2015. június 22., hétfő

16.fejezet

Tizenhat



- A Second Death megérkezett – jelentette be az Iron Fist kommunikációs tisztje.
- Nagyon jó – mondta Zsinj.
- Uram.
Zsinj a hang tulajdonosa, Vellar kapitány felé fordult.
- Kapitány. Min mosolyog ennyire?
Vellar valóban jókedvében volt.
- Kapcsolatba léptem a Chains of Justice-szel. Még nem léptek hiperűrbe a Vahabánál, ami azt jelenti, úton vannak ide.
Zsinj magához húzta Vellart.
- Így talán már nem csak a túlélésünk a cél, kapitány. Így akár még nyerhetünk is. Köszönöm.


A Mon Remonda és a flotta többi része a Selaggistól távol lépett ki a hiperűrből.
- Egységek – olvasta le a szenzortiszt a képernyőjéről. – Ellenséges egységek tartanak a Selaggis 6 felé.
- Hadd lássam – rendelkezett Solo.
A holoábra közel a parancsnoki székhez villant fel, és az extrém nagyításnak köszönhetően a csatatér teljes részletei elérhetővé váltak. A képen egy sárgán izzó világ körül vékony vonalakban sorakozó hajók armadáját mutatta. Az égitesthez legközelebbi három jármű közül kettő csillagromboló – egy Birodalmi- és Vicroy-osztályú -, harmadik egy kisebb hajó volt. Kinézetre Carrack-osztályúaknak tűntek – kidudorodó orr és far -, de Solo tudta, azok ott Lancerek. A Carrakctól kisebb Lancerek a vadászgépek elleni küzdelemben élveztek előnyöket. Előttük két Dreadnaught lebegett, és egy olyan típusú hajó, amit ebből a távolságból nem lehetett felismerni, mindenesetre nagyon hasonlított egy apró háromszöghöz. A Mon Remonda azonban a hajók pályájától kicsit lejjebb tartózkodott, így Solo látni vélte a könnycsepp alakú parancsnoki hidat kiemelkedni a hátuljából, illetve a dobozszerű hangárt kilógni az elejéből. Ez egy Quasar Fire-osztályú repülőgéphordozó volt, ilyen típus még az ő flottája sorait is gyarapította.
Solo agyában hevesen kergetőztek a gondolatok. Szokás szerint tábornokként volt jelen a hídon; pedig a koréliaiak a tábornokoktól pont ellentétesen, a lehetséges esélyeket figyelmen kívül hagyva vetették bele magukat a küzdelembe. Ez pedig egy magas rangú tiszttől meggondolatlanság volna.
- Ha ezek csatlakoznak az Iron Fisthez, túlerőben lesznek – mondta Onoma, mintegy megerősítve Solo gondolatait.
- De így sem teremtenek lehetetlen helyzetet – mondta. – A mi taktikánk hatékonyabb lesz.
A világ, ahová az ellenség érkezett, tulajdonképpen egy sárga gázóriás volt, légkörében heves viharokkal. Solo tudta ezt. A viharok bizonytalan időközönként megváltoztatták a világ színeit, így a gázóriás gyakorlatilag napról napra másképpen nézett ki. Ezzel folyamatosan változó, művészi képet tárt a kolonizált holdak lakói elé. A Selaggis 6-ot vastag törmelékgyűrű vette körül, ami még egy hold létezésére utalt.
Solo csak értőn bólogatott.
- A Selaggis 6 egy ideális hely Zsinj számára. Egy aszteroidamező, melyben megbújhat, és egy légkör, amibe beviheti fedezékbe az Iron Fistet. Ez az úti célunk. Kövessék azt a csoportot.


Tonint hátrahagyva, Lara kilépett a turboliftből, az Iron Fist egy olyan fedélzetére hatolva, aminek létezéséről senki sem tudott.
Ezelőtt csak a kiszolgálódroidok perspektívájából láthatta ezeket a folyosókat, így, emberi szemmel nem voltak olyan barlangszerűek, mint a droidok szemszögéből.
Szemben hosszú, halványan megvilágított folyosó nyújtózott. A jobb oldalon megfigyelőablakok nyújtottak rálátást jóval erősebben megvilágított kamrákra.
Az első ilyen kamra, ami előtt elhaladt, leginkább egy állatkerthez volt hasonlítható. Bent megannyi monitor és konzol állt, a hátsó falnál háromemeletnyi ketrec foglalt helyet, amikhez egyfajta turboliften lehetett feljutni – fel-le mozgó fémlap egy nyitott keretben. A legtöbb ketrec benépesítettnek tűnt. Két ember ült egy íróasztalnál, egyikük gépelt valamit a monitorba. Egyikük sem vette észre Larát, ami igazából nem volt meglepő. A világos kamrából a félhomályos folyosó rosszul látható volt, de még ha jó látási viszonyok is társultak volna hozzá, akkor is csak egy tiszt komótos lépteit látnák, ami közel sem olyan szokatlan látvány egy csillagrombolón.
A helyzet azonban zavaró volt Lara számára. Most újra a kamerák kereszttüzébe került – holott a legtöbbet Tonin hatástalanította. Csak végig akart menni a folyosón, hogy elvégezhesse a dolgát. Nem akart feltűnést kelteni, még nem.
A következő egy műtő lehetett. Középen egy műtőasztal állt, különböző csatokkal és hevederekkel, körülötte monitorokkal és egészségügyi gépekkel. Pár eszközt nem ismert fel. Összességében véve, ez a terem nem volt túl érdekfeszítő.
Aztán, egy iroda. Benne még két ember. Az egyik férfi felpillantott, és meresztgetnie kellett a szemét, hogy a megfigyelőablak tükröződésén keresztül szemügyre tudja venni Larát.
A nő az ajtóhoz sietett, begépelte a Tonintól kapott számkombinációt a konzolba, és amikor az ajtó kinyílt, belépett.
A technikusok, két sötét hajú, átlagos kinézetű férfi, egymásra néztek, és felragyogott az arcuk. Valószínűleg testvérek lehettek.
- Még egy hivatalnok?
- Pontosan – bólintott Lara, és bezárta az ajtót.
- Meg tudná, kérem… - hebegte az egyikük.
- Kérem, kérem, kérem – mondogatta a másik is.
- Mi folyik itt?
- Megtámadtak minket, igaz? Itt, lent is érezni lehetett a rázkódást.
- Én éreztem először.
Lara undorral nézett rájuk.
- Maguk és a többi társuk a legéletképtelenebb alakok, akikkel valaha találkoztam.
A két férfi egymásra nézett.
- Még csak nem is ismer minket.
Lara türelmetlenül előhúzta az övéből a fegyvert.
- Most azonnal vezessenek a kísérleti cellába, vagy kiloccsantom az agyvelejüket.
Pillanatokkal később már a legnagyobb kamrában állt, négy foglya a falhoz támaszkodva reszketett, míg Lara a talajszinti ketreceket bámulta.
A legszélső lakója egy ewok volt.
- Beszéled a basicet?
Az ewok bólintott, vonásai kifejezetten emberszerűek voltak, szemében szokatlan értelem szikrái csillogtak.
- Ki foglak szabadítani és elvinni erről a hajóról, hogy ott élhesd le az életed, ahol akarod, és úgy, ahogy akarod. Szeretnéd ezt?
Bólintás.
- Zsinj meg fog ölni ezért – szólt az egyik falnál támaszkodó fogoly.
- Nem, engem fog megölni, és még sok más tettemért is. – A ketrec zárszerkezetét egyszerű volt feloldani. Nyílt a zár, az ewok kiszabadult. Az orvosaira nézett, és ellenszenvesen morgott feléjük.
Ezt követően a basic nyelv egy olyan dallamos dialektusa csendült fel a szájából, amilyet Lara még sosem hallott.
- Én ölöm meg őket.
- Nem – mondta Lara. – Elmész mindegyik ketrechez és megbizonyosodsz róla, hogy nem fognak megtámadni minket a szabadulásuk után. Mondd meg nekik, hogy elviszem őket innen. Szabadítsd ki azokat, akik menni akarnak.
Az ewok felpillantott rá, és egyértelműen látszott rajta, hogy megértette a kapott parancsot. Sőt Lara mintha hallotta volna agytekervényeinek kattogását, amint egy stratégián gondolkodik. Végül emberi gesztussal vállat vont, és elindult a következő ketrec felé.


Zsinj csupán a nagyobb aszteroidák robbanását látta az Iron Fist hídjáról, amint a csillagromboló lövegei szépen sorjában megnyitották az utat a hajótestnek.
- A siklók jelentése szerint – mondta a kommunikációs tiszt -, a robbanóanyagok menetrend szerinti időben élesítve lettek.
- Remek.
- A Chains of Justice bemérte Solo flottáját.
- Nagyon helyes.
- A főmérnök is üzent.
- Várjon. – Zsinj hátralépett a híd mögötti komegységéhez. – Küldje át.
A mérnök pedáns arca és felsőteste felviláglott a levegőben.
- Felmértük a helyzetet, uram. Nehéz erről beszélni csodálkozás nélkül, de gépházakban halomra nyüzsögnek a szabotőrdroidok.
Zsinj felvonta a szemöldökét.
- Parancsol?
- Szabvány MSE-6 droidok. Valamilyen módon dühbe gurulhattak, esetleg valaki átprogramozhatták őket. Képesek behatolni bármely terminálba, kis vezetékbe, ahová elküldik az általuk hordozott hamis információt, kicserélve a mikrochipeket. És a hiperhajtóműveket célozzák.
A mérnök által felvázolt abszurd helyzet mellbevágta Zsinjt.
- És mit tesznek az ellen, hogy ezt megfékezzék?
- Nevetni fog uram, de egyszerűen eltapossuk őket a csizmáinkkal. Az elsődleges és másodlagos rendszerekben helyreállítjuk az alapállapotot. De ha ugrani akarnánk, csak óvatosan; ki tudja, valami kis trükköt még nem észleltünk, és beüthet.
- Értettem. Mennyi időt vesz ez igénybe?
- Rosszabb esetben egy órát. Jó esetben kevesebbet. De ha így is lenne, nem tudom, mennyivel kevesebbet.
- Minél gyorsabban, ha kérhetem. Vége. – A mérnök képe elhalványult. – Ügyes. Roppant ügyes – fordult Melvarhoz. – Bárcsak a mi analistáink is ilyenek lennének. A csapatomban akarom tudni az olyan gondolkodókat, mint az a nő, tábornok.
- Ezek szerint nem akarja megölni?
- Azt mondtam, olyan gondolkodókat, mint ő. De hűségeseket. Az ő sorsa elrettentő példaként fog szolgálni.


Solo flottája, miután sikeresen újrarendeződött, feladatok szerint csoportokra oszlott.
A Wedge által irányított csapat tartalmazott négy X-szárnyú és egy A-szárnyú osztagot, valamint a Lidérceket. Ők a Selaggis 6 felé fordultak, messzebb kerülve a Zsinj által kijelölt útvonaltól. Céljuk az volt, hogy hamarabb elérjék a bolygót. A csapat másik része a csillagrombolók irányába indult, némileg feltartóztatván őket. A harmadik csoport Solo flottája körül maradt védekező állásban.
- Csoport, itt Vezér. Amint elértük a gyűrűt, szétoszlunk feladatok szerint. A Zsiványok és Lidércek a gyűrű körül fognak járőrözni a Kalóz és Magasröptű osztagokkal karöltve. A Lándzsa és Árnyék osztagok párokra bontva a holdak környékét fésülik át. Aki elsőnek megtalálja az Iron Fistet, háromnapos szabadságot kap ajándékba.


- A Chains of Justice jelenti – mondta a kommunikációs tiszt -, a Mon Remonda felől csapatmozgásokat észlel. X-szárnyúak. Az Y-szárnyúak hátra maradnak.
Zsinj elmosolyodott a hír hallatán.
- Küldjenek ki minden osztagot, kivéve az Egy-Nyolcvanegyest és a kísérletieket. – Melvarhoz fordult. – Míg ők a leggyorsabb gépeiket küldik utánunk, mi tudunk velük foglalkozni. A Mon Remonda végre belesétált a csapdánkba.


Ugyanekkor, a Mon Remondán is jelentésbe fogott egy tiszt.
- Vadászok a Selaggis 6 felől.
Solo bólintással nyugtázta a hírt.
- Az Y-szárnyúak menjenek előre, hadd higyjék, hogy csak ennyink van. A többi maradjon a Mon Remonda mögött. – Összesen négy Y-szárnyú osztaga volt, kettő-kettő a Mon Karrenről és a Mon Delindóról, emellett még két Y-szárnyú és egy Cloakshape különítmény a Battle Dogról.
A bombázók éppen elég hatékonyak voltak ahhoz, hogy nagyobb ellenfelekben tegyenek kárt, de masszívak ahhoz, hogy ne szenvedjenek komolyabb sérülést a kisebb vadászoktól. Azonban, nem voltak elég gyorsak ahhoz, hogy feltartóztathassák a Mon Remondát támadó TIE-vadászokat.
Viszont a Skyhook, Solo flottájának utolsó védőbástyája, miután elkobozták a Birodalomtól, nem esett át frissítésen, így az Y-szárnyúak helyett megmaradtak hagyományos TIE-osztagai, amiket olyan pilóták vezettek, akik már évek óta áttértek a Lázadók Szövetségéhez.
Az érkező támadócsoport, kilenc osztag vadászokból és elfogókból, szétszórva közelített a Mon Remonda felé, teljesen figyelmen kívül hagyva Solo flottájának többi tagját. Mikor elérték a lőtávolságot, valóságos lézereső indult útnak, és négyfelé bomlottak, meghagyva a lomha Y-szárnyúaknak, hogy lustán mögéjük kerüljenek.
- Tüzet nyiss – kiáltotta Solo –, de csak az elülső lövegekkel. Várjanak a parancsomra. Közelebb kell hoznunk a TIE-okat.
A cirkáló turbólézerei és ionlövegei életre keltek, és Solo csizmájának talpa szó szerint vibrálni kezdett, ahogyan a pusztító energiák szétáradtak a hajótesten. A képernyőn a Mon Remonda jelére váró, barátként kék színben feltüntetett TIE-ok halmaza a cirkáló alatt és felett oszlottak el.
A támadók lőtávolon belülre értek. A cirkáló pajzsain dobogva és remegve fröccsentek szét az apró lézerlövedékek.
A baráti TIE-ok elérték a Mon Remonda középvonalát.
- Szüntessék be a tüzet, és válasszanak ki külön-külön célpontot, a szenzorokra hagyatkozva. Szabad szemmel nem tudunk különbséget tenni baráti és ellenséges TIE között. Sok szerencsét a pilótáiknak!
Ezután, Solo már csak annyit tudott tenni, hogy nézte az ütközetet és várt.
A támadó pilóták elméjébe a bizonytalanság furakodott be, mikor észrevették, hogy egypár TIE nem az ő oldalukon áll. Néhányuk visszafordult arra, amerről jött. Két vörös pont hunyt ki a kijelzőn, miután az Y-szárnyúak tüze szétszaggatta őket. A kék és vörös pontok halmaza rövidesen követhetetlenül összekeveredett.
A turbólézerek újra tüzeltek, de látván, hogy barát és ellenség ilyen közelségbe került, óvatosabban céloztak.
Messze előttük, a kiküldött különítmény éppen elérte a Selaggis 6-ot.
- Gyerünk, fiúk – mormolta Solo. – Szerezzétek meg, amire szükségem van, gyorsan.


- Vezér, itt Lándzsa Egyes. Megtaláltam az Iron Fistet. – Todra Mayn-nek, egykori commenori lakosnak, most a Flotta kapitányának elég volt csak kipillantania a pilótafülkéből, hogy meglássa a robosztus csillagrombolót. – A külső gyűrű szélével párhuzamosan repülök. Az Iron Fist körülbelül negyven kilométerre van tőlem, mélyen a gyűrűben. Úgy tűnik, egy átjárót akar lőni magának a külső gyűrű felé. A turbólézerei elárulták őt.
- Lándzsa Egy, itt Vezér. Maradj, ahol vagy, és mi beállunk melléd.


Mikor Wedge-nek sikerült felsorakoztatnia mind a hat osztagot, úgy tűnt, az Iron Fist nem szándékozik irányt változtatni.
- Csoport, itt Vezér. Valami ötlet a szándékait illetően?
- Vezér, itt Árnyék Egy. A bolygó gyűrűjét túl sűrűn alkotják a törmelékek. Nem árthatnak egy csillagrombolónak, de egy harci sebességgel száguldó X-szárnyúra már annál inkább veszélyesek. Lehet, hogy egyfajta második pajzsot akar így felhúzni.
- Remek észrevétel – helyeselt Wedge. – Előfordulhat, hogy egy-egy nagyobb aszteroida körül nagyobb a gravitációs mező, és ez magához húzza a kisebbeket. Lassan fogunk haladni, mezőről mezőre, egészen addig, míg közel nem járunk az Iron Fisthez. Szóródjunk szét párokra, és minden pár keresse meg a maga útvonalát.
Szavait tett követte, elfordult jobbra, elindulván az Iron Fist irányába, amerre az aszteroidaöv belső gyűrűje kavargott. A Zsivány osztag követte őt.
A törmelékmezőben való repülés egy különös homokviharban való manőverezéshez volt hasonlatos. A kisebb aszteroidák szétszórva lebegtek körös-körül, biztonságos távolságra egymástól, így jóformán csak a nagyobbakat lehetett szabad szemmel kiszúrni. Azonban, Wedge szinte másodpercenként látta felvillanni az elülső pajzsot, amint apró aszteroidok fröccsentek szét rajta, és hallotta a burkolat fémes pendülését, mikor valami nekiütődött. Fedélzeti komputere továbbra is atmoszferikus nyomást észlelt.
Útirányát egyik nagyobb aszteroidától a másikig állította be. Némelyik egy hold nagyságát is elérte, de olyanra is akadt példa, hogy akkora legyen, mint egy átlagos méretű lakóház.
Így ment ez egészen addig, míg a komegység nem jelzett:
- Vezér, itt Lidérc Egy. A Lidérc osztag készen áll az ütközetre.
- Lidérc Egy, itt Vezér. Szép munka. Mindenki maradjon a helyén, amíg meg nem érkeztünk.
- Vettem.
A Zsiványkommandó már éppen az egyik kisebb légkör felénél járt, amikor az Iron Fist teljes méretében betöltötte a kilátást – alig egy kilométernyire közelítették meg. Az elülső lövegei számára tökéletes célpontot nyújtottak, de nem úgy tűnt, mintha azok aktívak lennének. Pár nagyobb aszteroida lebegett a képbe, ami eltakarta Wedge elől a kilátást.
- Tartsátok az alakzatot – rendelkezett Wedge. – Zsiványok készenlétben.
- Árnyék osztag készenlétben.
- Kalóz osztag készenlétben.
Egy perccel később, az eddig hiányzó kötelékek is bejelentkeztek.
Az egyik nagyobb aszteroida által keltett gravitációs mező végénél Wedge újra beleszólt a komegységbe.
- Csoport, itt Vezér. Szárnyakat harci alakzatba. Támadást megkezdeni. – Kirepült a mezőből, és elszáguldott a csillagromboló felé.


Mikor a Lidérc osztag megkezdte a támadást, Donos kezdte egyre furcsábban érezni magát. Mi több, teljesen kiszakadt a valóságból.
Járt már itt ezelőtt. Tudta.
A legutóbb, mikor ugyanez az érzés kerítette hatalmába – az M2398 naprendszer körül keringő egyik hold fölött –, szemtanúja volt droidjának, Fényesnek az elpusztításának. Az érzés pedig most annyira belepte őt, hogy újra a Gravan 7 ostroma elevenedett fel benne, ahol elvesztette az osztagát – és a józan eszét.
Újra megtörténik…
Nem érzett mást, csak végtelen kétségbeesést. De sem a Gravan 7, sem az M2398 nem rendelkezett aszteroidamezővel. Ahogy egyik sem torzította maga körül az űrt. De akkor mi volt az, ami visszaküldte őt az összeomlás állapotába?


- Vissza, vissza! Ez egy rajtaütés!
Wedge elfintorodott. Donos volt az, aki kiabált. Tehát tévedett. A pilóta újra a Gravan 7-nél érezte magát.
- Vezér, itt Lidérc Három. – Ez megint Donos kiáltása volt. – Kérem, szüntesse be a parancsot. Ez egy rajtaütés!
- Csoport, vissza. Újrarendeződünk. – Wedge megrántotta a botkormányt, el az Iron Fisttől. – Lidérc Három, ajánlom, hogy igaza legyen.
Mintha csak ezt a mondatot várta volna, a csillagromboló lövegei életre keltek és lézeresőt kezdtek zúdítani rájuk. Wedge tengernyi apró villanást látott – az aszteroidák körös-körül szétrobbantak, mikor a lövedékek eltalálták azokat. A komforgalom elárulta a továbbiakban történteket.
- Itt Magasröptű Három. Törmelék talált el, a hajtőművem leáll.
- Árnyék Tizenkettő halott, ismétlem, halott! Nekirepült egy halom aszteroidának.
- Lidérc Három, már két fő veszteségünk van, pedig csak annyit tettünk, hogy szétszéledtünk – morogta Wedge. - Remélem, jó oka volt minderre. – Messze az Iron Fisttől, új aszteroida-mezőbe irányította a Zsiványkommandót.
- Igen, uram. Azt hiszem, egy pillanatra megőrültem. Tisztán emlékszem, hogy mintha már részt vettem volna ebben az akcióban. És valóban – de az egy szimulátor-tréning volt, még mikor először gyakorlatoztam a Lázadóknál.
- Folytassa.
- A szimuláció programját egy történet képezi, egy tanulságos mese az egyik instruktoromtól, aki valaha Y-szárnyú pilóta volt. Az egysége akkoriban egy Victory-osztályú csillagrombolóval akadt össze egy aszteroidamező közepén, csak úgy, mint itt. Ugyanezt az aszteroidáról aszteroidára ugrást végezték a megközelítéskor, hogy minimalizálják a károkat. A lövegek tüzet nyitottak az aszteroidákra, amik bombákként robbantak fel. Ez katasztrófához vezetett az Y-szárnyú egység számára. Többször is végigfutottam ezen a programon – igazi rémálom volt.
Wedge elgondolkodott. A lövegek a hozzájuk legközelebbi aszteroidokat vették célba.
- Mi volt a neve annak a Victorynak? – kérdezte.
- Iron Fist. Az eredeti, még Zsinj pályafutása elejéről.
- Szép munkát végzett, Hármas. Csoport, új tervre állunk át. Bárki, aki érez magában elég bátorságot, nekimehet a csillagrombolónak, de messze kerülje el a nagyobb aszteroidákat – mondjuk, mindet, ami legalább feleakkora, mint az ő gépe. A többiek, eredjenek az Iron Fist nyomába azon az útvonalon, amit megtisztított magának, és kezdjék el ostromolni a tatját. Folytatjuk a támadást. – Megfordult X-szárnyújával, és átdübörgött pár aszteroida között, a Zsiványok szorosan követték őt.


Mélyen az Iron Fist főkomputerének automatizált folyamatiban, egy nemrégiben aktivált figyelőprogram észlelte, hogy a lézerlövegek egy eddig be nem gyakorolt módon nyitottak tüzet az ellenségre. Ugyanebben a pillanatban egy, a figyelőprogramhoz csatolt időzítő megkezdte a visszaszámlálást három percről.


Zsinj hatalmasat sóhajtott.
- A trükk, úgy tűnik, nem vált be. Hívja vissza a vadászainkat a Mon Remondától, Melvar. Szükségünk lesz rájuk.
- Jelentős veszteségeket szenvedtek, még mielőtt rájöhettek volna, mi is történik körülöttük – mondta a tábornok. – És ez még rosszabb is lehet, ha most fogják magukat, és elindulnak vissza.
- Tudom. – A hadúr a padlót bámulta, az egyetlen dolgot, ami nem tud a mai napon rossz híreket közölni vele. – Kezdek belefáradni ebbe, Melvar. Hibákat követek el. Rosszul számítom ki az ellenség lépéseit. És még többet és többet kell feláldoznom ahhoz, hogy megnyerjem ezt a csatát. Hatalmas kreditösszegeket költök el ahelyett, hogy leleményesen lerendezném ezt az egészet. – Felpillantott a tábornokra. – Hívja vissza őket.


A négy tudós megkötözött végtagokkal és kipeckelt szájjal hevert a földön, mikor Lara közelebb lépett a kiszabadított humanoidokhoz: két elefántszerű ortolanhoz, három ewokhoz, nőstény és hím gamorraiakhoz, három gyerekjátékhoz hasonlatos bilarhoz, két térdig érő, gyanúsan méregető szemű ranathoz, egy hatalmas, fehér bundás talzhoz, akinek négy szeméről olvasni lehetett a fájdalmat, és öt chadra-fanhoz, akiknek fülei fel-le mozogtak, figyelmesen hallgatózva Lara és az őrök szenvedéseinek neszére.
- Beraklak titeket egy mentőkabinba – mondta Lara. – De az még kérdés, hogy el tudja-e azt vezetni valamelyikőtök?
Egy alacsony humanoid emelte magasba a mancsát.
Az ewok.
- Nagyon vicces – bámult rá Lara.
- Nem az – válaszolta az ewok. – A tudósok berakták Kolotot egy szi-mu-lá-tor-ba, hogy lássák, tudja-e használni.
- És tudod.
- Igen.
- Na, persze, Kolot, még a kezelőszerveket sem éred el.
- A hadúr technikusai csináltak mű-vég-ta-go-kat. Négy kezet és egy lábat…
- Elég! – tört elő a kiáltás Larából, miközben a tenyerébe temette az arcát. – Ezt a viccet ismerem.
- Vicc?
Lara leeresztette a kezeit, és leguggolt, hogy Kolot szemeibe nézhessen.
- Kolot, te és én egyek vagyunk. Hazugságok, amik most valósággá válnak.
Az ewok, nem értvén, mire céloz, a fejét csóválta.
- Ne aggódj. Egyszer majd megérted. Gyere!
Tonin még mindig a liftnél várta őket, csatlakozóját bedugta a vezérlőterminálba. Mikor meglátta Larát, megkönnyebbült füttyöt hallatott.
Mivel a liftbe érkező menekültek túl alacsonyak voltak, Lara csak a fejeket tudta megszámlálni.
- Hol vannak a gamorraiak?
Meg is pillantotta őket, a folyosó végén jártak, messze mögötte. Amikor közelebb értek, különös dolgot vélt felfedezni rajtuk.
Vért. Agyaraikat áztatta, ahonnan lefolyt ruháikra és szétkenődött.
A nevelőkamra felé pillantott. Nem látott teljesen be, de a sarokban jól észrevehetően szíintén tócsákban állt a vér.
Szükségtelennek találta, hogy bármit is mondjon, hiszen nyilvánvalóvá vált számára, mi történhetett, de hogyan tudott volna ellenkezni? Nem láthatta, mi történik a háta mögött, míg nem néz oda, és hogy ott hagyta a megkötözött orvosokat. A gamorraiak a megbánás bármiféle jele nélkül szálltak be a turbóliftbe. Készen állva figyelték Larát, aki csak annyit suttogott:
- Gyerünk.


Zsinj flottája kikeveredett a Selaggis gyűrűjének sűrűjéből, és Solóék felé fordult. Két hajója, egy vadászgépeket semlegesítő fregatt és egy TIE hordozóként funkcionáló teherhajó tovább körözött az aszteroidaöv belső szélén. A TIE-vadászok tömkelege, akiket visszahívtak a Mon Remonda felől, és az őket üldözők utolérték és leelőzték a két kisebb hajót, majd az törmelékgyűrűbe vetették magukat.
- Megvan, hol vertek tanyát – mondta Solo. – Jól van. Az Allegiance, a Crynyd, a Tedevium, az Etherhawk és az Ession Strike tartóztassa fel Zsinj flottáját. A többiek menjenek rá egyenesen az Iron Fistre – kivéve a Wardert. Az orvosi hajó maradjon a harci zónán kívül.
Két Birodalmi-osztályú csillagrombolója, az egyik fregattja, a Marauder-osztályú korvettje és koréliai blokádtörője felsorakozott, mintegy lándzsaként mutatva az ellenséges flottára. Solo megvárta, míg eltávolodnak, majd intett a navigátornak, hogy táplálja be a navikomputerbe a pályaadatokat, amik a három kalamári cirkálót, a megmaradt csillagrombolókat és a Quasar Fire nevű hordozót az Iron Fisthez repítik.


Az Iron Fist komputerében a háromperces visszaszámlálás véget ért.
A program utánanézett és meg is találta a parancsnoki híd számítógépébe táplált flottadiagnosztikai adatokat – a Zsinj flottájába tartozó összes hajó kárjelentését. Ezeket az adatokat egy ideális csomagba gyúrta össze, ami a képernyőkre majd egy mesterséges képet vetít kizárólag Zsinj számára.
A program megőrizte ezt a csomagot, és átkódolta egy Lidérc osztagban használatos kommunikációs jellé. Ezután ellenőrizte az Iron Fist taktikai képernyőjét, ami a Mon Remondát elsődleges célpontként jelölte meg, és nemes egyszerűséggel elkezdte átküldeni a csomagot ennek a bizonyos cirkálónak.


- Üzenet az Iron Fistről, uram.
- Csubi, a kedvenc beszélgetőpartnered megint csevegni akar.
- Nem, uram – ellenkezett a kommunikációs tiszt. – Csak simán adatátvitel. – Hangja zavarodottan csengett. - Diagnosztikai adatok, minden Zsinj flottájában lévő hajó számára, uram. Egy Lidérc osztagos kódolás alatt közvetítik ezeket a jeleket új köztársasági frekvenciákon.
Solo a kommunikációs tisztre bámult, majd Onomára, aki megtisztelte őt annyival, hogy legalább egyik szemével ránéz.
- Notsil lesz az – vélte. – Minden bizonnyal. A többi hajónk veszi ezt az adást?
- Nem, uram.
- Küldje át nekik. Használják ezeket, amg mást nem mondok.
- Igenis, uram.
Solo megengedett magának egy mosolyt.


Csipogott Zsinj komlinkje.
- Tessék? – szólt bele.
- Uram, a hiperhajtómű újra üzemel.
A hadúr a kronójára pillantott.
- Harmincnyolc perc. Kiváló munka. Folytassák a javításokat, talán még marad annyi működő rendszer, hogy túléljünk egy hiperugrást.
- Igyekszünk, uram.
Zsinj zsebre vágta a komlinket.
- Jutalmazzák meg őt ajándék eltávozással, és fizetésemeléssel. Ezt garantálom neki.
Melvar bólintott, de nem nézett a hadúrra. Figyelmét egy hologram kötötte le, ami az Iron Fist sérüléseit mutatta. A csillagromboló még továbbra is szenvedni látszott a kár alatt. A projekció felülről mutatta a hatalmas géptestet, belsejében szövevényes tervrajz tekergett. Megannyi vörösen izzó pont mutatta a károkat. Egy másik lista a rendszerhibákról értesített.
- Reaktorszivárgás a negyedik fedélzeten.
Zsinj grimaszolt.
- Én hatot is látok belőle – közölte, majd a hídon túlról elviselhetetlen erejű torpedótalálat érkezett, amitől a fények egy pillanatra lekapcsolódtak. – Most már hét reaktorszivárgásunk van. Jelenleg a negyedik fedélzet a legkisebb gondunk.
- Értem, uram. De én mégis megvizsgálnám. Megérzés. – A kapitány biccentett és eltűnt a híd bejáratánál.
Zsinj követte őt, de megtorpant a biztonsági előcsarnokban lévő másodlagos kommunikációs konzolnál. Átpillantott az egyik technikus válla fölött, hogy rálásson a képernyőre.
A technikus nem fordult hátra, de kisegítette őt:
- A vadászgépek visszatértek az Iron Fisthez, uram. Most éppen a támadókat igyekeznek lefoglalni.
- Remek. Sikerült-e valamelyik ellenséges osztagot a Zsiványkommandóként azonosítani?
- Igen – mondta a technikus. – Nyolcvanhárom százalék az esélye annak, hogy az azonosításunk helyes. Ugyan még nem sikerült feltörnünk a jeladókódjukat, de a teljesítményadatokból ítélve több mint ötven százalékig biztos, hogy az osztagot Antilles vezeti.
- Kiváló – bólintott elismerően Zsinj, és a komlinkjéért nyúlt. – Fel báró?
- Itt Fel.
- Készüljenek a felszállásra. Ne aggódjanak az Iron Fist miatt, lesz, aki megvédi. A tőlünk kapott koordináták egyenesen a Zsiványkommandóhoz vezeti magukat. Csalják el őket egy tetszőleges pontra. A feladat, hogy kiegyenlítsék a küzdelmet – lehetőleg minél messzebb tőlünk.
- És utána?
- Küldök némi erősítést. A maga embereinek célkeresztjében Antilles könnyen sebezhető. Használják is ki ezt az előnyt.
- Megtiszteltetés a számunkra, hadúr.
Zsinj zsebre vágta a komlinket, és visszatért a megszokott helyére a parancsnoki járdán. Már közeledett a pillanat, mikor eljön a döntés ideje. Az elkövetkező néhány perc megmutatja, hogy Solo flottája kerekedik-e felül, vagy az övé. Jobb esetben visszaüldözheti Solót a Lázadók rendszereibe… vagy, ami még jobb, végezhet vele. Rosszabb esetben, Solo elpusztíthatja az Iron Fistet.
De csak rosszabb esetben.


Solo csillagromboló-flottája beérte a hadúrét. Még ilyen nagy távolságból is, amilyen távolságnál Solo állt, látni lehetett a csatahajók közti tűhegynyi lézerlövedékeket.
A szenzortiszt továbbra is elé varázsolta a taktikai képernyőt az egyik megfigyelőablakra. De ez a kép most kisebb volt, és összekapcsolódott az Iron Fistről sugárzott adatokkal.
A Flash Fireként számon tartott Dreadnoughton vörösen izzó területek jelentek meg. A Tedevium és Etherhawk erre a hajóra összpontosította a tüzet, és a vörös részek futótűzként terjedtek tovább.
Mindez nyomon követhető volt a jobb oldali megfigyelőablakból. Szemben pedig a Selaggis 6 fénylett. Alatta a törmelékmező csak egy távoli gyűrűnek tűnt.
- Az Iron Fist fölé értünk – jelentette a navigátor.
- Nagyon jó – bólogatott Solo. – Akkor most egyenesen az Iron Fistnek! Pajzsokat fel. Az ütegek lőjék szét a veszélyesnek ítélt aszteroidákat. A flotta tagjainak: mindenki a Mon Remonda mögé. Lyukat ütünk az aszteroidák közt az Iron Fisthez, és gyorsan csináljuk.


Wedge és Tycho megkerültek egy városméretű aszteroidát, és mikor megbizonyosodtak róla, hogy lerázták üldözőiket, lelassítottak.
Rövidesen csak megérkeztek azok az üldözők, érintve az aszteroida felszínét. Wedge a teljes sebességgel közeledő TIE-okra lőtt, kettős lézere eltalálta az egyiknek az oldalát. A lövedék nem hatolt át a burkolaton, de a pilótának így is küszködnie kellett, hogy távol tartsa magát az aszteroidától. Túl közel került a szikla felszínéhez, és egy hegynek ütközve felrobbant.
Wedge Tychóra pillantott, majd a szenzorképernyőre. Párja sértetlennek tűnt; a másik üldöző csak távolban világító narancs-vörös detonáció volt. Az osztag többi tagja is jól tartotta magát, holott meglepte őket a hirtelen feltűnő gépek serege – amiből nem volt mind ellenséges, az egyik osztag például a Skyhookról érkezett.
Wedge visszafordult, hogy megkezdjen egy újabb rárepülést az Iron Fistre – vagy a TIE-okra, mindegy is volt, melyikre.
Újabb vadászok és elfogók röppentek ki a csillagromboló hangárjaiból és indultak az aszteroidaöv felé, szárnyaikon vízszintes vörös csík húzódott végig.
Wedge ellenőrizte a pályaadataikat. Úgy tűnt, a végállomásuk távol állt tőlük, az út Solo flottájától, az Iron Fisttől, valahol a Selaggis 6 egykoron dicsőséges holdjához közel ért véget.
- Vezér, itt Kettes. Nekem nagyon nem tetszik ez a látvány.
- Nekem se, Kettes. – A csoport frekvenciájára váltott. – Csoport, itt Vezér. Lándzsa Egyes, vedd át a parancsnokságot. Zsiványok, Lidércek, utánam. Van valami, amire vetnünk kell egy pillantást.


Lara csak pár centiméternyire tárta ki szellőzőnyílást, hogy kipillantson az üres folyosóra. Sugárzásveszélyre figyelmeztető sziréna visszhangzott, vörösen villogó lámpa figyelmeztetett még a nem mindennapi állapotra. A nyílással szemben az a hangárba vezető ajtó állt, amit keresett.
Kilépett, majd segített Toninnak is átlendülni a peremen.
- Egy pillanat, és kinyitjuk az ajtót – mondta a nyílás mögött összetömörült lényeknek. – Aztán nézzetek körül, nehogy valaki észrevegyen titeket.
Amazok bólintottak, úgy néztek ki, mint megannyi izgatott üzletember egy fontos tárgyalás előtt. Lara úgy érezte magát, mintha egy nagy rakás szerencsétlenségek seregét vezetett volna el idáig, akik teljesen fölöslegesen öltöztek emberi ruhába.
A hangár ajtaja a közeledtükre kinyílt. Megkönnyebbülten sóhajtott; nem kellett hosszú matatásba kezdeni a zárral. A konzol segítségével nyitva hagyta a bejáratot, hogy a humanoidok is be tudjanak menni rajta; annak ellenére, hogy a lények elvileg már az emberi intelligencia szintjén álltak, még mindig fennállt az eshetőség, hogy megrökönyödjenek egy, az életterük környezetétől merőben különböző objektumtól.
A hangárban már csak három gép maradt; Lara X-szárnyúja, egy Lambda-komp, és egy hasonló kialakítású jármű, egy birodalmi landoló.
- Ők mennek a landolóval – mondta Lara Toninnak. - Felkészítem az indulásra. Megvan-e még a fájl az X-szárnyúmban?
A droid pozitív válaszként füttyentett egyet.
- Nyisd meg, kapcsolj ki minden jeladó rendszert, és oldd fel, bármi mást is mondana a fájl. Nem akarom, hogy fel lehessen őket robbantani a távkapcsolóval.
- Arra amúgy sincs semmi szükség. – A nyugodt hang a hangár ajtóhoz közeli sarka felől érkezett.
A hang felé fordult. Melvar tábornok állt ott pisztollyal a kézben, mellette a mogorva ábrázatú Ensign Gatterwelddel, aki szintén rá irányította fegyverét.
- Tudtam én, hogy még visszajön az ajándék-X-szárnyúért – mondta Melvar. – Ezzel követte el az egyetlen hibát az amúgy tökéletesen megszervezett menekülési akciójában. Sejtettem, hogy közeleg az érkezésük, amikor maga és a droidja reaktorszivárgást hamisított bele a kárjelentésbe.
Lara árnyakat vett észre a két férfi mögött, az ajtó mögött. Felemelte a kezét.
- Az ajtó. Ezért nem volt lezárva. Számított az érkezésünkre.
- Így igaz.
- Most megöl?
- Dehogy. Az a hadúr kiváltsága. – Melvar arcán szomorúság látszott, és Larának volt egy olyan érzése, hogy ez a szomorúság nem megjátszott. – Pedig azt reméltem, hogy maga hűséges lesz hozzánk. Segíthetett volna a hadúrnak sakkban tartani ezt a rendszert. Zsinj bőkezűen bánik azokkal, akiket tisztel. Ajándékba kaphatott volna egy világot.
- Én pedig azt reméltem, valami hasonlóan drámait tudok majd mondani magának – vágott vissza Lara. – De a gondolattól, hogy Zsinjnek asszisztáljak, felfordul a gyomrom.
A lények megindultak, de lépteiket a folyosón harsogó sziréna zaja elnyelte.
- Azt hiszem… - kezdte Melvar, de elakadt a szava, amikor az egyik gamorrai a látómezejébe került. A pisztolyát a lényre irányozta, de egy másik, nőstény gamorrai megragadta az alkarját és erőből a falhoz vágta. Gatterweld pánikrohamot kapva sarkon fordult…
A lények ott ugrottak rá a két férfire, ahol érték őket. Fogaik és karmaik belemélyedtek Melvar és Gatterweld minden egyes porcikájába, arcába, testébe.
- Elég! – kiáltotta Lara.
Az idegen lények felpillantottak rá.
- Kötözzétek meg őket. Az Iron Fisttel együtt fognak meghalni.
A kreatúrák egymásra néztek, majd teljesítették a parancsot.


 Percek alatt sikerült az X-szárnyút és a landolót felkészíteni az indulásra. Lara egy létrát döntött az X-szárnyúnak.
- Tehát biztos vagy benne, hogy el tudod vezetni.
Az ewok, aki a sikló rámpáján állt, bólintott. Még a laboratóriumból cipelte magával segédeszközét – két hosszú fémkarból és két hosszú fémlábból álló protézisét.
Tonin gurult oda és füttyögött el egy kérdést.
Larának nem volt szüksége arra, hogy szóról szóra megértse a droid beszédét, a lényeg így is eljutott hozzá.
- Nem lehet, Tonin. Te velük mész. El kell juttatnod az információkat Zsinj terveiről. Az orvosi adatokat is.
A droid újra sípolni kezdett, bonyolult trillákkal megspékelve.
Lara előhúzta a szemüveget, felvette, és a megfelelő helyre dugta Toninban a vezetéket.
HOVÁ MÉSZ?
- Csatlakozom az egységemhez.
AZT MONDTAD, GYŰLÖLNEK TÉGED. AZ ELLENSÉGEID LESZNEK, HA VISSZAMÉSZ HOZZÁJUK. PEDIG A HADÚR ERŐI A VALÓDI ELLENSÉGEID. MEG FOGSZ HALNI.
- Talán – válaszolta. – Valószínűleg.
NE CSINÁLD EZT.
A holokamerás szemébe nézett, és mögötte meglátta Tonin különleges, már-már emberszerű aggódását.
- Ó, Tonin. Muszáj. Ezt kell tennem, ha az akarok lenni, aki mindig is szerettem volna. Megérted, ugye?
NEM. MÁR ÁTPROGRAMOZTAD MAGAD, EZ ÉPPEN ELÉG.
- Bárcsak így lenne. De egy törekvés mit sem ér addig, míg véghez nem vitték. – Leguggolt, átölelte a droidot, és megszorította, tudván, ezt a gép úgysem érzi meg.
CSAK SZÓLJ, HOGYHA SEGÍTSÉGRE VOLNA SZÜKSÉGED. SEGÍTÜNK.
- Lesz nálam komlink – mondta Lara. – Majd szólok.
Könnyek homályosították el a látását, napok óta először. Felállt, kihúzta a vezetékeket a droidból, és sietve elhelyezkedett a pilótafülkében. Képtelen volt újra Toninra nézni.
A droid eleresztett egy utolsó, szomorú füttyöt, és begurult a landolóba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése