyes osztagot, félig ember, félig droid pilótákkal – ez utóbbiakra robbanószereket erősítettek, amik közeledés esetében felrobbannak. Mindezt azért, hogy átverjék Wedge Antillest és messze földön híres képességeit.
- Ezek szerint, a maga feladata annyi volt, hogy cserkésszen be és öljön meg engem.
Cowall elmosolyodott.
- És sikerült is.
- Nem egészen.
Cowall kelet felé mutatott. Wedge megbizonyosodott róla, hogy továbbra is a színészre fogja a kézifegyvert, majd abba az irányba pillantott.
A távolban, úgy két-három kilométerre, különös alakú TIE vadászok raja tartott keletről dél felé, közel maradva a partvonalhoz.
- TIE raptorok – magyarázta Cowall. – Új konstrukció, kiválóan alkalmas a repülésre. Pillanatok kérdése, és ideérnek. Már nem jut el a vadászgépéig. Meg fog halni. Viszlát, Wedge Antilles.
Wedge már azon volt, hogy lelövi a színészt, de aztán türtőztette magát, és futásnak eredt az X-szárnyúja felé. Még hallotta, hogy Cowall a háta mögött nevet.
Pedig igaza volt. Már hallotta a TIE raptorok távoli morajlását. Akkor érnek lőtávolon belülre, amikor ő éppen beül a pilótafülkébe.
Elérte az X-szárnyút, felkapaszkodott, és belevágta magát az ülésbe.
Elsőként három raptor érkezett meg, olyan típusok, amilyeneket Wedge még soha életében nem látott. A pilótafülke megegyezett az átlag vadászokéval, de a szárnyak egyenesen a gömbből meredeztek ki, X-szárnyúakhoz hasonlatosan. A három raptor felé fordult, egyenes irányban haladt végig a tengerparton, hajtóművük zúgásába lövések zaja vegyült.
Aztán Wedge kékes ragyogást vett észre a háta mögött, és a középen haladó raptor felrobbant. A másik kettő kitért oldalra, magukra maradva.
Wedge behúzta a fülke ablakát, majd a repulzoremelőkkel felszállt. Mielőtt előrelendült volna, támadóállásba húzta a szárnyakat.
Még egy X-szárnyú villant fel méterekkel mögötte. A Lidércek sötétszürke színére volt festve, de nem ült benne asztromechanikus egység. Wedge ellenőrizte a szenzorképernyőt, ami jelezte a szürke gépet.
Az X-szárnyú az egyik idegen kinézetű TIE nyomába eredt, Wedge megcélozta a másik raptort.
- Lara?
- Elnézést a késésért. – A lány bedőlt, hogy tudja követni az általa üldözőbe vett raptort. – Gondját kellett viselnem egy elcsatangolt Zsiványnak.
- Tycho… ugye…
- Jól van, igen. És biztonságban. Bár, nem kicsit ideges.
- Jövök eggyel.
- Nem. Én jövök eggyel. Meg is van!
A TIE pilótája túl erős oldalszelet kapott, ami Lara célkeresztjébe sodorta őt.
A raptorból füstfelhő szállt fel, mikor a lány eleresztett egy sorozatot. A vadászgép aláhullt a tengerbe, olyan erővel, hogy minden alkatrésze megolvadt.
Az utolsó raptor azonban Lara mögé keveredett, és megszórta a hátát némi lézerlövedékkel. Wedge minden energiáját a hajtóműbe irányított, hogy beérje a küzdő feleket.
A TIE raptor újra tüzelt, ezúttal sokklövedék robbant alig valamivel Lara X-szárnyúja alatt. A gép megrándult, ügyetlenül kacsázott, alkatrészeket köpött ki magából minden irányba.
- Katapultáljon! – kiáltotta Wedge, és próbálta befogni a TIE raptort, sikertelenül.
A pilótája egy jobb fordulóval közel került a vízhez, ezzel próbálva kilendíteni Wedge X-szárnyúját az egyensúlyából.
Mindenféle célzás nélkül lőtt a raptor irányába, ami hirtelen kitért a lövések elől.
Egyenesen lefelé.
A raptor furcsa szárnyai beleakadtak a hullámba, és olyan erővel szakadtak le a pilótafülkéről, mint ahogyan Lara gépéből egy alkatrész sem hullott ki olyan erővel.
Wedge a part felé fordult.
Megtalálta a lány X-szárnyújának roncsait ötven méterre a parton. Csak párt meghajlott fémdarab maradt belőle, tetejére fordulva.
Lassan leereszkedett mellé, repulzormelőkön manőverezve. Bepillantott a pilótafülkébe, és megcsóválta a fejét. Elindult vissza Tycho és a kolónia irányába.


- Mikor jelzek – mondta Röfi -, Lidérc Kilences és Tízes repüljön egyenesen, de folytassa a kitérőmanővert. Zsivány Hármas és Négyes, álljon harminc fokos szögbe, és célozzon be valakit. Készülj… most.
Két kilométerrel alatta, Shalla és Janson felhagyott azzal, hogy két TIE mögé kerüljenek, és dél felé fordult, hogy azok be tudják célozni őket.
Egy kilométerre tőlük Pedna Scotian és Hobbie Klivian a felettük elhaladó két TIE alá kerültek, és felvették azt a bizonyos harminc fokos szöget. Röfi pontosan tudta, mikor jön el az a pillanat, amikor a két Zsivány célzárja kattan, és a két birodalmi vadászgép pilótája mikor észleli, hogy baj van. De akkor már késő volt.
A Zsiványok tüzet nyitottak. Hobbie lövései elcikáztak az egyik TIE ablaka előtt, de továbbmentek a másik hajtóműve felé. Röfi már csak a célpont zuhanását látta, majd rövid esést követően a robbanását.
Scotian lövései ugyan nem találtak célt, de kiszemelt vadász túlságosan éles szögben emelkedett fel, így Shalla és Janson, visszatérve egyenes röptükből, könnyen üldözőbe vehették.
Röfi elfordította a figyelmét ettől az ütközettől, és a szenzorképernyőn villogó vörös pontokra pillantott. Vektorok, gyorsulási értékek, valószínűségek ömlöttek át agyán végeláthatatlan hullámok formájában. Észrevette, hogy Zsivány Egyes visszatért. Ezt is bele kellett vennie a számításaiba. Még egy ismeretlen, sárga színű pont változtatott a lehetőségeken, és tartott Wedge irányába, de ezt figyelmen kívül hagyta. Addig nem zavar sok vizet, míg ebbe a küzdelembe bele nem folyik.
A komegysége felvillant, egy előre felvett üzenetet jelzett. Röfi az adatokra nézett. Úgy tűnt, terjedelmes üzenettel van dolga. Alacsony prioritású volt, de csak új köztársasági frekvenciákon sugározták. Úgy döntött, egyelőre erről sem vesz tudomást.
Számok és formulák kerültek a helyükre az agyában.
- Lidérc Hetes, két célpont fog átvágni előtted kelet felől, pontosan hat egész négy másodperc múlva. – Dia, akinek gépén már meghibásodott a hajtómű, csak repulzoremelőkkel lebegett. Az Arc parancsára vonult fedezékbe, az egyik dóm alá, ahonnan könnyedén meg tudta védeni magát a három lyuk egyikén keresztül. – Lidérc Ötös, kérlek, módosítsd a pályádat keleti irány felé, és gyorsulj teljes sebességre. Egyet elkaphatsz a két betolakodó közül… úgy is van. – Kell Röfi utasításait követve szabadon hagyta lassabb párját, a két TIE üldözőbe vette Lidérc Ötöst és Hatost. Kell elhúzott Dia gépe mellett, míg az üldözője a dómnál áldozatul esett Dia lézereinek. Átfordult hossztengelye körül, és egy hajdani betonos utcába csapódott.
Röfi újból beszélni kezdett, majd látta, amint Kell elfogóvadásza éles szögben Gebe felé száll. Ők ketten úgy tettek, mintha szemtől szembe repülnének egymással, és mikor Gebe tüzelt, a Kellt üldöző raptort vette célba. A szokatlan TIE kilőtt egy sokklövedéket, de az csak az egyik épület falát találta el. Ennyi cselekvésre volt ideje, mielőtt Gebe lázerei elérték volna őt. Nem maradt belőle más, csak távoli, vörös és narancssárga tűzgömb Röfi szemében.
A gamorrai hátradőlt az ülésben, és elégedetten bólintott. Imádta a matematikát.


- Nyílt űrbe érkeztünk – jelentette be a kapitány
Zsinj szája örömtelen mosolyra húzódott.
- Tartsunk egyenesen a Second Death irányába. Utasítsák a Second Deathet a Köpeny aktiválására. Ha az árnyékolás mögé értünk, készen kell állnunk egy hiperűrugrásra. És, hogy véget vessünk ennek a huzavonának, a saját siklómban fogom várni az ütközet végét. A flotta biztos kézben van önnél, kapitány.
- Igen, uram.
A dokkban érintetlen állapotban találta a siklóját, de ugyanezt nem mondhatta el Melvarról és Gatterweldről. A két férfi megkötözve, vérző sebekkel és eszméletlenül hevert az egyik sarokban.
Zsinj adózott az emléküknek, de nem késlekedhetett. Szorította az idő. A dokkba rendelt egy orvosi csapatot, majd ő és a pilótája felkészítették a siklót az indulásra.


- Az Iron Fist elmenekül – vélte Onoma. – Amíg a törmelékmező lelassít minket, nem érhetjük be.
Solo a kárjelentéseket mutató képernyőre pillantott, amin a csillagromboló sérülései szerepeltek.
- A vadászgépek maradjanak rajta. Van még esélyük lyukat lőni bele, mielőtt fénysebességre kapcsolna. Koncentrálják a tüzet a pajzsgenerátorokra és a bal hajtóműre. Látja, mindkettő súlyos károsodást szenvedett. Megvan az esély rá, hogy tönkremegy, mihelyt megkísérlik újraindítani.
A Mon Remonda sérülései is kezdtek megnövekedni. Megannyi aszteroida gyengítette le több helyen is a pajzsot, néhol a burkolat is behorpadt. Az atmoszféra kezdett kiszivárogni a cirkálóból, ezzel csökkentve a tőkesúlyt. Ráadásul, az Mon Remonda vadászgépmennyisége eltörpült az Iron Fisté mellett.
Ez a nagy flotta viszont hirtelen visszafordult, és elmenekült az anyahajó felé.
Solo lehuppant az ülésébe, az izmai kellemetlenül égtek. Nem számított, mennyit öltek le Zsinj flottájából. Nem számított a hadúr egyetlen csapdája sem. Az sem vetett sokat a latba, hogy a csillagromboló történetében már másodszor csúszik ki a kezeik közül az Iron Fist.
Az egyetlen elfogadható eredmény csakis az Iron Fist elfogása vagy elpusztítása volt.
Tudósítás jelent meg a személyi képernyőjén a fejleményekről. A Zsivány és a Lidérc osztag visszatért a Selacronról. Pilótamentő siklókra volt szükségük. Solo megkönnyebbülten sóhajtott, mikor meglátta, hogy Zsivány Egyes is a visszatérők között van. Akár nyernek, akár veszítenek, nem szeretne még egy barátot elveszíteni.


Tetengo Noor, a Lándzsa Kilences újra elsiklott az Iron Fist felett. Az eddigieknél nagyobb tűzerőt vetett be a csillagromboló ellen. A monstrum turbólézer- és ionlövegei sikertelenül próbálták befogni A-szárnyúját. Újabb rohamra indult. A szárnyembere már rég halott volt; körülötte csakis Y-szárnyúak és TIE vadászok köröztek.
A Selaggis Hat egyre kisebb ponttá zsugorodott mögöttük, ahogy távolodtak tőle. A Mon Remonda azonban kitartóan az Iron Fist mögött maradt. Tetengo újabb rohamát követően lézerlövedékek szántottak mély barázdákat a csillagromboló burkolatába.
Különös érzés kerítette magába baloldalt, a hajófarnál. Arra nézett, de csak a végtelen űrt látta.
A semmit látta. Se csillagokat, se mást. Csak a végtelen feketeséget. Ez a jelenség annyira meglepte, hogy beszüntette a tüzet, és csak az Iron Fist egy közel elhaladó lövéssorozata rázta fel.
Az Iron Fist egyenesen belerepült a sötétségbe, majd eltűnt. A feketeség körülölelte a hajótestet, és vele együtt elnyelte Tetengo Noort is.
Az összes csillag fénye kihunyt, de mégis látta a csillagrombolóról és a baráti vadászgépekből érkező lézertűz villanásait. Teljes sebességre gyorsított, hogy újra nekiessen gigászi célpontjának.
- Mon Remonda, itt Lándzsa Kilences. Valami egészen különös dolog történik.
Semmi mást nem hallott, csak a többi pilóta figyelmeztető kiáltásait.
A szenzoradatok is furcsa módon megváltoztak. A képernyőn új pontok tűntek fel, amik egy pillanattal ezelőtt még nem voltak ott. Már két zászlóshajó lebegett körülöttük az űrben. Az Iron Fist, és egy annak a méretéhez hasonló – de egy átlagos birodalmi csillagrombolónak nagyobb - zászlóshajó messze Zsinjék alatt. Továbbá, a szenzor még négy mozdulatlan célpontot jelzett abból az irányból, ahonnan jött.
Az újonnan felfedezett romboló felé fordult.
- Mon Remonda, itt Lándzsa Kilences. Úgy tűnik, az Iron Fist erősítést hívott.
De csak statikus zörej válaszolt neki.


Zsinj a komlinkjével foglalatoskodott, míg a pilóta végezte a munkáját. A sikló lágyan felemelkedett, majd kilebegett az abszolút feketeségbe, ami körülvette az Iron Fistet.
- Vellar kapitány, jelentést.
- Harminc másodperc maradt vissza a hiperűrbe lépésig. Átküldtem az adatokat a Second Deathnek is.
- Second Death, jelentést.
- Igenis, uram. A robbanás a visszaszámlálástól függ. Annak lejártát plusz két másodperc. Megkezdtük az evakuációt, a legénységet szállító sikló már felszállt.
- Akkor sürgősen kerüljenek biztos távolba, mert nem szeretném, ha itt hagynák a fogukat a jól megérdemelt nyugdíj helyett. – Zsinj most a pilótájához intézte szavait. – Az pedig már ránk férne, nem igaz?
A hallgatag pilóta bólintott, és szótlanul teljes sebességre gyorsította a siklót. Pár pillanattal később, a csillagok megszokott képe újra megjelent előttük.
Zsinj ellenőrizte az érzékelőket. Sem az Iron Fistnek, sem a Second Deathnek, de még az őket ostromló vadászgépeknek sem maradt semmi nyoma a Köpeny mögött.


- Nem, nem, ez nem igaz – kiáltotta hitetlenül Solo. – Nem menekülhetett el. Akkor benne lenne az ugrási naplóban.
A szenzortiszt is értetlenül bámult a kijelzőkre.
- Nem ugrott hiperűrbe, uram. De az érzékelők sem észlelik. Ez különös. Pár perccel ezelőtt, mintha egy új hajót fogtunk volna be, de adatai csak egy pillanatig jelentek meg a képernyőinken, utána eltűnt. Most pedig, az Iron Fist ugyanígy eltűnik – a vadászgépeinkkel együtt. Még a komforgalmuk sem jut el hozzánk. Emellett még itt ez a különös látvány is.
- Hadd lássam.
A vizuális nagyító egy hologramot mutatott – a semmiről. Egy nagy, tömör feketeség blokkolta a kilátást a Mon Remonda előtt, azon az úton, amin az Iron Fist is haladt. Három sikló röppent ki az anomáliából. A Mon Remonda néhány Y-szárnyúja üldözőbe vette őket.
- Ez meg mi?
A szenzortiszt a fejét csóválta.
- Fogalmam sincs. A szenzorok nem észlelik, csak szabad szemmel észrevehető, de ilyet még az életemben nem láttam.


Vellar kapitány a szemközti megfigyelőablakon túlra meredt, és igyekezett minden érzelmet eltüntetni az arcáról.
Nehezére esett. Minden erejét erre a feladatra összpontosította.
Katona volt. Mindig teljesítette, ami a kötelessége.
Ezúttal, a kötelessége pedig az volt, a hadúr parancsai szerint, hogy a halálba vigye megannyi pilótáját.
- Kapitány – szólította meg az egyik tiszt -, az osztag vezére várja a dokkolásra utasító parancsot.
- Adjon nekik egy percet - mondta Vellar. – Aztán megnyitjuk azokat a kikötőinket, amikben nem hullanak darabokra.
- Igenis, uram.
- Tíz másodperc a hiperűrugrásig – szólalt meg egy másik tiszt.
- Nagyon jó. – Vellar behunyta a szemét. Képtelen volt elviselni a hídon tartózkodó személyzet látványát. Mind tudták, miért kell feláldozni a TIE vadászokat – az Iron Fist nem fog késlekedni, hogy a biztonságot jelentő fénysebességre ugorjon. Amikor minden felrobban a Köpeny alatt, a vegyes tartalmú roncsok majd elhitetik Han Solóval, hogy mind az Iron Fist, mind a körülötte lévő kis vadászgépek megsemmisültek.


Tetengo Noor közelebb vitte az A-szárnyúját az alaktalan monstrumhoz.
A gigászi testet nem világította meg semmi, egy lövege sem üzemelt. Tetengo felkapcsolta az elülső fényeket, hogy átvizsgálhassa.
Felfedezte, hogy a hajtóművét és a hídját egy hosszú oszlop tartja össze, míg a három kilométeres hajótestet csak alaktalan törmelék fedi hajóorrtól a tatig.
De egy lényeges alkatrész rögtön felismerhetővé vált: egy csillagromboló háromszögletű kialakítása. Nagy betűkkel az IRON FIST felirat volt rá festve.
Felismerés nyilallt Tetengo Noorba. Nem is önmagáért aggódott – a flottáért, a Mon Remondáért és a bajtársaiért.
Mögötte, a teljes sötétség hirtelen vakító világossággá változott. Egy pillanat erejéig még mintha a rajta átsöprő forróságot is érezte volna.


A hídról jól lehetett látni, ahogyan az anomália belsejében fény villant, majd a robbanás teljesen felemésztette a sötétséget. Olvadt fémtörmelékek hullottak ki a sötétség mögül, majd a Köpeny megszűnt létezni. Rövidesen a robbanás utóhatása is elmúlt, a messze ragyogó csillagok képének átadva a kilátást.
- A napló hiperűrugrást jelez néhány másodperccel a robbanás előtt – jelentette be megszeppenten pislogva a szenzortiszt.
- Derítsd ki, ki melyik volt: az Iron Fist, vagy az a másik, ismeretlen fantomhajó?
Pár pillanat elteltével, a tiszt, mintha gyomron ütötték volna, a székbe roskadt.
- Uram, egy Y-szárnyú pilóta küld üzenetet, és feltétlenül szeretné, hogy maga is lássa ezt.
- Mutasd.
A csillagok képe hullámzani kezdett, a képbe egy kiálló vezetékekkel és illesztésekkel elcsúfított, háromszögletű felépítmény roncsa úszott be, ami néhány helyen még mindig izzott a robbanástól.
A roncs lassan pörögve láthatóvá tette a rápingált IRON FIST feliratot, majd átpördült, és a másik oldalát mutatta nekik.
- Az ott a parancsnoki hídja – kommentálta Onoma.
- Úgy van. – Solo eleresztett egy sóhajt, amiben benne volt öt hónap minden feszültsége és fáradalma. Ha ugyanilyen nagyokat lélegezhet még pár hónapig, végre megint úgy érezné magát, mint egy normális ember.
Keményen lerogyott a parancsnoki székbe. A hidat üdvrivalgás és a felszabadult legénység gratulációi töltötte be.
- Hadd intézzek pár szót a flottához.
- Beszélhet, uram.
- Itt Solo tábornok. Az Iron Fist megsemmisült. Egyelőre ennyi, de ha többet megtudunk, mindenképpen szólok. – Intett a kommunikációs tisztnek, hogy szüntesse be az adást. – Mi van azokkal, akik a robbanás környékén tartózkodtak?
- Túlságosan közel voltak ahhoz, hogy megmeneküljenek. Hacsak nem saját erejükből nem mozognak, nem tudjuk megkülönböztetni őket a roncsoktól.
- Adás érkezett egy Y-szárnyú pilótájától. Jelentős károkat szenvedett, csak az egyik hajtóműve működik. Éppen csak ki tudott menekülni az anomáliából, amikor az Iron Fist felrobbant. Harcképtelenné tették odabent. A szenzoradatai alapján még egy zászlóshajó volt az anomáliában, az, amelyik hiperűrbe ugrott. Állítása szerint majdnem az összes vadászgépünket elvesztettük, uram.
Solo behunyta a szemét. Talán, de csak talán ők voltak az utolsó pilóták, akiket valaha feláldozott a csatatéren.
- Újabb adás, uram. Az egyik menekülő siklóról. Elmondása szerint Zsinj hadúr az.
- Hát persze – mormolta Solo. – Nem maradt az Iron Fisten, hogy ő is felrobbanjon. Még akkor sem, ha megkértem volna rá. – Hátraszólt a vukinak. – Csubi, kapás van.
Csubakka megállt a szék mögött.
- Kapcsold azt az adást.
Zsinj egy Lambda-komp háttere előtt virított, a holokép megjelent mind Solo személyi képernyőjén, mind a megfigyelőablak kivetítőjén.
Ha valaha rendelkezett humorral, azt a hadúr addigra már régen kiizzadta magából. Mindig kackiásra pödört bajsza komikusan lekonyult.
- Fogadja őszinte gratulációmat – mondta a hadúr, mély fájdalommal a hangjában. – Nagy árat fog fizetni ezért.
Han magára erőltetett egy kaján vigyort.
- Nincs mit felajánlanom. Ellenben, megcsókolhatja a vukimat.
Csubakka tiltakozásképpen felbömbölt mögötte.
A szín visszatért Zsinj arcába, újra szóra nyitotta a száját. Solo nem értette, mint mond a hadúr, de minden egyes szótag más-más hangszínben csendült fel. Zsinj parolázása majdnem egy percig tartott, és még szerencse, hogy a kommunikációs egység rögzíti az adásforgalmat, mert Solo kíváncsi módon lefordíttatja majd egy 3PO egységgel. Egyik szitkot ugyan ismerte, egy rodiai kifejezés az ő kémiai összetételére, ami minden rodiai vérét felforrósítja.
Végül Zsinj csak elhallgatott, minden erő elszökni látszott belőle.
- Tábornok – lehelte. – Még találkozunk.
- Ebben biztos vagyok – Solo mosolya is eltűnt. – Zsinj, én nem vagyok egy gazdag ember. Sem nagyravágyó. Ezt most a számlámra írhatja. Soha nem került nekem annyiba, mint amennyibe én kerültem magának. Soha.
Zsinj meredten bámult rá, majd hologramja elhalványodott.
- A sikló hiperűrbe ugrott.
Solo bólintott, majd Csubakka nézett.
- Elkaptuk. Bár életben maradt, flottája és pénzügyi forrásai kiapadtak. Ezt sosem heveri ki.
Csubi elmorgott egy választ.
- Ja, és sosem kértelek volna meg rá, hogy megcsókold.


A biztonságot jelentő hipertér fényei elhúztak a sikló megfigyelőablaka előtt.
- Mit gondol a színészi teljesítményemről? – fordult a pilótához Zsinj.
A férfi vaksin bámult rá.
- Szerintem elég jó volt.

- Kedves uram, maga szemernyi tiszteletet sem mutat a színház iránt. Sebaj. Pár perc, és csatlakozunk az Iron Fisthez a Raptor Bázison, ahol senki sem kíváncsi silány kritikai érzékére.