Tizenhét
A Wedge szenzorképernyője által közölt adatok szerint
az 181-es osztag az egykoron a selaggisi kolónia otthonát jelentő hold
atmoszférájához közelített. Négy baráti egység követte őket – Kell, Elassar,
Shalla és Janson – saját TIE-elfogójával. Az X-szárnyú csapatok a másodpercek
múlásával arányosan kerültek messzebb tőlük.
- Lidérc Ötös Vezérnek. A nyugati kontinens felé
tartanak, ahol valaha a kolónia is élt. Nem túl biztató a helyzet odalent; erős
viharok és széllökések.
- Vettem, Ötös. Ne veszítsétek el őket, szükség van a
szenzoradataitokra. – Wedge alig tudta megállni, hogy ne szitkozódjon.
Mindennél többre becsülte az X-szárnyúak kiegyensúlyozottságát sebesség és
fegyverzet terén, de most igazán jól jött volna még egy kicsi erő a
hajtóművekbe.
- A romok fölé értek. Nem észlelek semmi életjelet… várjunk
csak… bombáznak. Akkor mégis csak kell lennie ott valaminek, Vezér. Engedélyt
kérek a megtámadásukra.
Wedge behunyta szemeit. Selacronból nem érkezett semmiféle
segélykérés. A Mon Remonda a város
teljes pusztulását jegyezte fel öt hónappal ezelőtt, mikor Zsinj ott járt. Most
pedig, Zsinj a legjobbjait küldi, hogy elbánjanak az ott lent fekvő romokban
található valamivel.
Csapda. Annak kellett lennie. De ha mégse…
Az Új Köztársaság nem azért jött ide, hogy magát
védje, hanem az ártatlanokat. Mert voltak ott lent túlélők. Ilyen egyszerű.
Kinyitotta a szemét és megnyitotta a komcsatornát.
- Engedély megadva – mondta.
Kell rárepült a hozzá legközelebb lévő TIE páros egyik
tagjára. Nehezen sikerült rájuk akadnia; az atmoszférában kíméletlen vihar
tombolt, a szél csaknem vízszintesen fújta az ablakára az esőt. A szíve ki
akart ugrani a mellkasából – vagy inkább a torkából -, és azon sem csodálkozott
volna, ha a következő pillanatban viszontlátja az ebédjét a sisakjában.
A régi félelem. Az Implacable
elleni küzdelemre emlékeztette őt. Az utóbbi hónapokban sem hagyta el.
Talán sosem szabadul meg ettől a rettegéstől.
Pokolian érezte magát tőle. Jobbnak látta az
ellenségen kitölteni ezt a pokoli érzést.
A kiszemelt páros hátul lévő tagja gyorsan a
célkeresztjébe került, de aztán kitört jobbra. A társa lassított, mintha neki
akarna ütközni Kell bal oldalának, felvezetve ezzel a saját támadását…
A következő pillanatban már csak izzó törmelékfelhő maradt
belőle, és eltűnt a képernyőjéről.
- Szép lövés volt, Kilences.
Szűkebbre vette a fordulót, hogy becélozhassa a
másikat, de az olyan éles kanyart vett, hogy képtelen volt követni. Egy
pillanattal később ugyanez a gép megjelent mögötte, negyedvonásnyi távolságra.
A műszerfal felsípolt – az ellenfél célkeresztjébe került.
Lejjebb süllyedt, közel a felszínhez. Jobbra tőle
acélszürke tenger, másik oldalon barna talajú felszín, rajta dómszerű
építmények romjai. Lézerlövedékek villantak fel mögötte, és Kell annyira
lesüllyedt, hogy csaknem lezuhant a szemközti partvonalra.
Miközben a magasság nőtt, erős széllökést érzékelt,
ami jobbra terelte őt. Küszködött a botkormánnyal, így egyre nehezebben ment
kikerülni a mögötte érkező célzárjából. A sípolás még mindig figyelmeztette
arra, hogy szabad préda. Még egyszer, utoljára jobbra kanyarodott, és a
villanás, amit ekkor látott, már nem egy vihar szülte villám volt, hanem egy
lézer villanása.
Ő is megnyomta a tűzkioldót. A lövedékek a tengerbe csapódtak,
felforrósítva a vizet. Ennek hatására gejzír tört fel a magasba, amin
átrepülve egy pillanatra megszabadulhatott ellenfelétől. A kinti világ
elszürkült a gőz miatt.
Az üldözője, kikerülve a gejzírből, csak pár pillanat
késéssel reagált, ennyi kellett neki, hogy meglelje Kellt.
Erre a pár pillanatra volt szüksége. Most ő fordult
meg, küzdve az elemekkel, amik a pilótafülke szélébe próbálták repíteni őt, de
valahogyan csak az üldözője mögé került, így az most már üldözötté vált. A TIE
vibrált a célkeresztjében, mikor tüzet nyitott.
A robbanás látványosan következett be, talán ez volt a
legnagyobb detonáció, amit Kell valaha látott – közel száz méter átmérőjű
tűzlabda keletkezett. Távol tartotta magát a szétoszló tűz- és
törmelékfelhőtől.
- Kettő kilőve – jelentette. – Huszonkettő van még
hátra.
- Húsz – pontosított Janson. – De taktikát váltanak.
Kell megfordult, vissza a lerombolt város irányába,
Elassar becsatlakozott mellé.
Az 181-esek még mindig támadták Selacront. Láthatólag
nem volt konkrét célpontjuk, csak a romok porrá és hamuvá változtatása.
Janson és Elassar északról közelített meg egy, a város
határában repülő párost. Azok a romok központja felé fordultak, míg másik kettő
elindult Janson és Elassar irányába. A két Lidérc már éppen beszállt volna a
küzdelembe, de az ellenséges TIE-ok megint megfordultak és visszatértek a
felszín támadásához.
Az 181-esek halálos játékot játszottak; amint
felkeltették a figyelmet, újra eltűntek. Kell és Elassar már kiértek a tengerhez,
amikor megint feléjük fordult két elfogó.
- Közelharc, ha megtámadnának – mondta Kell -, ha meg
visszafordulnának, ne kövesd őket.
- Értettem – nyugtázta Elassar.
Az ellenséges gépek még jóval a lőtávolon kívül visszafordultak.
Egy másik páros, északról, mintha csak erre vár, könnyedén eltalálhatná Kellt
és Elassart, ha azok folytatnák az útjukat egyenesen tovább.
- Fel – kiáltotta Kell, és hátrahúzta a botkormányt,
amitől a gép émelyítő tempóban emelkedni kezdett. – Nem értem. Védekezésre
játszanak.
- Hát persze, mert várnak valakire – szólt Janson. -
Mégpedig a Lidérc osztagra és a Zsiványkommandóra.
Zsinj egyre nagyobb hitetlenkedéssel bámulta a
kárjelentések kijelzőjén növekvő vörös területeket.
- Melvar – szólította a tábornokot csüggedten.
Helyette azonban Vellar kapitány hangját hallotta a parancsnoki
járdáról.
- A kapitány még nem tért vissza. Egy landolót
észleltünk kilőni a dokkból, nem lehet, hogy azzal ment? Egy X-szárnyút üldöz.
Zsinj szenvtelenül vállat vont.
- Ne foglalkozzon vele. Az ördögbe… a Venomnak annyi. – Futótűz söpört végig a
Victory-osztályú csillagrombolón.
- Nagyon úgy tűnik – bólintott keserűen Vellar. Nem
sikerült elrejtenie érzéseit. – A Mon
Remonda hamarosan beér minket.
- Mi a véleménye erről?
A kapitány sokáig a szenzorképernyők vizsgálásába temetkezett.
- A flottánk nem fogja legyőzni az erősítésüket. Már
most szétzilálták őket. Solo főflottája csaknem érintetlen, egy percen belül
megkezdik a támadást. Ellenben, az erőink nagy károkat szenvedtek, és nem
tudjuk sem a szabotázs eredetét, sem a megoldást rá. Solo flottáját ki fogja
segíteni az erősítésük. – Bocsánatkérően Zsinj felé fordult. – Az én következtetésem
az, uram, hogy ebből a küzdelemből nem jöhetünk ki győztesen.
- Teljes sebességgel előre – parancsolta a hadúr. -
Kerüljünk ki a törmelékmezőből, és álljunk a Second Death pozíciójába. Minden bevethető vadászgép – kivéve az
Egy-Nyolcvanegyeseket és azok erősítését – tartóztassa fel Solo flottáját.
- De hiszen akkor megnőnek a veszteségeink.
- És maga tényleg azt hitte, ezt én nem tudom? –
ordította Zsinj. – Amint kiértünk az aszteroidák közül, mondja meg nekik, hogy
úgy menekülnek el innen, ahogyan akarnak.
A hadúr szinte a mellkasában érezte a harctéren
szerzett hírnév elvesztésének szúrós érzését.
A Zsiványkommandó és a Lidérc osztag átrepült a vastag
felhőrétegen, hogy egy esővel áztatott, sötét világot pillantsanak meg. A
kolóniából maradt romok fölött már párokra szakadva mentek át – ezúttal olyan
célpontokra vadászva, amik tűzerőt tekintve gyengébbek, de jóval gyorsabban mozogtak
náluk. Az elfogók körülöttük szintén ugyanezt a taktikát alkalmazták, a
legideálisabb szöget keresve arra, hogy viszonozhassák az X-szárnyúak
támadását.
Wedge a szemét meresztgette, hátha meglátja a saját
gépében ülő Fel bárót. Nem kellett sokat várnia rá, egy páros máris
megközelítette őt és Tychót.
- Báró, te vagy az? – tudakolta Wedge.
- Antilles – hallatszott a komból az ismerős hang. –
Végre újra találkozunk.
- Az Iron Fist vesztésre
áll. Megkíméled magad egy kis problémától, ha még most visszavonulót fújsz.
Az elfogók egyenesen feléjük tartottak. A távolságmérő
két kilométeren belülre ért, és tüzeltek. Wedge eltáncolt az X-szárnyúval
oldalra, és ő is meghúzta a tűzkioldót.
A két TIE elrepült mellettük, de nem eredtek egyből utánuk.
Ahelyett, hogy kelet felé fordultak volna, déli irányban a partot célozták meg.
Wedge és Tycho üldözőbe vették őket. Ez a manőver nehezebb
volt, mint hitték, amikor egy légörvény éppen akkor alakult ki körülöttük.
- Ne játsszuk ezt, Fel. Valaha te is közénk tartoztál.
Nem kívánom a halálodat.
- Miért nem, Wedge? Nem várok tőled kegyelmet.
Wedge a fogát csikorgatta. Még nem árultad el, hol van a húgod. Csak mondd meg, és talán el is
veszítem a türelmemet.
Kell és Elassar útjai elváltak, amikor a devaroni
csatlakozott az általános szárnyemberéhez, az Archoz, míg Kell Gebe X-szárnyúja
felé vette az irányt.
- Üdv újra itthon – köszöntötte őt Gebe.
- Részemről az öröm. Kapjuk el őket.
Kiszemeltek maguknak egy ellenséges párost. Az
Egy-Nyolcvanegyesek feladni látszottak a védekező állásukat; már nem voltak
restek megtámadni az X-szárnyúakat. Az általuk megcélzott páros ugyanúgy
észrevette őket, és felgyorsítottak.
Kell szorosan bebújt Gebe mögé, hogy az X-szárnyú beékelődjön
közé és a két elfogó közé. Mikor a lőtávolság két kilométerre csökkent,
kiszökkent, és leadott egypár lövést a hátsó elfogóra, majd visszatért az
X-szárnyú mögé, aki az elöl haladót célozta meg. Az ellenkező irányból lézertűz
festette zöldre Gebe első pajzsait, ahogy a lövedékeknek nem sikerült
áthatolniuk.
Kell lövései is célt találtak a gömbölyű testen. A
zöld lézerek átlyuggatták az üzemanyagtartályt. Hogy pontosan mi lett a sorsa,
azt az esőfüggöny miatt nem lehetett pontosan látni, de annyi bizonyos volt,
hogy hosszú ívű pályán zuhanni kezdett lefelé. A párja egy lehetetlen fordulót
véve indult vissza a kolónia központja felé.
- Menekül – jelentette ki Onoma.
A Mon Remonda megfigyelőablakán
túl TIE vadászok támadóhullámai száguldottak a biztos halálba. Három már vészesen
közel járt ahhoz, hogy öngyilkos ütközést hajtson végre, csak a turbólézerek
kezelőinek tapasztalata mentette meg őket ettől. Habár Solo TIE vadászai is
erősítették a flottát, a birodalmiak még így is számbeli fölényben voltak.
Most Zsinj választotta meg a harcteret, és ez
egyértelműen neki kedvezett. Az Y-szárnyúak nem voltak elég mozgékonyak ahhoz,
hogy egy aszteroidamezőben támadási sebességet tartsanak – folyamatosan
érkeztek a veszteségekről szóló jelentések, miután többek belefutottak egy
aszteroidába. Ennél a sebességnél a Mon
Remonda lövészei képesek voltak elhárítani a vadászgépek végtelen sorokban
ömlő tengerét, de nem voltak képesek tiszta utat takarítani a törmelékek között
– amik között megtalálható volt egy R2-es egység méretétől kezdve egy
X-szárnyú nagyságáig. A cirkálónak gyorsan fel kellett zárkóznia a
csillagrombolóra.
Habár a Mon
Karren és Mon Delindo a Mon Remonda körül tartózkodott, Solo
tudta, hogy ők még náluk is jobban szenvednek, mert technológiájuk nem ért fel
a legnagyobb cirkálóéhoz.
- Utolértük – mondta a szenzortiszt.
- Energiát feltölteni, a célpont az Iron Fist. – Solo megkönnyebbülten
sóhajtott. Végre lőtávolon belülre értek.
A csillagromboló teteje felizzott a Mon Remonda alatt. Az Iron Fist is tüzet nyitott, pillanatokon
belül lézerlövedékek színkavalkádja töltötte be az űr feketeségét.
A kalamári cirkáló megrázkódott a lövések erejétől.
Előttük Fel és a párja lelassított. Wedge és Tycho
gyorsan beérték őket. A világító vörös pontok az esőben pillanatok alatt
átváltottak szemmel is látható elfogókká. Alattuk csak végtelennek tűnő óceán
húzódott, kilométerekre voltak a parttól.
Az egyikük bebújt a másik mögé, majd süllyedt egy
kicsit, de nem lassított, folytatta a másikhoz közel való repülést. Ez a manőver
mindig bevált, ha valaki ki akarta szakítani magát az ellenfél célkeresztjéből.
Wedge és Tycho felmondott a célozgatással.
Hirtelen az egyik elfogó lassított, egyenesen Wedge
útjába állt. Wedge reflexből félrerántotta a botkormányt.
Tycho megpróbálta utánozni ezt a mozdulatot, de ezzel keresztezte a TIE útját.
Ilyen sebességnél nem kérdés, hogy lesz-e ütközés,
mert nem lesz, ezt az elfogó pilótája jól tudta. De akkor a gép tűzlabdává
változott, törmelékei szanaszét repültek – és Tycho belesiklott a tűzgömbbe.
Tycho ugyan kiemelkedett onnan, de az X-szárnyú füstfelhőt
húzott maga után, szárnyai csálén álltak. Gyorsan távolodott Wedge-től.
- Egyes Kettesnek, jelentkezz.
Nem jött válasz. Tycho a part felé fordult.
- Tycho, jelentkezz. Jól vagy?
A komegység szakadozott, csak pár szó jött belőle
kivehetően.
- Meghibásodás… tartani… a repulzoremelők elromlottak…
Ahogyan Wedge látta, a szárnyak mintha egyre jobban le
akarnának válni a gép többi részéről, félő volt, hogy egy erősebb fuvallat
leszedi őket. Vele szemben, az elfogó felé kanyarodott.
- Tycho, nehogy megpróbáld egyben tartani azt a
roncsot. Menj a szárazföld fölé és katapultálj. Veszed az adást?
- Kényszerleszállás… értettem…
A másik elfogó is feléjük dübörgött.
Tycho felé.
Wedge felgyorsított, elrepült szárnyembere mellett, és
közelharci távolságba került az elfogóval szemben.
- Fel báró az, vagy most szerencsénk van?
- Nincs szerencséd, Wedge. Ez volt életed utolsó repülése.
A TIE felemelkedett, és tüzelt. Wedge viszonozta a
tüzet, de hasztalan.
Fel lézerei azonban nem tévesztettek célt, eltalálták
Tycho gépének orrát. Fel elhaladt mellette, de visszafordult, hogy újra
lőhessen.
Wedge látta, amint a vadászgép orra megszűnik létezni,
a következő pillanatban Tycho katapultált, másfél kilométernyire a szárazföldtől.
- Csoport, itt Vezér. Egy embermentőt kérek ide.
Jelöljétek be a pontot, és valaki jöjjön.
A mozgékony elfogó mögé ért, és lőtt.
Wedge fogait összeszorítva tört ki dél felé, hagyta,
hogy az érzékelők funkcionáljanak a harmadik szemeként.
Azonban Fel tartotta magát, nem hagyta elszakadni
Wedge-t. Az egykori Zsivány azonban képtelen volt eltalálni őt; lézerlövedékek
húztak el jobbra-balra tőle, mert Wedge tudta, miképpen lehet őt kicselezni.
Újabb erős széllökés taszította arrébb őt. Nem
ellenkezett; hagyta, hadd sodorja a part felé, ezzel elbizonytalanítva Felt.
Azonban, ez az előny nem sokáig tartott, a báró is követte őt, de sokkal jobban
közeledett, mint azelőtt bármikor.
A hideg futkosott Wedge gerincén. Hát ez az. A TIE elfogók
sokkal könnyebbek, áramvonalasabbak…
Tovább folytatta a fordulatot, teljesen az ülésébe
préselődött…
Aztán, egy pillanat erejéig, de a célkeresztben
felvillant az elfogó, és Wedge tüzelt. A vörös lézernyalábok telibe találták az
elfogó hajtóművét.
Fel gépe zuhanni kezdett, félig kikerülve az irányítás
alól, egyenesen a szárazföld felé. Wedge egy újabb trükköt sejtve követte. De
Fel tovább zuhant, a talajnak csapódva, kontrollálatlanul borult át többször
is, a baleset az egyik legcsúnyább volt, amelyet Wedge az utóbbi években
látott.
Megkerülte a lezuhant elfogót, majd megkezdte a landolást.
Corran Horn rátapadt az általa kiszemelt elfogóra,
próbálta minél előbb célkeresztbe fogni a gépet, de az jóval fordulékonyabb volt
azoknál az ellenfeleknél, akikhez ő hozzászokott. Csak nem akarta végre
belátni, hogy mindjárt rákerül a célzár…
Pislantott. Valami nem volt rendjén ezzel a
célponttal. Valami, ami jeges ujjakkal markolt a gyomrába.
Ezt nem a pilótatudása súgta neki, hanem az Erőérzékenysége.
- Csoport, itt Zsivány Kilences. Vigyázzatok. A
jelenlegi célpontom nem élőlény. Ismétlem, azt a gépet nem élőlény vezeti. Úgy
hiszem, droidhajó lehet. – Végül csak sikerült befogni a célkeresztjébe, és
azon nyomban tüzet is nyitott.
A lézerlövedékek eltalálták az üzemanyagtartályokat. Azon
nyomban fel is robbant, sokkal erősebben, mint amennyire egy átlagos
vadászgéptől elvárható lett volna. A detonáció éppen elég érős volt ahhoz, hogy
a megsemmisült gép ötven méterre mögötte lévő szárnyemberét is magával rántsa a
halálba. A TIE a tűzgömbből lángolva, kontrollálatlanul csapódott a már amúgy
is megrongált dómba a városközpontban. Ez a robbanás kifejezetten stílusosan
mutatott a többi megsemmisüléshez viszonyítva.
- Csoport, itt Lidérc Nyolcas – szólt Röfi mechanikus
hangja. – Komplett idióta vagyok. Ezért
követte minden pár a Razor’s Kissnél
ugyanazt a viselkedésmintát. Ezek droidpilóták, és tömve vannak robbanószerrel. Egy pillanat, elvégzek pár számítást.
Corran
visszatért a harcba, Ooryl, a párja szorosan mögötte maradt.
Pár pillanattal később Röfi újból megszólalt.
- A megfigyeléseim alapján azt a következtetést vontam
le, hogy a párosok egyik tagja droid, másik ember. Repülés során a droid
szárnyemberként viselkedik, amint az egyik ellenfele csökkenti a távolságot,
manőverezőképessége megnövekedik. A teljesítményük alapján egy központi
komputerből kapják a parancsokat, amik az általuk közvetített szenzoradatokra
alapulva jut el hozzájuk. Ki a Zsiványkommandó komputerspecialistája?
- Én, Zsivány Hetes.
- A Zsiványok és Lidércek engedelmével, van egy
ötletem.
- Halljuk, Lidérc Nyolcas – válaszolt szinte azonnal
Corran.
- Úgy van, halljuk – csatlakozott hozzá az Arc is.
- Zsivány Hetes és Lidérc Hatos a komegységét arra használja,
hogy zavarja a térség adatforgalmát. Ezalatt, mi könnyedén a saját malmunkra
hajthatjuk a vizet… vagy legalábbis, a zavarás mindenképpen megzavarja őket.
- Lidérc Egyes megadja az engedélyt.
- Ahogyan Zsivány Kilences is.
A Mon Remonda átvágott
az Iron Fist által a törmelékmezőből
kivájt alagúton. Még mindig elég közel volt ahhoz, hogy távolról lődözze a
csillagromboló tatját, holott a TIE vadászok támadása minimálisan ugyan, de
elterelte a figyelmét a faránál és a parancsnoki hídnál.
- Gyerünk – unszolta a cirkáló előrehaladását Solo. -
Gyerünk.
- Detonáció előttünk – kiáltotta a szenzortiszt.
- Az Iron Fist?
- Nem. Tőle jobbra, annak a kisbolygónak a távolabbi végén.
Solo vizuális nagyítóját leste, hogy az említett
területre pillantson. A tisztnek igaza volt; egy távoli sziklatömböt több
kisebb robbanás világította meg.
Akárminek is szánták rendeltetését, a robbanások
éppúgy szolgáltak meghajtásként, mint pusztán fényként. A két kilométer
átmérőjű szikla lassan haladt az Iron
Fist nyomában.
- Kormányos! – kiáltott Solo.
A mon kalamári kormányos rémeresztette az egyik
szemét.
- Elállja előttünk az utat. Meg kell semmisítenünk,
vagy valahogyan kikerülnünk.
- Mi van a fegyverekkel?
- Túl nagy falat a lövegeinknek ahhoz, hogy hatástalanítsuk,
mire odaérünk – rázta meg a fejét a fegyvertiszt.
Solo elmorzsolt egy olyan szitkot, amit egy koréliai
mellékutcában tanult.
- Kormányos, térjen ki előle. A törmelékmezőbe.
Értesítse a flotta többi tagját, hogy a helyzet megváltozott. Zsinj felszerelt
legalább egy, de lehet, hogy több aszteroidát robbanóanyaggal, csak azért, hogy
az utunkba állítsa. Teljes készültség.
A Mon Remonda lassú
manőverbe kezdett, hogy jobb felé kitérjen az eléjük keveredett aszteroida
útjából. Mikor a cirkáló a megtisztítatlan törmelékmezőbe ért, vészjósló
koppanások hallatszottak, és Solo szinte elviselhetetlen rázkódást érzett a
talpa alatt.
A diagnosztikai képernyőn egyre több vörös folt
villant fel.
A számok, amik a Mon
Remonda és az Iron Fist közötti távolságot
jelezték, nem pörögtek tovább, sőt csökkenni kezdtek.
A Mon Remonda közeledett.
Lara szenzorképernyője szerint a Zsiványkommandó és a
Lidréc osztag leereszkedett a Selacron légkörébe, az általa üldözött tíz
különös TIE ugyanígy tett. A megfelelő szögben hatolt be az atmoszférába,
nehogy élve elégjen, majd támadóállásba kapcsolta a szárnyakat.
Amikor áthatolt a felhőrétegen, látta, hogy vele
szemben, alul a különös vadászgépek párokra oszlanak, legtöbbjük a harctér felé
tart, míg négyen dél felé fordulnak.
Az érzékelők szerint Zsivány Egyes és Kettes, továbbá
egy ellenséges gép tartózkodott arrafelé. Nem sokkal később frissült az adat,
és már csak Zsivány Egyes és az ellenség maradt meg.
Lara megfordult, és elindult délnek, közel a víz
felszíne felett.
Janson megeresztett egy lövéssorozatot, a találat
által keletkezett tűzlabda több száz méter átmérőjűvé duzzadt azon a helyen,
ahol a Zsiványok és a Lidércek tartózkodtak. Az adászavarós módszer sikerrel
járt – ezek a pilóták és gépek csakis együttes mozgásra edződtek, a másik
nélkül az egész taktika darabjaira hullott.
Az első fél percben kettesével irtották őket. Aztán,
az egy perces szünetet követően az utolsó is elhullott Janson által.
A zavarás véget ért.
- Csoport, itt Lidérc Nyolcas. Adásforgalmat észlelek
déli-délkeleti irányból.
Janson arra fordult, és észrevette. Újabb vadászgépek
közeledtek.
Másodjára is szemügyre vette őket.
- Mi a fenék azok ott?
Wedge átvetette lábait a pilótafülke pereme fölött, és
keményen landolt a talajon. Előhúzta kézifegyverét, és teljes erőből futni
kezdett Fel báró irányába.
Fel, a sérülése ellenére tisztes tempóban távolodott
lezuhant vadászgépétől. Nem egy átlagos TIE pilóta öltözékét viselte; ugyan a
fekete színű ruha megegyezett az átlagossal, a vörös, jellegtelen alakú sisak,
kesztyűk és csizmák, valamint a sárga légzőcső a Raptorok öltözetét idézte.
Wedge könnyedén beérte őt, és rálépett az egyik
csizmájára. Fel megfordult, de a lába nem követte őt – térd alatt csúnyán
eltört.
- Utolsó kívánság? – szegezte rá a fegyvert Wedge.
- Nincsen. – Fel hangja nyugodtan csengett, felnyúlt,
hogy lehámozza magáról a sisakját.
Wedge meglepődésére a férfi, aki a sisak alatt
rejtőzött ugyan Fel testalkatát kölcsönözte, de szőke haja és átlagos kinézete
semmiképpen sem lehetett a báróé.
- Ki maga?
- Tetran Cowall – mosolygott fájdalmában a férfi.
- A név ismerősen cseng – ráncolta a homlokát Wedge. –
Egy színész, igaz? Az Arc Loran ki nem állhatja magát.
- Csak azért, mert mindenben felülmúlom őt – mondta a
férfi. Nem hasonlított Fel hangjára. Vékonyabb volt, és dallamos.
- Hangmanipulátort használt, hogy jobban hasonlítson
Felhez.
- Így igaz.
- Hol van a báró?
Cowall vállat vont.
- Azt nem nekem kéne tudni. Maga látta őt utoljára. De
hol és kivel? – Önelégülten elmosolyodott. – Fogalmam sincs.
- Tehát, ez az egész csak egy trükk. – Wedge hirtelen
elemésztő kimerültséget érzett. Hónapok kutatómunkája, és a tudat, hogy most
végre megtudja, hol van a húga… aztán pedig kiderül, hogy rossz emberére
talált. – De miért?
Cowall komótosan a tarkója mögé csúsztatta kezeit, és
pihenő pozíciót vett fel, bár semmiképpen sem látszott úgy, hogy valamennyit is
tudott volna pihenni, mert homlokán izzadtság gyöngyözött, lába
természetellenesen kicsavarodott.
- Hát, valószínűleg maga miatt. Városi legendák
szerint a báró és maga között igen személyes konfliktusok állnak fent. Ezért,
elég elszántan keresi őt. A hadúr úgy gondolta, a felbukkanása egy újabb
megoldandó probléma elé állítja magát. Megszervezett egy új Egy-Nyolcvanegyes
osztagot, félig ember, félig droid pilótákkal – ez utóbbiakra robbanószereket
erősítettek, amik közeledés esetében felrobbannak. Mindezt azért, hogy átverjék
Wedge Antillest és messze földön híres képességeit.
- Ezek szerint, a maga feladata annyi volt, hogy
cserkésszen be és öljön meg engem.
Cowall elmosolyodott.
- És sikerült is.
- Nem egészen.
Cowall kelet felé mutatott. Wedge megbizonyosodott
róla, hogy továbbra is a színészre fogja a kézifegyvert, majd abba az irányba
pillantott.
A távolban, úgy két-három kilométerre, különös alakú
TIE vadászok raja tartott keletről dél felé, közel maradva a partvonalhoz.
- TIE raptorok – magyarázta Cowall. – Új konstrukció,
kiválóan alkalmas a repülésre. Pillanatok kérdése, és ideérnek. Már nem jut el a
vadászgépéig. Meg fog halni. Viszlát, Wedge Antilles.
Wedge már azon volt, hogy lelövi a színészt, de aztán
türtőztette magát, és futásnak eredt az X-szárnyúja felé. Még hallotta, hogy
Cowall a háta mögött nevet.
Pedig igaza volt. Már hallotta a TIE raptorok távoli
morajlását. Akkor érnek lőtávolon belülre, amikor ő éppen beül a pilótafülkébe.
Elérte az X-szárnyút, felkapaszkodott, és belevágta
magát az ülésbe.
Elsőként három raptor érkezett meg, olyan típusok, amilyeneket
Wedge még soha életében nem látott. A pilótafülke megegyezett az átlag
vadászokéval, de a szárnyak egyenesen a gömbből meredeztek ki, X-szárnyúakhoz
hasonlatosan. A három raptor felé fordult, egyenes irányban haladt végig a
tengerparton, hajtóművük zúgásába lövések zaja vegyült.
Aztán Wedge kékes ragyogást vett észre a háta mögött,
és a középen haladó raptor felrobbant. A másik kettő kitért oldalra, magukra
maradva.
Wedge behúzta a fülke ablakát, majd a
repulzoremelőkkel felszállt. Mielőtt előrelendült volna, támadóállásba húzta a
szárnyakat.
Még egy X-szárnyú villant fel méterekkel mögötte. A Lidércek
sötétszürke színére volt festve, de nem ült benne asztromechanikus egység.
Wedge ellenőrizte a szenzorképernyőt, ami jelezte a szürke gépet.
Az X-szárnyú az egyik idegen kinézetű TIE nyomába
eredt, Wedge megcélozta a másik raptort.
- Lara?
- Elnézést a késésért. – A lány bedőlt, hogy tudja
követni az általa üldözőbe vett raptort. – Gondját kellett viselnem egy
elcsatangolt Zsiványnak.
- Tycho… ugye…
- Jól van, igen. És biztonságban. Bár, nem kicsit
ideges.
- Jövök eggyel.
- Nem. Én jövök
eggyel. Meg is van!
A TIE pilótája túl erős oldalszelet kapott, ami Lara
célkeresztjébe sodorta őt.
A raptorból füstfelhő szállt fel, mikor a lány
eleresztett egy sorozatot. A vadászgép aláhullt a tengerbe, olyan erővel, hogy
minden alkatrésze megolvadt.
Az utolsó raptor azonban Lara mögé keveredett, és megszórta
a hátát némi lézerlövedékkel. Wedge minden energiáját a hajtóműbe irányított,
hogy beérje a küzdő feleket.
A TIE raptor újra tüzelt, ezúttal sokklövedék robbant
alig valamivel Lara X-szárnyúja alatt. A gép megrándult, ügyetlenül kacsázott,
alkatrészeket köpött ki magából minden irányba.
- Katapultáljon! – kiáltotta Wedge, és próbálta
befogni a TIE raptort, sikertelenül.
A pilótája egy jobb fordulóval közel került a vízhez,
ezzel próbálva kilendíteni Wedge X-szárnyúját az egyensúlyából.
Mindenféle célzás nélkül lőtt a raptor irányába, ami
hirtelen kitért a lövések elől.
Egyenesen lefelé.
A raptor furcsa szárnyai beleakadtak a hullámba, és
olyan erővel szakadtak le a pilótafülkéről, mint ahogyan Lara gépéből egy
alkatrész sem hullott ki olyan erővel.
Wedge a part felé fordult.
Megtalálta a lány X-szárnyújának roncsait ötven
méterre a parton. Csak párt meghajlott fémdarab maradt belőle, tetejére
fordulva.
Lassan leereszkedett mellé, repulzormelőkön manőverezve.
Bepillantott a pilótafülkébe, és megcsóválta a fejét. Elindult vissza Tycho és
a kolónia irányába.
- Mikor jelzek – mondta Röfi -, Lidérc Kilences és
Tízes repüljön egyenesen, de folytassa a kitérőmanővert. Zsivány Hármas és
Négyes, álljon harminc fokos szögbe, és célozzon be valakit. Készülj… most.
Két kilométerrel alatta, Shalla és Janson felhagyott azzal,
hogy két TIE mögé kerüljenek, és dél felé fordult, hogy azok be tudják célozni
őket.
Egy kilométerre tőlük Pedna Scotian és Hobbie Klivian
a felettük elhaladó két TIE alá kerültek, és felvették azt a bizonyos harminc
fokos szöget. Röfi pontosan tudta, mikor jön el az a pillanat, amikor a két
Zsivány célzárja kattan, és a két birodalmi vadászgép pilótája mikor észleli,
hogy baj van. De akkor már késő volt.
A Zsiványok tüzet nyitottak. Hobbie lövései elcikáztak
az egyik TIE ablaka előtt, de továbbmentek a másik hajtóműve felé. Röfi már
csak a célpont zuhanását látta, majd rövid esést követően a robbanását.
Scotian lövései ugyan nem találtak célt, de kiszemelt
vadász túlságosan éles szögben emelkedett fel, így Shalla és Janson,
visszatérve egyenes röptükből, könnyen üldözőbe vehették.
Röfi elfordította a figyelmét ettől az ütközettől, és
a szenzorképernyőn villogó vörös pontokra pillantott. Vektorok, gyorsulási
értékek, valószínűségek ömlöttek át agyán végeláthatatlan hullámok formájában.
Észrevette, hogy Zsivány Egyes visszatért. Ezt is bele kellett vennie a
számításaiba. Még egy ismeretlen, sárga színű pont változtatott a lehetőségeken,
és tartott Wedge irányába, de ezt figyelmen kívül hagyta. Addig nem zavar sok
vizet, míg ebbe a küzdelembe bele nem folyik.
A komegysége felvillant, egy előre felvett üzenetet
jelzett. Röfi az adatokra nézett. Úgy tűnt, terjedelmes üzenettel van dolga.
Alacsony prioritású volt, de csak új köztársasági frekvenciákon sugározták. Úgy
döntött, egyelőre erről sem vesz tudomást.
Számok és formulák kerültek a helyükre az agyában.
- Lidérc Hetes, két célpont fog átvágni előtted kelet
felől, pontosan hat egész négy másodperc múlva. – Dia, akinek gépén már
meghibásodott a hajtómű, csak repulzoremelőkkel lebegett. Az Arc parancsára vonult
fedezékbe, az egyik dóm alá, ahonnan könnyedén meg tudta védeni magát a három
lyuk egyikén keresztül. – Lidérc Ötös, kérlek, módosítsd a pályádat keleti
irány felé, és gyorsulj teljes sebességre. Egyet elkaphatsz a két betolakodó
közül… úgy is van. – Kell Röfi utasításait követve szabadon hagyta lassabb
párját, a két TIE üldözőbe vette Lidérc Ötöst és Hatost. Kell elhúzott Dia gépe
mellett, míg az üldözője a dómnál áldozatul esett Dia lézereinek. Átfordult
hossztengelye körül, és egy hajdani betonos utcába csapódott.
Röfi újból beszélni kezdett, majd látta, amint Kell
elfogóvadásza éles szögben Gebe felé száll. Ők ketten úgy tettek, mintha
szemtől szembe repülnének egymással, és mikor Gebe tüzelt, a Kellt üldöző
raptort vette célba. A szokatlan TIE kilőtt egy sokklövedéket, de az csak az
egyik épület falát találta el. Ennyi cselekvésre volt ideje, mielőtt Gebe
lázerei elérték volna őt. Nem maradt belőle más, csak távoli, vörös és
narancssárga tűzgömb Röfi szemében.
A gamorrai hátradőlt az ülésben, és elégedetten
bólintott. Imádta a matematikát.
- Nyílt űrbe érkeztünk – jelentette be a kapitány
Zsinj szája örömtelen mosolyra húzódott.
- Tartsunk egyenesen a Second Death irányába. Utasítsák a Second Deathet a Köpeny aktiválására. Ha az árnyékolás mögé értünk,
készen kell állnunk egy hiperűrugrásra. És, hogy véget vessünk ennek a
huzavonának, a saját siklómban fogom várni az ütközet végét. A flotta biztos
kézben van önnél, kapitány.
- Igen, uram.
A dokkban érintetlen állapotban találta a siklóját, de
ugyanezt nem mondhatta el Melvarról és Gatterweldről. A két férfi megkötözve,
vérző sebekkel és eszméletlenül hevert az egyik sarokban.
Zsinj adózott az emléküknek, de nem késlekedhetett. Szorította
az idő. A dokkba rendelt egy orvosi csapatot, majd ő és a pilótája
felkészítették a siklót az indulásra.
- Az Iron Fist elmenekül
– vélte Onoma. – Amíg a törmelékmező lelassít minket, nem érhetjük be.
Solo a kárjelentéseket mutató képernyőre pillantott,
amin a csillagromboló sérülései szerepeltek.
- A vadászgépek maradjanak rajta. Van még esélyük lyukat
lőni bele, mielőtt fénysebességre kapcsolna. Koncentrálják a tüzet a
pajzsgenerátorokra és a bal hajtóműre. Látja, mindkettő súlyos károsodást
szenvedett. Megvan az esély rá, hogy tönkremegy, mihelyt megkísérlik újraindítani.
A Mon Remonda sérülései
is kezdtek megnövekedni. Megannyi aszteroida gyengítette le több helyen is a
pajzsot, néhol a burkolat is behorpadt. Az atmoszféra kezdett kiszivárogni a
cirkálóból, ezzel csökkentve a tőkesúlyt. Ráadásul, az Mon Remonda vadászgépmennyisége eltörpült az Iron Fisté mellett.
Ez a nagy flotta viszont hirtelen visszafordult, és
elmenekült az anyahajó felé.
Solo lehuppant az ülésébe, az izmai kellemetlenül
égtek. Nem számított, mennyit öltek le Zsinj flottájából. Nem számított a hadúr
egyetlen csapdája sem. Az sem vetett sokat a latba, hogy a csillagromboló
történetében már másodszor csúszik ki a kezeik közül az Iron Fist.
Az egyetlen elfogadható eredmény csakis az Iron Fist elfogása vagy elpusztítása
volt.
Tudósítás jelent meg a személyi képernyőjén a fejleményekről.
A Zsivány és a Lidérc osztag visszatért a Selacronról. Pilótamentő siklókra
volt szükségük. Solo megkönnyebbülten sóhajtott, mikor meglátta, hogy Zsivány
Egyes is a visszatérők között van. Akár nyernek, akár veszítenek, nem szeretne
még egy barátot elveszíteni.
Tetengo Noor, a Lándzsa Kilences újra elsiklott az Iron Fist felett. Az eddigieknél nagyobb
tűzerőt vetett be a csillagromboló ellen. A monstrum turbólézer- és ionlövegei
sikertelenül próbálták befogni A-szárnyúját. Újabb rohamra indult. A
szárnyembere már rég halott volt; körülötte csakis Y-szárnyúak és TIE vadászok
köröztek.
A Selaggis Hat egyre kisebb ponttá zsugorodott
mögöttük, ahogy távolodtak tőle. A Mon
Remonda azonban kitartóan az Iron
Fist mögött maradt. Tetengo újabb rohamát követően lézerlövedékek
szántottak mély barázdákat a csillagromboló burkolatába.
Különös érzés kerítette magába baloldalt, a
hajófarnál. Arra nézett, de csak a végtelen űrt látta.
A semmit látta. Se csillagokat, se mást. Csak a végtelen
feketeséget. Ez a jelenség annyira meglepte, hogy beszüntette a tüzet, és csak
az Iron Fist egy közel elhaladó
lövéssorozata rázta fel.
Az Iron Fist egyenesen
belerepült a sötétségbe, majd eltűnt. A feketeség körülölelte a hajótestet, és
vele együtt elnyelte Tetengo Noort is.
Az összes csillag fénye kihunyt, de mégis látta a
csillagrombolóról és a baráti vadászgépekből érkező lézertűz villanásait.
Teljes sebességre gyorsított, hogy újra nekiessen gigászi célpontjának.
- Mon Remonda,
itt Lándzsa Kilences. Valami egészen különös dolog történik.
Semmi mást nem hallott, csak a többi pilóta
figyelmeztető kiáltásait.
A szenzoradatok is furcsa módon megváltoztak. A képernyőn
új pontok tűntek fel, amik egy pillanattal ezelőtt még nem voltak ott. Már két
zászlóshajó lebegett körülöttük az űrben. Az Iron Fist, és egy annak a méretéhez hasonló – de egy átlagos
birodalmi csillagrombolónak nagyobb - zászlóshajó messze Zsinjék alatt.
Továbbá, a szenzor még négy mozdulatlan célpontot jelzett abból az irányból,
ahonnan jött.
Az újonnan felfedezett romboló felé fordult.
- Mon Remonda,
itt Lándzsa Kilences. Úgy tűnik, az Iron
Fist erősítést hívott.
De csak statikus zörej válaszolt neki.
Zsinj a komlinkjével foglalatoskodott, míg a pilóta
végezte a munkáját. A sikló lágyan felemelkedett, majd kilebegett az abszolút
feketeségbe, ami körülvette az Iron Fistet.
- Vellar kapitány, jelentést.
- Harminc másodperc maradt vissza a hiperűrbe lépésig.
Átküldtem az adatokat a Second Deathnek
is.
- Second Death,
jelentést.
- Igenis, uram. A robbanás a visszaszámlálástól függ.
Annak lejártát plusz két másodperc. Megkezdtük az evakuációt, a legénységet
szállító sikló már felszállt.
- Akkor sürgősen kerüljenek biztos távolba, mert nem
szeretném, ha itt hagynák a fogukat a jól megérdemelt nyugdíj helyett. – Zsinj
most a pilótájához intézte szavait. – Az pedig már ránk férne, nem igaz?
A hallgatag pilóta bólintott, és szótlanul teljes
sebességre gyorsította a siklót. Pár pillanattal később, a csillagok megszokott
képe újra megjelent előttük.
Zsinj ellenőrizte az érzékelőket. Sem az Iron Fistnek, sem a Second Deathnek, de még az őket ostromló vadászgépeknek sem maradt
semmi nyoma a Köpeny mögött.
- Nem, nem, ez nem igaz – kiáltotta hitetlenül Solo. –
Nem menekülhetett el. Akkor benne lenne az ugrási naplóban.
A szenzortiszt is értetlenül bámult a kijelzőkre.
- Nem ugrott hiperűrbe, uram. De az érzékelők sem észlelik.
Ez különös. Pár perccel ezelőtt, mintha egy új hajót fogtunk volna be, de
adatai csak egy pillanatig jelentek meg a képernyőinken, utána eltűnt. Most
pedig, az Iron Fist ugyanígy eltűnik
– a vadászgépeinkkel együtt. Még a komforgalmuk sem jut el hozzánk. Emellett még
itt ez a különös látvány is.
- Hadd lássam.
A vizuális nagyító egy hologramot mutatott – a
semmiről. Egy nagy, tömör feketeség blokkolta a kilátást a Mon Remonda előtt, azon az úton, amin az Iron Fist is haladt. Három sikló röppent ki az anomáliából. A Mon Remonda néhány Y-szárnyúja üldözőbe
vette őket.
- Ez meg mi?
A szenzortiszt a fejét csóválta.
- Fogalmam sincs. A szenzorok nem észlelik, csak
szabad szemmel észrevehető, de ilyet még az életemben nem láttam.
Vellar kapitány a szemközti megfigyelőablakon túlra meredt,
és igyekezett minden érzelmet eltüntetni az arcáról.
Nehezére esett. Minden erejét erre a feladatra összpontosította.
Katona volt. Mindig teljesítette, ami a kötelessége.
Ezúttal, a kötelessége pedig az volt, a hadúr
parancsai szerint, hogy a halálba vigye megannyi pilótáját.
- Kapitány – szólította meg az egyik tiszt -, az
osztag vezére várja a dokkolásra utasító parancsot.
- Adjon nekik egy percet - mondta Vellar. – Aztán megnyitjuk
azokat a kikötőinket, amikben nem hullanak darabokra.
- Igenis, uram.
- Tíz másodperc a hiperűrugrásig – szólalt meg egy
másik tiszt.
- Nagyon jó. – Vellar behunyta a szemét. Képtelen volt
elviselni a hídon tartózkodó személyzet látványát. Mind tudták, miért kell
feláldozni a TIE vadászokat – az Iron
Fist nem fog késlekedni, hogy a biztonságot jelentő fénysebességre ugorjon.
Amikor minden felrobban a Köpeny alatt, a vegyes tartalmú roncsok majd
elhitetik Han Solóval, hogy mind az Iron
Fist, mind a körülötte lévő kis vadászgépek megsemmisültek.
Tetengo Noor közelebb vitte az A-szárnyúját az
alaktalan monstrumhoz.
A gigászi testet nem világította meg semmi, egy lövege
sem üzemelt. Tetengo felkapcsolta az elülső fényeket, hogy átvizsgálhassa.
Felfedezte, hogy a hajtóművét és a hídját egy hosszú
oszlop tartja össze, míg a három kilométeres hajótestet csak alaktalan törmelék
fedi hajóorrtól a tatig.
De egy lényeges alkatrész rögtön felismerhetővé vált:
egy csillagromboló háromszögletű kialakítása. Nagy betűkkel az IRON FIST
felirat volt rá festve.
Felismerés nyilallt Tetengo Noorba. Nem is önmagáért
aggódott – a flottáért, a Mon Remondáért
és a bajtársaiért.
Mögötte, a teljes sötétség hirtelen vakító
világossággá változott. Egy pillanat erejéig még mintha a rajta átsöprő forróságot
is érezte volna.
A hídról jól lehetett látni, ahogyan az anomália
belsejében fény villant, majd a robbanás teljesen felemésztette a sötétséget.
Olvadt fémtörmelékek hullottak ki a sötétség mögül, majd a Köpeny megszűnt
létezni. Rövidesen a robbanás utóhatása is elmúlt, a messze ragyogó csillagok
képének átadva a kilátást.
- A napló hiperűrugrást jelez néhány másodperccel a robbanás
előtt – jelentette be megszeppenten pislogva a szenzortiszt.
- Derítsd ki, ki melyik volt: az Iron Fist, vagy az a másik, ismeretlen fantomhajó?
Pár pillanat elteltével, a tiszt, mintha gyomron
ütötték volna, a székbe roskadt.
- Uram, egy Y-szárnyú pilóta küld üzenetet, és feltétlenül
szeretné, hogy maga is lássa ezt.
- Mutasd.
A csillagok képe hullámzani kezdett, a képbe egy
kiálló vezetékekkel és illesztésekkel elcsúfított, háromszögletű felépítmény
roncsa úszott be, ami néhány helyen még mindig izzott a robbanástól.
A roncs lassan pörögve láthatóvá tette a rápingált
IRON FIST feliratot, majd átpördült, és a másik oldalát mutatta nekik.
- Az ott a parancsnoki hídja – kommentálta Onoma.
- Úgy van. – Solo eleresztett egy sóhajt, amiben benne
volt öt hónap minden feszültsége és fáradalma. Ha ugyanilyen nagyokat
lélegezhet még pár hónapig, végre megint úgy érezné magát, mint egy normális
ember.
Keményen lerogyott a parancsnoki székbe. A hidat üdvrivalgás
és a felszabadult legénység gratulációi töltötte be.
- Hadd intézzek pár szót a flottához.
- Beszélhet, uram.
- Itt Solo tábornok. Az Iron Fist megsemmisült. Egyelőre ennyi, de ha többet megtudunk,
mindenképpen szólok. – Intett a kommunikációs tisztnek, hogy szüntesse be az
adást. – Mi van azokkal, akik a robbanás környékén tartózkodtak?
- Túlságosan közel voltak ahhoz, hogy megmeneküljenek.
Hacsak nem saját erejükből nem mozognak, nem tudjuk megkülönböztetni őket a
roncsoktól.
- Adás érkezett egy Y-szárnyú pilótájától. Jelentős
károkat szenvedett, csak az egyik hajtóműve működik. Éppen csak ki tudott
menekülni az anomáliából, amikor az Iron
Fist felrobbant. Harcképtelenné tették odabent. A szenzoradatai alapján még
egy zászlóshajó volt az anomáliában, az, amelyik hiperűrbe ugrott. Állítása
szerint majdnem az összes vadászgépünket elvesztettük, uram.
Solo behunyta a szemét. Talán, de csak talán ők voltak
az utolsó pilóták, akiket valaha feláldozott a csatatéren.
- Újabb adás, uram. Az egyik menekülő siklóról. Elmondása
szerint Zsinj hadúr az.
- Hát persze – mormolta Solo. – Nem maradt az Iron Fisten, hogy ő is felrobbanjon. Még
akkor sem, ha megkértem volna rá. – Hátraszólt a vukinak. – Csubi, kapás van.
Csubakka megállt a szék mögött.
- Kapcsold azt az adást.
Zsinj egy Lambda-komp
háttere előtt virított, a holokép megjelent mind Solo személyi képernyőjén,
mind a megfigyelőablak kivetítőjén.
Ha valaha rendelkezett humorral, azt a hadúr addigra
már régen kiizzadta magából. Mindig kackiásra pödört bajsza komikusan
lekonyult.
- Fogadja őszinte gratulációmat – mondta a hadúr, mély
fájdalommal a hangjában. – Nagy árat fog fizetni ezért.
Han magára erőltetett egy kaján vigyort.
- Nincs mit felajánlanom. Ellenben, megcsókolhatja a
vukimat.
Csubakka tiltakozásképpen felbömbölt mögötte.
A szín visszatért Zsinj arcába, újra szóra nyitotta a
száját. Solo nem értette, mint mond a hadúr, de minden egyes szótag más-más hangszínben
csendült fel. Zsinj parolázása majdnem egy percig tartott, és még szerencse,
hogy a kommunikációs egység rögzíti az adásforgalmat, mert Solo kíváncsi módon
lefordíttatja majd egy 3PO egységgel. Egyik szitkot ugyan ismerte, egy rodiai
kifejezés az ő kémiai összetételére, ami minden rodiai vérét felforrósítja.
Végül Zsinj csak elhallgatott, minden erő elszökni
látszott belőle.
- Tábornok – lehelte. – Még találkozunk.
- Ebben biztos vagyok – Solo mosolya is eltűnt. – Zsinj,
én nem vagyok egy gazdag ember. Sem nagyravágyó. Ezt most a számlámra írhatja.
Soha nem került nekem annyiba, mint amennyibe én kerültem magának. Soha.
Zsinj meredten bámult rá, majd hologramja elhalványodott.
- A sikló hiperűrbe ugrott.
Solo bólintott, majd Csubakka nézett.
- Elkaptuk. Bár életben maradt, flottája és pénzügyi
forrásai kiapadtak. Ezt sosem heveri ki.
Csubi elmorgott egy választ.
- Ja, és sosem kértelek volna meg rá, hogy megcsókold.
A biztonságot jelentő hipertér fényei elhúztak a sikló
megfigyelőablaka előtt.
- Mit gondol a színészi teljesítményemről? – fordult a
pilótához Zsinj.
A férfi vaksin bámult rá.
- Szerintem elég jó volt.
- Kedves uram, maga szemernyi tiszteletet sem mutat a
színház iránt. Sebaj. Pár perc, és csatlakozunk az Iron Fisthez a Raptor Bázison, ahol senki sem kíváncsi silány
kritikai érzékére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése