Tizenhat
- A Second
Death megérkezett – jelentette
be az Iron Fist kommunikációs tisztje.
- Nagyon jó – mondta Zsinj.
- Uram.
Zsinj a hang tulajdonosa, Vellar kapitány
felé fordult.
- Kapitány. Min mosolyog ennyire?
Vellar valóban jókedvében volt.
- Kapcsolatba léptem a Chains of Justice-szel. Még nem
léptek hiperűrbe a Vahabánál, ami azt jelenti, úton vannak ide.
Zsinj magához húzta Vellart.
- Így talán már nem csak a túlélésünk a
cél, kapitány. Így akár még nyerhetünk is. Köszönöm.
A Mon
Remonda és a flotta többi
része a Selaggistól távol lépett ki a hiperűrből.
- Egységek – olvasta le a szenzortiszt a
képernyőjéről. – Ellenséges egységek tartanak a Selaggis 6 felé.
- Hadd lássam – rendelkezett Solo.
A holoábra közel a parancsnoki székhez
villant fel, és az extrém nagyításnak köszönhetően a csatatér teljes részletei
elérhetővé váltak. A képen egy sárgán izzó világ körül vékony vonalakban
sorakozó hajók armadáját mutatta. Az égitesthez legközelebbi három jármű közül
kettő csillagromboló – egy Birodalmi-
és Vicroy-osztályú -,
harmadik egy kisebb hajó volt. Kinézetre Carrack-osztályúaknak
tűntek – kidudorodó orr és far -, de Solo tudta, azok ott Lancerek. A Carrakctól kisebb Lancerek a vadászgépek elleni
küzdelemben élveztek előnyöket. Előttük két Dreadnaught lebegett, és egy olyan
típusú hajó, amit ebből a távolságból nem lehetett felismerni, mindenesetre
nagyon hasonlított egy apró háromszöghöz. A Mon
Remonda azonban a hajók
pályájától kicsit lejjebb tartózkodott, így Solo látni vélte a könnycsepp alakú
parancsnoki hidat kiemelkedni a hátuljából, illetve a dobozszerű hangárt
kilógni az elejéből. Ez egy Quasar
Fire-osztályú repülőgéphordozó volt, ilyen típus még az ő flottája sorait
is gyarapította.
Solo agyában hevesen kergetőztek a
gondolatok. Szokás szerint tábornokként volt jelen a hídon; pedig a koréliaiak
a tábornokoktól pont ellentétesen, a lehetséges esélyeket figyelmen kívül
hagyva vetették bele magukat a küzdelembe. Ez pedig egy magas rangú tiszttől
meggondolatlanság volna.
- Ha ezek csatlakoznak az Iron Fisthez, túlerőben lesznek
– mondta Onoma, mintegy megerősítve Solo gondolatait.
- De így sem teremtenek lehetetlen
helyzetet – mondta. – A mi taktikánk hatékonyabb lesz.
A világ, ahová az ellenség érkezett,
tulajdonképpen egy sárga gázóriás volt, légkörében heves viharokkal. Solo tudta
ezt. A viharok bizonytalan időközönként megváltoztatták a világ színeit, így a
gázóriás gyakorlatilag napról napra másképpen nézett ki. Ezzel folyamatosan
változó, művészi képet tárt a kolonizált holdak lakói elé. A Selaggis 6-ot
vastag törmelékgyűrű vette körül, ami még egy hold létezésére utalt.
Solo csak értőn bólogatott.
- A Selaggis 6 egy ideális hely Zsinj
számára. Egy aszteroidamező, melyben megbújhat, és egy légkör, amibe beviheti
fedezékbe az Iron Fistet.
Ez az úti célunk. Kövessék azt a csoportot.
Tonint hátrahagyva, Lara kilépett a
turboliftből, az Iron Fist egy olyan fedélzetére hatolva, aminek
létezéséről senki sem tudott.
Ezelőtt csak a kiszolgálódroidok
perspektívájából láthatta ezeket a folyosókat, így, emberi szemmel nem voltak
olyan barlangszerűek, mint a droidok szemszögéből.
Szemben hosszú, halványan megvilágított
folyosó nyújtózott. A jobb oldalon megfigyelőablakok nyújtottak rálátást jóval
erősebben megvilágított kamrákra.
Az első ilyen kamra, ami előtt elhaladt,
leginkább egy állatkerthez volt hasonlítható. Bent megannyi monitor és konzol
állt, a hátsó falnál háromemeletnyi ketrec foglalt helyet, amikhez egyfajta
turboliften lehetett feljutni – fel-le mozgó fémlap egy nyitott keretben. A
legtöbb ketrec benépesítettnek tűnt. Két ember ült egy íróasztalnál, egyikük
gépelt valamit a monitorba. Egyikük sem vette észre Larát, ami igazából nem
volt meglepő. A világos kamrából a félhomályos folyosó rosszul látható volt, de
még ha jó látási viszonyok is társultak volna hozzá, akkor is csak egy tiszt
komótos lépteit látnák, ami közel sem olyan szokatlan látvány egy
csillagrombolón.
A helyzet azonban zavaró volt Lara
számára. Most újra a kamerák kereszttüzébe került – holott a legtöbbet Tonin
hatástalanította. Csak végig akart menni a folyosón, hogy elvégezhesse a
dolgát. Nem akart feltűnést kelteni, még nem.
A következő egy műtő lehetett. Középen egy
műtőasztal állt, különböző csatokkal és hevederekkel, körülötte monitorokkal és
egészségügyi gépekkel. Pár eszközt nem ismert fel. Összességében véve, ez a
terem nem volt túl érdekfeszítő.
Aztán, egy iroda. Benne még két ember. Az
egyik férfi felpillantott, és meresztgetnie kellett a szemét, hogy a megfigyelőablak
tükröződésén keresztül szemügyre tudja venni Larát.
A nő az ajtóhoz sietett, begépelte a Tonintól
kapott számkombinációt a konzolba, és amikor az ajtó kinyílt, belépett.
A technikusok, két sötét hajú, átlagos
kinézetű férfi, egymásra néztek, és felragyogott az arcuk. Valószínűleg testvérek
lehettek.
- Még egy hivatalnok?
- Pontosan – bólintott Lara, és bezárta az
ajtót.
- Meg tudná, kérem… - hebegte az egyikük.
- Kérem, kérem, kérem – mondogatta a másik
is.
- Mi folyik itt?
- Megtámadtak minket, igaz? Itt, lent is
érezni lehetett a rázkódást.
- Én éreztem először.
Lara undorral nézett rájuk.
- Maguk és a többi társuk a
legéletképtelenebb alakok, akikkel valaha találkoztam.
A két férfi egymásra nézett.
- Még csak nem is ismer minket.
Lara türelmetlenül előhúzta az övéből a
fegyvert.
- Most azonnal vezessenek a kísérleti
cellába, vagy kiloccsantom az agyvelejüket.
Pillanatokkal később már a legnagyobb
kamrában állt, négy foglya a falhoz támaszkodva reszketett, míg Lara a talajszinti
ketreceket bámulta.
A legszélső lakója egy ewok volt.
- Beszéled a basicet?
Az ewok bólintott, vonásai kifejezetten emberszerűek
voltak, szemében szokatlan értelem szikrái csillogtak.
- Ki foglak szabadítani és elvinni erről a
hajóról, hogy ott élhesd le az életed, ahol akarod, és úgy, ahogy akarod. Szeretnéd
ezt?
Bólintás.
- Zsinj meg fog ölni ezért – szólt az
egyik falnál támaszkodó fogoly.
- Nem, engem fog megölni, és még sok más
tettemért is. – A ketrec zárszerkezetét egyszerű volt feloldani. Nyílt a zár,
az ewok kiszabadult. Az orvosaira nézett, és ellenszenvesen morgott feléjük.
Ezt követően a basic nyelv egy olyan dallamos
dialektusa csendült fel a szájából, amilyet Lara még sosem hallott.
- Én ölöm meg őket.
- Nem – mondta Lara. – Elmész mindegyik
ketrechez és megbizonyosodsz róla, hogy nem fognak megtámadni minket a
szabadulásuk után. Mondd meg nekik, hogy elviszem őket innen. Szabadítsd ki
azokat, akik menni akarnak.
Az ewok felpillantott rá, és egyértelműen
látszott rajta, hogy megértette a kapott parancsot. Sőt Lara mintha hallotta
volna agytekervényeinek kattogását, amint egy stratégián gondolkodik. Végül
emberi gesztussal vállat vont, és elindult a következő ketrec felé.
Zsinj csupán a nagyobb aszteroidák
robbanását látta az Iron Fist hídjáról, amint a csillagromboló
lövegei szépen sorjában megnyitották az utat a hajótestnek.
- A siklók jelentése szerint – mondta a
kommunikációs tiszt -, a robbanóanyagok menetrend szerinti időben élesítve
lettek.
- Remek.
- A Chains
of Justice bemérte Solo
flottáját.
- Nagyon helyes.
- A főmérnök is üzent.
- Várjon. – Zsinj hátralépett a híd
mögötti komegységéhez. – Küldje át.
A mérnök pedáns arca és felsőteste
felviláglott a levegőben.
- Felmértük a helyzetet, uram. Nehéz erről
beszélni csodálkozás nélkül, de gépházakban halomra nyüzsögnek a
szabotőrdroidok.
Zsinj felvonta a szemöldökét.
- Parancsol?
- Szabvány MSE-6 droidok. Valamilyen módon
dühbe gurulhattak, esetleg valaki átprogramozhatták őket. Képesek behatolni
bármely terminálba, kis vezetékbe, ahová elküldik az általuk hordozott hamis
információt, kicserélve a mikrochipeket. És a hiperhajtóműveket célozzák.
A mérnök által felvázolt abszurd helyzet
mellbevágta Zsinjt.
- És mit tesznek az ellen, hogy ezt
megfékezzék?
- Nevetni fog uram, de egyszerűen
eltapossuk őket a csizmáinkkal. Az elsődleges és másodlagos rendszerekben helyreállítjuk
az alapállapotot. De ha ugrani akarnánk, csak óvatosan; ki tudja, valami kis
trükköt még nem észleltünk, és beüthet.
- Értettem. Mennyi időt vesz ez igénybe?
- Rosszabb esetben egy órát. Jó esetben
kevesebbet. De ha így is lenne, nem tudom, mennyivel kevesebbet.
- Minél gyorsabban, ha kérhetem. Vége. – A
mérnök képe elhalványult. – Ügyes. Roppant ügyes – fordult Melvarhoz. – Bárcsak
a mi analistáink is ilyenek lennének. A csapatomban akarom tudni az olyan
gondolkodókat, mint az a nő, tábornok.
- Ezek szerint nem akarja megölni?
- Azt mondtam, olyan gondolkodókat, mint ő. De hűségeseket.
Az ő sorsa elrettentő példaként fog szolgálni.
Solo flottája, miután sikeresen
újrarendeződött, feladatok szerint csoportokra oszlott.
A Wedge által irányított csapat
tartalmazott négy X-szárnyú és egy A-szárnyú osztagot, valamint a Lidérceket.
Ők a Selaggis 6 felé fordultak, messzebb kerülve a Zsinj által kijelölt
útvonaltól. Céljuk az volt, hogy hamarabb elérjék a bolygót. A csapat másik
része a csillagrombolók irányába indult, némileg feltartóztatván őket. A
harmadik csoport Solo flottája körül maradt védekező állásban.
- Csoport, itt Vezér. Amint elértük a
gyűrűt, szétoszlunk feladatok szerint. A Zsiványok és Lidércek a gyűrű körül
fognak járőrözni a Kalóz és Magasröptű osztagokkal karöltve. A Lándzsa és
Árnyék osztagok párokra bontva a holdak környékét fésülik át. Aki elsőnek
megtalálja az Iron Fistet,
háromnapos szabadságot kap ajándékba.
- A Chains
of Justice jelenti – mondta a
kommunikációs tiszt -, a Mon
Remonda felől
csapatmozgásokat észlel. X-szárnyúak. Az Y-szárnyúak hátra maradnak.
Zsinj elmosolyodott a hír hallatán.
- Küldjenek ki minden osztagot, kivéve az
Egy-Nyolcvanegyest és a kísérletieket. – Melvarhoz fordult. – Míg ők a
leggyorsabb gépeiket küldik utánunk, mi tudunk velük foglalkozni. A Mon Remonda végre belesétált a csapdánkba.
Ugyanekkor, a Mon Remondán is jelentésbe
fogott egy tiszt.
- Vadászok a Selaggis 6 felől.
Solo bólintással nyugtázta a hírt.
- Az Y-szárnyúak menjenek előre, hadd
higyjék, hogy csak ennyink van. A többi maradjon a Mon Remonda mögött. – Összesen négy Y-szárnyú
osztaga volt, kettő-kettő a Mon
Karrenről és a Mon Delindóról,
emellett még két Y-szárnyú és egy Cloakshape különítmény a Battle Dogról.
A bombázók éppen elég hatékonyak voltak
ahhoz, hogy nagyobb ellenfelekben tegyenek kárt, de masszívak ahhoz, hogy ne
szenvedjenek komolyabb sérülést a kisebb vadászoktól. Azonban, nem voltak elég
gyorsak ahhoz, hogy feltartóztathassák a Mon
Remondát támadó TIE-vadászokat.
Viszont a Skyhook, Solo flottájának
utolsó védőbástyája, miután elkobozták a Birodalomtól, nem esett át
frissítésen, így az Y-szárnyúak helyett megmaradtak hagyományos TIE-osztagai,
amiket olyan pilóták vezettek, akik már évek óta áttértek a Lázadók
Szövetségéhez.
Az érkező támadócsoport, kilenc osztag vadászokból
és elfogókból, szétszórva közelített a Mon
Remonda felé, teljesen
figyelmen kívül hagyva Solo flottájának többi tagját. Mikor elérték a
lőtávolságot, valóságos lézereső indult útnak, és négyfelé bomlottak, meghagyva
a lomha Y-szárnyúaknak, hogy lustán mögéjük kerüljenek.
- Tüzet nyiss – kiáltotta Solo –, de csak
az elülső lövegekkel. Várjanak a parancsomra. Közelebb kell hoznunk a TIE-okat.
A cirkáló turbólézerei és ionlövegei
életre keltek, és Solo csizmájának talpa szó szerint vibrálni kezdett, ahogyan
a pusztító energiák szétáradtak a hajótesten. A képernyőn a Mon Remonda jelére váró, barátként kék színben
feltüntetett TIE-ok halmaza a cirkáló alatt és felett oszlottak el.
A támadók lőtávolon belülre értek. A
cirkáló pajzsain dobogva és remegve fröccsentek szét az apró lézerlövedékek.
A baráti TIE-ok elérték a Mon Remonda középvonalát.
- Szüntessék be a tüzet, és válasszanak ki
külön-külön célpontot, a szenzorokra hagyatkozva. Szabad szemmel nem tudunk
különbséget tenni baráti és ellenséges TIE között. Sok szerencsét a
pilótáiknak!
Ezután, Solo már csak annyit tudott tenni,
hogy nézte az ütközetet és várt.
A támadó pilóták elméjébe a bizonytalanság
furakodott be, mikor észrevették, hogy egypár TIE nem az ő oldalukon áll.
Néhányuk visszafordult arra, amerről jött. Két vörös pont hunyt ki a kijelzőn,
miután az Y-szárnyúak tüze szétszaggatta őket. A kék és vörös pontok halmaza
rövidesen követhetetlenül összekeveredett.
A turbólézerek újra tüzeltek, de látván,
hogy barát és ellenség ilyen közelségbe került, óvatosabban céloztak.
Messze előttük, a kiküldött különítmény
éppen elérte a Selaggis 6-ot.
- Gyerünk, fiúk – mormolta Solo. –
Szerezzétek meg, amire szükségem van, gyorsan.
- Vezér, itt Lándzsa Egyes. Megtaláltam az Iron Fistet. – Todra Mayn-nek,
egykori commenori lakosnak, most a Flotta kapitányának elég volt csak
kipillantania a pilótafülkéből, hogy meglássa a robosztus csillagrombolót. – A
külső gyűrű szélével párhuzamosan repülök. Az Iron
Fist körülbelül negyven
kilométerre van tőlem, mélyen a gyűrűben. Úgy tűnik, egy átjárót akar lőni
magának a külső gyűrű felé. A turbólézerei elárulták őt.
- Lándzsa Egy, itt Vezér. Maradj, ahol
vagy, és mi beállunk melléd.
Mikor Wedge-nek sikerült felsorakoztatnia
mind a hat osztagot, úgy tűnt, az Iron
Fist nem szándékozik irányt
változtatni.
- Csoport, itt Vezér. Valami ötlet a
szándékait illetően?
- Vezér, itt Árnyék Egy. A bolygó gyűrűjét
túl sűrűn alkotják a törmelékek. Nem árthatnak egy csillagrombolónak, de egy
harci sebességgel száguldó X-szárnyúra már annál inkább veszélyesek. Lehet,
hogy egyfajta második pajzsot akar így felhúzni.
- Remek észrevétel – helyeselt Wedge. –
Előfordulhat, hogy egy-egy nagyobb aszteroida körül nagyobb a gravitációs mező,
és ez magához húzza a kisebbeket. Lassan fogunk haladni, mezőről mezőre,
egészen addig, míg közel nem járunk az Iron
Fisthez. Szóródjunk szét párokra, és minden pár keresse meg a maga
útvonalát.
Szavait tett követte, elfordult jobbra,
elindulván az Iron Fist irányába, amerre az aszteroidaöv
belső gyűrűje kavargott. A Zsivány osztag követte őt.
A törmelékmezőben való repülés egy különös
homokviharban való manőverezéshez volt hasonlatos. A kisebb aszteroidák
szétszórva lebegtek körös-körül, biztonságos távolságra egymástól, így jóformán
csak a nagyobbakat lehetett szabad szemmel kiszúrni. Azonban, Wedge szinte
másodpercenként látta felvillanni az elülső pajzsot, amint apró aszteroidok fröccsentek
szét rajta, és hallotta a burkolat fémes pendülését, mikor valami nekiütődött.
Fedélzeti komputere továbbra is atmoszferikus nyomást észlelt.
Útirányát egyik nagyobb aszteroidától a
másikig állította be. Némelyik egy hold nagyságát is elérte, de olyanra is
akadt példa, hogy akkora legyen, mint egy átlagos méretű lakóház.
Így ment ez egészen addig, míg a komegység
nem jelzett:
- Vezér, itt Lidérc Egy. A Lidérc osztag
készen áll az ütközetre.
- Lidérc Egy, itt Vezér. Szép munka.
Mindenki maradjon a helyén, amíg meg nem érkeztünk.
- Vettem.
A Zsiványkommandó már éppen az egyik
kisebb légkör felénél járt, amikor az Iron
Fist teljes méretében betöltötte a kilátást – alig
egy kilométernyire közelítették meg. Az elülső lövegei számára tökéletes
célpontot nyújtottak, de nem úgy tűnt, mintha azok aktívak lennének. Pár
nagyobb aszteroida lebegett a képbe, ami eltakarta Wedge elől a kilátást.
- Tartsátok az alakzatot – rendelkezett
Wedge. – Zsiványok készenlétben.
- Árnyék osztag készenlétben.
- Kalóz osztag készenlétben.
Egy perccel később, az eddig hiányzó
kötelékek is bejelentkeztek.
Az egyik nagyobb aszteroida által keltett gravitációs
mező végénél Wedge újra beleszólt a komegységbe.
- Csoport, itt Vezér. Szárnyakat harci
alakzatba. Támadást megkezdeni. – Kirepült a mezőből, és elszáguldott a csillagromboló
felé.
Mikor a Lidérc osztag megkezdte a
támadást, Donos kezdte egyre furcsábban érezni magát. Mi több, teljesen
kiszakadt a valóságból.
Járt már itt ezelőtt. Tudta.
A legutóbb, mikor ugyanez az érzés
kerítette hatalmába – az M2398 naprendszer körül keringő egyik hold fölött –,
szemtanúja volt droidjának, Fényesnek az elpusztításának. Az érzés pedig most
annyira belepte őt, hogy újra a Gravan 7 ostroma elevenedett fel benne, ahol
elvesztette az osztagát – és a józan eszét.
Újra megtörténik…
Nem érzett mást, csak végtelen
kétségbeesést. De sem a Gravan 7, sem az M2398 nem rendelkezett aszteroidamezővel.
Ahogy egyik sem torzította maga körül az űrt. De akkor mi volt az, ami
visszaküldte őt az összeomlás állapotába?
- Vissza, vissza! Ez egy rajtaütés!
Wedge elfintorodott. Donos volt az, aki
kiabált. Tehát tévedett. A pilóta újra a Gravan 7-nél érezte magát.
- Vezér, itt Lidérc Három. – Ez megint
Donos kiáltása volt. – Kérem, szüntesse be a parancsot. Ez egy rajtaütés!
- Csoport, vissza. Újrarendeződünk. –
Wedge megrántotta a botkormányt, el az Iron
Fisttől. – Lidérc Három, ajánlom, hogy igaza legyen.
Mintha csak ezt a mondatot várta volna, a
csillagromboló lövegei életre keltek és lézeresőt kezdtek zúdítani rájuk.
Wedge tengernyi apró villanást látott – az aszteroidák körös-körül
szétrobbantak, mikor a lövedékek eltalálták azokat. A komforgalom elárulta a
továbbiakban történteket.
- Itt Magasröptű Három. Törmelék talált
el, a hajtőművem leáll.
- Árnyék Tizenkettő halott, ismétlem,
halott! Nekirepült egy halom aszteroidának.
- Lidérc Három, már két fő veszteségünk
van, pedig csak annyit tettünk, hogy szétszéledtünk – morogta Wedge. - Remélem,
jó oka volt minderre. – Messze az Iron
Fisttől, új aszteroida-mezőbe irányította a Zsiványkommandót.
- Igen, uram. Azt hiszem, egy pillanatra
megőrültem. Tisztán emlékszem, hogy mintha már részt vettem volna ebben az
akcióban. És valóban – de az egy szimulátor-tréning volt, még mikor először
gyakorlatoztam a Lázadóknál.
- Folytassa.
- A szimuláció programját egy történet
képezi, egy tanulságos mese az egyik instruktoromtól, aki valaha Y-szárnyú
pilóta volt. Az egysége akkoriban egy Victory-osztályú
csillagrombolóval akadt össze egy aszteroidamező közepén, csak úgy, mint itt.
Ugyanezt az aszteroidáról aszteroidára ugrást végezték a megközelítéskor, hogy
minimalizálják a károkat. A lövegek tüzet nyitottak az aszteroidákra, amik
bombákként robbantak fel. Ez katasztrófához vezetett az Y-szárnyú egység
számára. Többször is végigfutottam ezen a programon – igazi rémálom volt.
Wedge elgondolkodott. A lövegek a hozzájuk
legközelebbi aszteroidokat vették célba.
- Mi volt a neve annak a Victorynak? – kérdezte.
- Iron
Fist. Az eredeti, még Zsinj pályafutása elejéről.
- Szép munkát végzett, Hármas. Csoport, új
tervre állunk át. Bárki, aki érez magában elég bátorságot, nekimehet a csillagrombolónak,
de messze kerülje el a nagyobb aszteroidákat – mondjuk, mindet, ami legalább
feleakkora, mint az ő gépe. A többiek, eredjenek az Iron Fist nyomába azon az útvonalon, amit
megtisztított magának, és kezdjék el ostromolni a tatját. Folytatjuk a
támadást. – Megfordult X-szárnyújával, és átdübörgött pár aszteroida között, a
Zsiványok szorosan követték őt.
Mélyen az Iron Fist főkomputerének automatizált folyamatiban,
egy nemrégiben aktivált figyelőprogram észlelte, hogy a lézerlövegek egy eddig
be nem gyakorolt módon nyitottak tüzet az ellenségre. Ugyanebben a pillanatban
egy, a figyelőprogramhoz csatolt időzítő megkezdte a visszaszámlálást három
percről.
Zsinj hatalmasat sóhajtott.
- A trükk, úgy tűnik, nem vált be. Hívja
vissza a vadászainkat a Mon
Remondától, Melvar. Szükségünk lesz rájuk.
- Jelentős veszteségeket szenvedtek, még
mielőtt rájöhettek volna, mi is történik körülöttük – mondta a tábornok. – És
ez még rosszabb is lehet, ha most fogják magukat, és elindulnak vissza.
- Tudom. – A hadúr a padlót bámulta, az
egyetlen dolgot, ami nem tud a mai napon rossz híreket közölni vele. – Kezdek
belefáradni ebbe, Melvar. Hibákat követek el. Rosszul számítom ki az ellenség
lépéseit. És még többet és többet kell feláldoznom ahhoz, hogy megnyerjem ezt a
csatát. Hatalmas kreditösszegeket költök el ahelyett, hogy leleményesen lerendezném
ezt az egészet. – Felpillantott a tábornokra. – Hívja vissza őket.
A négy tudós megkötözött végtagokkal és
kipeckelt szájjal hevert a földön, mikor Lara közelebb lépett a kiszabadított
humanoidokhoz: két elefántszerű ortolanhoz, három ewokhoz, nőstény és hím
gamorraiakhoz, három gyerekjátékhoz hasonlatos bilarhoz, két térdig érő,
gyanúsan méregető szemű ranathoz, egy hatalmas, fehér bundás talzhoz, akinek
négy szeméről olvasni lehetett a fájdalmat, és öt chadra-fanhoz, akiknek fülei
fel-le mozogtak, figyelmesen hallgatózva Lara és az őrök szenvedéseinek
neszére.
- Beraklak titeket egy mentőkabinba –
mondta Lara. – De az még kérdés, hogy el tudja-e azt vezetni valamelyikőtök?
Egy alacsony humanoid emelte magasba a
mancsát.
Az ewok.
- Nagyon vicces – bámult rá Lara.
- Nem az – válaszolta az ewok. – A tudósok
berakták Kolotot egy szi-mu-lá-tor-ba, hogy lássák, tudja-e használni.
- És tudod.
- Igen.
- Na, persze, Kolot, még a kezelőszerveket
sem éred el.
- A hadúr technikusai csináltak
mű-vég-ta-go-kat. Négy kezet és egy lábat…
- Elég! – tört elő a kiáltás Larából,
miközben a tenyerébe temette az arcát. – Ezt a viccet ismerem.
- Vicc?
Lara leeresztette a kezeit, és leguggolt,
hogy Kolot szemeibe nézhessen.
- Kolot, te és én egyek vagyunk.
Hazugságok, amik most valósággá válnak.
Az ewok, nem értvén, mire céloz, a fejét
csóválta.
- Ne aggódj. Egyszer majd megérted. Gyere!
Tonin még mindig a liftnél várta őket,
csatlakozóját bedugta a vezérlőterminálba. Mikor meglátta Larát, megkönnyebbült
füttyöt hallatott.
Mivel a liftbe érkező menekültek túl
alacsonyak voltak, Lara csak a fejeket tudta megszámlálni.
- Hol vannak a gamorraiak?
Meg is pillantotta őket, a folyosó végén
jártak, messze mögötte. Amikor közelebb értek, különös dolgot vélt felfedezni
rajtuk.
Vért. Agyaraikat áztatta, ahonnan lefolyt
ruháikra és szétkenődött.
A nevelőkamra felé pillantott. Nem látott
teljesen be, de a sarokban jól észrevehetően szíintén tócsákban állt a vér.
Szükségtelennek találta, hogy bármit is
mondjon, hiszen nyilvánvalóvá vált számára, mi történhetett, de hogyan tudott
volna ellenkezni? Nem láthatta, mi történik a háta mögött, míg nem néz oda, és
hogy ott hagyta a megkötözött orvosokat. A gamorraiak a megbánás bármiféle jele
nélkül szálltak be a turbóliftbe. Készen állva figyelték Larát, aki csak annyit
suttogott:
- Gyerünk.
Zsinj flottája kikeveredett a Selaggis
gyűrűjének sűrűjéből, és Solóék felé fordult. Két hajója, egy vadászgépeket
semlegesítő fregatt és egy TIE hordozóként funkcionáló teherhajó tovább
körözött az aszteroidaöv belső szélén. A TIE-vadászok tömkelege, akiket
visszahívtak a Mon Remonda felől, és az őket üldözők
utolérték és leelőzték a két kisebb hajót, majd az törmelékgyűrűbe vetették
magukat.
- Megvan, hol vertek tanyát – mondta Solo.
– Jól van. Az Allegiance, a Crynyd, a Tedevium, az Etherhawk és az Ession Strike tartóztassa fel Zsinj flottáját. A
többiek menjenek rá egyenesen az Iron
Fistre – kivéve a Wardert.
Az orvosi hajó maradjon a harci zónán kívül.
Két Birodalmi-osztályú
csillagrombolója, az egyik fregattja, a Marauder-osztályú
korvettje és koréliai blokádtörője felsorakozott, mintegy lándzsaként mutatva
az ellenséges flottára. Solo megvárta, míg eltávolodnak, majd intett a navigátornak,
hogy táplálja be a navikomputerbe a pályaadatokat, amik a három kalamári
cirkálót, a megmaradt csillagrombolókat és a Quasar
Fire nevű hordozót az Iron Fisthez repítik.
Az Iron
Fist komputerében a
háromperces visszaszámlálás véget ért.
A program utánanézett és meg is találta a
parancsnoki híd számítógépébe táplált flottadiagnosztikai adatokat – a Zsinj
flottájába tartozó összes hajó kárjelentését. Ezeket az adatokat egy ideális
csomagba gyúrta össze, ami a képernyőkre majd egy mesterséges képet vetít
kizárólag Zsinj számára.
A program megőrizte ezt a csomagot, és
átkódolta egy Lidérc osztagban használatos kommunikációs jellé. Ezután ellenőrizte
az Iron Fist taktikai képernyőjét, ami a Mon Remondát elsődleges
célpontként jelölte meg, és nemes egyszerűséggel elkezdte átküldeni a csomagot
ennek a bizonyos cirkálónak.
- Üzenet az Iron Fistről, uram.
- Csubi, a kedvenc beszélgetőpartnered
megint csevegni akar.
- Nem, uram – ellenkezett a kommunikációs
tiszt. – Csak simán adatátvitel. – Hangja zavarodottan csengett. - Diagnosztikai
adatok, minden Zsinj flottájában lévő hajó számára, uram. Egy Lidérc osztagos
kódolás alatt közvetítik ezeket a jeleket új köztársasági frekvenciákon.
Solo a kommunikációs tisztre bámult, majd
Onomára, aki megtisztelte őt annyival, hogy legalább egyik szemével ránéz.
- Notsil lesz az – vélte. – Minden
bizonnyal. A többi hajónk veszi ezt az adást?
- Nem, uram.
- Küldje át nekik. Használják ezeket, amg
mást nem mondok.
- Igenis, uram.
Solo megengedett magának egy mosolyt.
Csipogott Zsinj komlinkje.
- Tessék? – szólt bele.
- Uram, a hiperhajtómű újra üzemel.
A hadúr a kronójára pillantott.
- Harmincnyolc perc. Kiváló munka.
Folytassák a javításokat, talán még marad annyi működő rendszer, hogy túléljünk
egy hiperugrást.
- Igyekszünk, uram.
Zsinj zsebre vágta a komlinket.
- Jutalmazzák meg őt ajándék eltávozással,
és fizetésemeléssel. Ezt garantálom neki.
Melvar bólintott, de nem nézett a hadúrra.
Figyelmét egy hologram kötötte le, ami az Iron
Fist sérüléseit mutatta. A
csillagromboló még továbbra is szenvedni látszott a kár alatt. A projekció
felülről mutatta a hatalmas géptestet, belsejében szövevényes tervrajz
tekergett. Megannyi vörösen izzó pont mutatta a károkat. Egy másik lista a
rendszerhibákról értesített.
- Reaktorszivárgás a negyedik fedélzeten.
Zsinj grimaszolt.
- Én hatot is látok belőle – közölte, majd
a hídon túlról elviselhetetlen erejű torpedótalálat érkezett, amitől a fények
egy pillanatra lekapcsolódtak. – Most már hét reaktorszivárgásunk van. Jelenleg
a negyedik fedélzet a legkisebb gondunk.
- Értem, uram. De én mégis megvizsgálnám.
Megérzés. – A kapitány biccentett és eltűnt a híd bejáratánál.
Zsinj követte őt, de megtorpant a
biztonsági előcsarnokban lévő másodlagos kommunikációs konzolnál. Átpillantott
az egyik technikus válla fölött, hogy rálásson a képernyőre.
A technikus nem fordult hátra, de
kisegítette őt:
- A vadászgépek visszatértek az Iron Fisthez, uram. Most éppen
a támadókat igyekeznek lefoglalni.
- Remek. Sikerült-e valamelyik ellenséges
osztagot a Zsiványkommandóként azonosítani?
- Igen – mondta a technikus. –
Nyolcvanhárom százalék az esélye annak, hogy az azonosításunk helyes. Ugyan még
nem sikerült feltörnünk a jeladókódjukat, de a teljesítményadatokból ítélve
több mint ötven százalékig biztos, hogy az osztagot Antilles vezeti.
- Kiváló – bólintott elismerően Zsinj, és
a komlinkjéért nyúlt. – Fel báró?
- Itt Fel.
- Készüljenek a felszállásra. Ne
aggódjanak az Iron Fist miatt, lesz, aki megvédi. A tőlünk
kapott koordináták egyenesen a Zsiványkommandóhoz vezeti magukat. Csalják el
őket egy tetszőleges pontra. A feladat, hogy kiegyenlítsék a küzdelmet –
lehetőleg minél messzebb tőlünk.
- És utána?
- Küldök némi erősítést. A maga embereinek
célkeresztjében Antilles könnyen sebezhető. Használják is ki ezt az előnyt.
- Megtiszteltetés a számunkra, hadúr.
Zsinj zsebre vágta a komlinket, és
visszatért a megszokott helyére a parancsnoki járdán. Már közeledett a
pillanat, mikor eljön a döntés ideje. Az elkövetkező néhány perc megmutatja,
hogy Solo flottája kerekedik-e felül, vagy az övé. Jobb esetben visszaüldözheti
Solót a Lázadók rendszereibe… vagy, ami még jobb, végezhet vele. Rosszabb
esetben, Solo elpusztíthatja az Iron
Fistet.
De csak rosszabb esetben.
Solo csillagromboló-flottája beérte a
hadúrét. Még ilyen nagy távolságból is, amilyen távolságnál Solo állt, látni
lehetett a csatahajók közti tűhegynyi lézerlövedékeket.
A szenzortiszt továbbra is elé varázsolta
a taktikai képernyőt az egyik megfigyelőablakra. De ez a kép most kisebb volt,
és összekapcsolódott az Iron
Fistről sugárzott adatokkal.
A Flash
Fireként számon tartott Dreadnoughton vörösen izzó területek jelentek meg.
A Tedevium és Etherhawk erre a hajóra összpontosította a
tüzet, és a vörös részek futótűzként terjedtek tovább.
Mindez nyomon követhető volt a jobb oldali
megfigyelőablakból. Szemben pedig a Selaggis 6 fénylett. Alatta a törmelékmező
csak egy távoli gyűrűnek tűnt.
- Az Iron
Fist fölé értünk – jelentette
a navigátor.
- Nagyon jó – bólogatott Solo. – Akkor
most egyenesen az Iron Fistnek!
Pajzsokat fel. Az ütegek lőjék szét a veszélyesnek ítélt aszteroidákat. A
flotta tagjainak: mindenki a Mon
Remonda mögé. Lyukat ütünk az
aszteroidák közt az Iron Fisthez,
és gyorsan csináljuk.
Wedge és Tycho megkerültek egy városméretű
aszteroidát, és mikor megbizonyosodtak róla, hogy lerázták üldözőiket,
lelassítottak.
Rövidesen csak megérkeztek azok az
üldözők, érintve az aszteroida felszínét. Wedge a teljes sebességgel közeledő
TIE-okra lőtt, kettős lézere eltalálta az egyiknek az oldalát. A lövedék nem
hatolt át a burkolaton, de a pilótának így is küszködnie kellett, hogy távol
tartsa magát az aszteroidától. Túl közel került a szikla felszínéhez, és egy
hegynek ütközve felrobbant.
Wedge Tychóra pillantott, majd a
szenzorképernyőre. Párja sértetlennek tűnt; a másik üldöző csak távolban
világító narancs-vörös detonáció volt. Az osztag többi tagja is jól tartotta
magát, holott meglepte őket a hirtelen feltűnő gépek serege – amiből nem volt
mind ellenséges, az egyik osztag például a Skyhookról
érkezett.
Wedge visszafordult, hogy megkezdjen egy
újabb rárepülést az Iron Fistre
– vagy a TIE-okra, mindegy is volt, melyikre.
Újabb vadászok és elfogók röppentek ki a
csillagromboló hangárjaiból és indultak az aszteroidaöv felé, szárnyaikon
vízszintes vörös csík húzódott végig.
Wedge ellenőrizte a pályaadataikat. Úgy
tűnt, a végállomásuk távol állt tőlük, az út Solo flottájától, az Iron Fisttől, valahol a
Selaggis 6 egykoron dicsőséges holdjához közel ért véget.
- Vezér, itt Kettes. Nekem nagyon nem
tetszik ez a látvány.
- Nekem se, Kettes. – A csoport
frekvenciájára váltott. – Csoport, itt Vezér. Lándzsa Egyes, vedd át a
parancsnokságot. Zsiványok, Lidércek, utánam. Van valami, amire vetnünk kell
egy pillantást.
Lara csak pár centiméternyire tárta ki
szellőzőnyílást, hogy kipillantson az üres folyosóra. Sugárzásveszélyre
figyelmeztető sziréna visszhangzott, vörösen villogó lámpa figyelmeztetett még
a nem mindennapi állapotra. A nyílással szemben az a hangárba vezető ajtó állt,
amit keresett.
Kilépett, majd segített Toninnak is
átlendülni a peremen.
- Egy pillanat, és kinyitjuk az ajtót –
mondta a nyílás mögött összetömörült lényeknek. – Aztán nézzetek körül, nehogy
valaki észrevegyen titeket.
Amazok bólintottak, úgy néztek ki, mint
megannyi izgatott üzletember egy fontos tárgyalás előtt. Lara úgy érezte magát,
mintha egy nagy rakás szerencsétlenségek seregét vezetett volna el idáig, akik
teljesen fölöslegesen öltöztek emberi ruhába.
A hangár ajtaja a közeledtükre kinyílt.
Megkönnyebbülten sóhajtott; nem kellett hosszú matatásba kezdeni a zárral. A
konzol segítségével nyitva hagyta a bejáratot, hogy a humanoidok is be tudjanak
menni rajta; annak ellenére, hogy a lények elvileg már az emberi intelligencia
szintjén álltak, még mindig fennállt az eshetőség, hogy megrökönyödjenek egy,
az életterük környezetétől merőben különböző objektumtól.
A hangárban már csak három gép maradt;
Lara X-szárnyúja, egy Lambda-komp,
és egy hasonló kialakítású jármű, egy birodalmi landoló.
- Ők mennek a landolóval – mondta Lara
Toninnak. - Felkészítem az indulásra. Megvan-e még a fájl az X-szárnyúmban?
A droid pozitív válaszként füttyentett
egyet.
- Nyisd meg, kapcsolj ki minden jeladó
rendszert, és oldd fel, bármi mást is mondana a fájl. Nem akarom, hogy fel lehessen
őket robbantani a távkapcsolóval.
- Arra amúgy sincs semmi szükség. – A
nyugodt hang a hangár ajtóhoz közeli sarka felől érkezett.
A hang felé fordult. Melvar tábornok állt
ott pisztollyal a kézben, mellette a mogorva ábrázatú Ensign Gatterwelddel, aki
szintén rá irányította fegyverét.
- Tudtam én, hogy még visszajön az
ajándék-X-szárnyúért – mondta Melvar. – Ezzel követte el az egyetlen hibát az
amúgy tökéletesen megszervezett menekülési akciójában. Sejtettem, hogy közeleg
az érkezésük, amikor maga és a droidja reaktorszivárgást hamisított bele a
kárjelentésbe.
Lara árnyakat vett észre a két férfi
mögött, az ajtó mögött. Felemelte a kezét.
- Az ajtó. Ezért nem volt lezárva.
Számított az érkezésünkre.
- Így igaz.
- Most megöl?
- Dehogy. Az a hadúr kiváltsága. – Melvar
arcán szomorúság látszott, és Larának volt egy olyan érzése, hogy ez a szomorúság
nem megjátszott. – Pedig azt reméltem, hogy maga hűséges lesz hozzánk.
Segíthetett volna a hadúrnak sakkban tartani ezt a rendszert. Zsinj bőkezűen
bánik azokkal, akiket tisztel. Ajándékba kaphatott volna egy világot.
- Én pedig azt reméltem, valami hasonlóan
drámait tudok majd mondani magának – vágott vissza Lara. – De a gondolattól,
hogy Zsinjnek asszisztáljak, felfordul a gyomrom.
A lények megindultak, de lépteiket a
folyosón harsogó sziréna zaja elnyelte.
- Azt hiszem… - kezdte Melvar, de elakadt
a szava, amikor az egyik gamorrai a látómezejébe került. A pisztolyát a lényre
irányozta, de egy másik, nőstény gamorrai megragadta az alkarját és erőből a
falhoz vágta. Gatterweld pánikrohamot kapva sarkon fordult…
A lények ott ugrottak rá a két férfire,
ahol érték őket. Fogaik és karmaik belemélyedtek Melvar és Gatterweld minden
egyes porcikájába, arcába, testébe.
- Elég! – kiáltotta Lara.
Az idegen lények felpillantottak rá.
- Kötözzétek meg őket. Az Iron Fisttel együtt fognak
meghalni.
A kreatúrák egymásra néztek, majd
teljesítették a parancsot.
Percek alatt sikerült az X-szárnyút
és a landolót felkészíteni az indulásra. Lara egy létrát döntött az
X-szárnyúnak.
- Tehát biztos vagy benne, hogy el tudod
vezetni.
Az ewok, aki a sikló rámpáján állt,
bólintott. Még a laboratóriumból cipelte magával segédeszközét – két hosszú fémkarból
és két hosszú fémlábból álló protézisét.
Tonin gurult oda és füttyögött el egy
kérdést.
Larának nem volt szüksége arra, hogy
szóról szóra megértse a droid beszédét, a lényeg így is eljutott hozzá.
- Nem lehet, Tonin. Te velük mész. El kell
juttatnod az információkat Zsinj terveiről. Az orvosi adatokat is.
A droid újra sípolni kezdett, bonyolult
trillákkal megspékelve.
Lara előhúzta a szemüveget, felvette, és a
megfelelő helyre dugta Toninban a vezetéket.
HOVÁ MÉSZ?
- Csatlakozom az egységemhez.
AZT MONDTAD, GYŰLÖLNEK TÉGED. AZ ELLENSÉGEID
LESZNEK, HA VISSZAMÉSZ HOZZÁJUK. PEDIG A HADÚR ERŐI A VALÓDI ELLENSÉGEID. MEG
FOGSZ HALNI.
- Talán – válaszolta. – Valószínűleg.
NE CSINÁLD EZT.
A holokamerás szemébe nézett, és mögötte
meglátta Tonin különleges, már-már emberszerű aggódását.
- Ó, Tonin. Muszáj. Ezt kell tennem, ha az
akarok lenni, aki mindig is szerettem volna. Megérted, ugye?
NEM. MÁR ÁTPROGRAMOZTAD MAGAD, EZ ÉPPEN
ELÉG.
- Bárcsak így lenne. De egy törekvés mit
sem ér addig, míg véghez nem vitték. – Leguggolt, átölelte a droidot, és
megszorította, tudván, ezt a gép úgysem érzi meg.
CSAK SZÓLJ, HOGYHA SEGÍTSÉGRE VOLNA
SZÜKSÉGED. SEGÍTÜNK.
- Lesz nálam komlink – mondta Lara. – Majd
szólok.
Könnyek homályosították el a látását,
napok óta először. Felállt, kihúzta a vezetékeket a droidból, és sietve
elhelyezkedett a pilótafülkében. Képtelen volt újra Toninra nézni.
A droid eleresztett egy utolsó, szomorú
füttyöt, és begurult a landolóba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése